Az Árnykirály naplója

Doktor Nirak rendel, avagy random lelkizéseink

Gyerekkori rémálmaim egytől egyig visszatértek. Apám halála, a fiolás álom, egy olyan, amiben kristályok foglya vagyok, és ezek zavaros keveredése. Sikoltva keltem föl, és az első dolog, amit megpillantottam - hogy, hogy nem - Terra arcába hulló haja volt. Terra épp olyan közel volt, hogy a parton könyökölve akár állon is vághattam volna, ha túl hirtelen kapom fel a fejem.
- Sss, ne sikolts, itt vagyok! - mondta Terra, és finoman a vállára hajttatta a fejem. - Itt vagyok, Baigounénak vége! Hallod, vége!
- Igen, győztünk? - kérdeztem még kissé kábán. - Akkor jó... Csak roszat álmodtam, ennyi. Ne is foglalkozz vele!
- Sikoltottál, és már hogyne foglalkoznék a kedvesemmel? - kérdezte Terra incselkedve, és arcon csókolt. - Így szebb vagy.
- Teljesen kivirágoztál. - állapítottam meg, és kihúztam egy virágot Terra hajából. - Nem jössz be? Kellemes a víz, igazi melegforrás, ellazítja a tested, a lelked és az elmédet is relaxálja. Mit mondasz, kedvesem?
- Erre az ajánlatra egyszerűen nem mondhatok nemet.
Terra becsúszott mellém a vízbe a lapos medenceoldalon, elégedetten dőlt hátra, és élvezte a termálvíz jótékony hatásait. Én is így tettem, majd Terra halk szuszogására lettem figyelmes. Egy ideig csak néztem, majd erre kicsit ráunva megcirógattam a haját, és éppen merültem volna, de Terra elkapta a csuklóm.
- Nem mész sehova! - mondta, és hogy ezt nyomatékosítsa, visszahúzott a peremhez, és a könyökömre könyökölt.
- Nem akartalak felébreszteni... - kezdtem.
- Csak melletted tudok aludni. Kell a közelséged. Ne menj még! - kérte Terra, a tekintetével szugerálva. - Eddig folyton csak rémálmaim voltak. De most ébren maradok.
- Nem kell. - mondtam. - Aludj csak, majd vigyázom az álmod.
- Te vagy az álmom. - hangzott a felelet, és Terra finoman hozzám dörgölőzött. Ugyan teljes ruházatban volt, mégis valami intim és belsőséges volt ebben a mozdulatban.
- Ó. Rendben.
- Valami baj van, Shuan? Feszült vagy egy kicsit. Mi történt, amíg Tertilius nagyúr nem jött letartóztatni Baigounét? Nekem bármit elmondhatsz.
- Az az idióta bájgúnár... Szóval megpróbált az érzéseimmel manipulálni. De kiheverem. Miattam ne aggódj! Miféle rémálmaid voltak?
- Csak a szokásos árvaság, háború, szörny az ágyam alatt, világvége...
- Egy vakonddal élsz, talán van valami alapja az álmoknak.
- Te moszatagyú... Az a vakond a barátom. Nem fogom kipaterolni egy gyerekes álom miatt!
- Én nem alhatok az ágyad alatt? Elvégre a barátod vagyok.
- Te vadbarom... Be sem férsz...!
- Fogadunk? - kérdeztem a szemöldököm felvonva.
- Miben akarsz? - sóhajtott Terra drámaian.
- Ha sikerül, kapok tőled egy csókot az orcámra, ha nem...
- Az ablakom alatt szerenádot adsz nekem.
- Erre az ajánlatra nem mondhatok nemet. Imádom a kihívásokat.
- Tudom, tipikus mágusbetegség...
- Na, ezt csak viccnek szántad, ugye? Terra...
- Tudod, hogy igaz. Különben nem égnének annyian máglyán. Külföldről azért jönnek Itáliába, hogy megmutassák, milyen nagy mágusok, nem égnek el... Egy élte csak túl, valami tűzfélvér, ő mennyei tűzzel varázsolt, és zsidó volt, azt hiszem. Szegényt, ércek ölték meg, már ötven éve annak.
- Ez szomorú. - mondtam, majd arcon csókoltam Terrát. - Már alig várom, hogy bizonyítsassak. Este?
- Neeem... - vörösödött el Terra, zavartan pislogva rám. - Már kíváncsi vagyok, szóval akár most így délután...
- Jól van. - mondtam nevetve. - De csak ha ki tudsz innen rángatni...
- Ezt megtisztelő kihívásnak vettem. - mondta Terra, és egy rántással kihúzott a parta.
- Naaa! Ez így nem ér! Csak most kezdtem ellazulni... Várj már!
- Ne visíts, vagy sárral foglak kitömni! - fenyegetett meg Terra, és húzott tovább a szobája felé.
- Engedj már el, te! Megyek magamtól is.
- Nem szükséges. Megjöttünk.
- Az esküvőnél is így fogsz húzni engem az oltárhoz? - kérdeztem nevetve.
- Szeretnéd? - kérdezte Terra egy megfejthetetlen mosollyal az arcán, majd megcsóválta a fejét. - Te még nem is jártál a szobámban. Nagy a rendetlenség, arra lelkileg készülj föl! Időm sincs rendet rakni, magasságos hegyláncok... Tényleg, borzasztó a szoba állapota.
- Ugyan kérlek, láttam már kuplerájt az öcsém szobájában. - forgattam a szemem.
- De én lány vagyok!!!
- Na és?
- Egy lánytól elvárható, hogy rendet tartson! De... Ti fiúk vagytok, kupisak, meg minden...
- Kikérem magamnak, én megrögzött rendtartó vagyok. Kilenc évesen én vezettem az otthoni háztartást. Sehol egy porszem, tökéletes munkát végeztem.
- Akkor azzal az összeköltözéses dologgal baj lesz. - mosolyodott el Terra, majd ajtót nyitott, és betessékelt a szobába.
Nagy szoba volt, két falon végig polcokkal, amiket időnként lámpások szakítottak meg. Az ajtó az egyik polc nélküli oldal jobb szélén volt, egy ágy és egy dolgozóasztal vele átlósan szemben, a másik polctalan fal mentén. Ablakok is voltak ezeken a falakon, amik a környező folyosókra néztek, és volt egy elfüggönyözött, ami az én szobámra nézett. Óvatosan próbáltam elhúzni a függönyt, de az karnisostul a kezemben ragadt. A szoba közepén volt egy kerek asztal, amit egy fűvel fedett kőpad vett körül. A plafonra csillagképek voltak festve, aztán megláttam, milyen rumliról beszélt Terra. Többek között könyvek, pergamenek, tekercsek, alkimista eszközök és állateledel borította a padlót, sokszor hegyekbe állítva. Az ágy vetetlen volt, a lámpák és a polcok porosak, az ablakok betáblázva, tehát a por megrekedt, és mind letüdőztem. Köhögés közben elemésztettem az ablakdeszkákat, és szúrós pillantást vetettem Terrára.
- Ez egy múzeum, nem lakószoba. - mondtam, és a körasztalnak támaszkodtam. - Ha nem bánod, előbb renoválok.
- Kimegyek addig, hogy ne zavarjalak. - húzta el a száját Terra.
- Várj! - intettem, mire egy seprűt formáltam árnyakból, majd csettintettem, és a padlón heverő holmik a helyükre lebegtek.
Terra az ajtófélfának dőlve figyelt, amíg dolgoztam. Leporoltam a polcokat és a lámpát, az ágy látszólag magát vetette be, az ablakokon friss barlangi szellő fújt be, és elszállította a port, az asztal is elrendezte magán Terra holmiját, aztán láttam, hogy van egy kis mosdótál is a szobában. Friss vizet fakasztottam bele, majd mindennel végezve megmosakodtam és egy élénkzöld ruhát öltöttem magamra.
- Otthon hagyták neked ezt így? - kérdezte Terra meglepetten.
- Nem tudtak semmit. - mondtam sejtelmesen, majd az ágy mellé léptem. - Mehet?
- Ott még lehet poros.
- Mindent kiporoltam, enni lehet a padlóról, az ágy alatt is. Ó, azt is fogom tenni, hozol nekem egy kis ennivalót?
- Erre már tényleg nagyon kíváncsi vagyok. - mondta, és egy szőlőfürtöt nyújtott nekem.
Nézegettem az ágyat, olyan volt, mintha csak földből gyurmázták volna. Két-három gyűjteménnyi rés volt az alap és a talaj közt, ide kellett volna beférnem. Még el is fértem volna, de bejutni, ott voltak problémák.
Terra szája féloldalas mosolyra görbült, ekkor félig árnnyá válva becsúsztam a résen a szőlővel, majd újra teljes testet öltve elégedetten szemezgettem a gyümölcsöt.
- Ezt nem hiszem el. - mondtam. - Megvan! Megvaaan! Istenkirály vagyok! Terra, láttad, ugye?
- Csaltál! - mondta Terra. - Árnyként nem ér!
- Nem vagyok árnyállapotban, fogd meg a kezem! - mondtam, és kinyúltam egy szem szőlővel.
Terra elvette a szőlőszemet, majd megszorította a kezem.
- Nem csaltam. Csak amíg bementem, voltam árny. Elférek.
- De félig nem fértél be. Érted?
- Azaz nem kapom meg a jól megérdemelt arcrapuszim?
- Azaz még nekem is lesz egy szerenádom tőled.
- Nem értem.
- Te énekelsz, én pedig arcon csókollak. Már ha kijössz még ma.
- Gyere egy kicsit, még pont beférsz. Szőlőt?
Megéreztem, hogy Terra a szemét forgatja, majd becsúszott mellém az ágya alá, és szőlőztünk. Aztán mindketten igyekeztünk beváltani az ígéreteinket. Soha nem énekeltem, csak néha dúdolgattam munka közben Firenzében, de az más, mint egy szerenád. Valahogy mégis sikerült. Terra már az ablakpárkányon ülve hallgatott, majd kihajolt, hogy egy hosszú arcra csókkal jutalmazzon. Már lassan szokványos volt ez nálunk, mégis belepirultam.
- Ennyire tetszett? - kérdeztem.
- Szép baritonod van. - mondta Terra, majd csintalanul elmosolyodott, és megcsípte az arcom. - Kisfiú létedre.
- Nagy-kisfiú. - mondtam. - Te sem vagy ám olyan nagylány!
- Akkor is két évvel idősebb vagyok nálad. Mégis olyan... Nem tudom eléggé a szerelmem tudtára adni, mennyire kedvelem őt.
- Nos, azt javaslom, beszéljen vele erről! Valami olyan időpontot keressen, kisasszony, amikor az illető kellemesen érzi magát a társaságában. Nem egy bolond vicc után, kicsivel utána.
- Mondjuk két perc múlva, Doktor Nirak? - kérdezte Terra.
- Úgy vélem, ez egy tökéletes időzítés. Ekkorra lecseng a vicc.
Terra behúzott az ablakon át a szobába, és váratlanul megcsókolt. Esetlenül viszonoztam, majd Terra elengedett, és mélyen a szemembe nézett.
- Kifejtenéd nekem a szavaiddal is? - kérdeztem.
- Teljesen megigéztél engem. - mpndta Terra. - Illetve te vagy az első, aki elfogad engem az őrültségeimmel. Aranyos fiú vagy, különleges. A barátom és a... Szerelmem. Kitakarítottad a szobám, megmentetted a népem egy kristályinváziótól, visszahoztad Tertilius nagyurat... Eljöttél a koncertemre, tömeget csináltál nekem, motiválsz, szóval... Imádlak, ahogy vagy. A kis cinikus megjegyzéseiddel, a vízmániáddal, a fura zenei ízléseddel, a kísérletezéseiddel, és ahogy nézel... Bizonyára apád alkatát örökölted, de anyukád szemét. Tudom, sokan mondhatták már előttem, de... Ismertem őt, jó ember... Akarom mondani, szirén volt. Ő is tudásra szomjazott, szerény volt, kedves, és nagyon szerette a családját, a barátait.
- Mit nem jelent neked egyetlen csók... - mondtam a fejem csóválva.
- Viszont még nem láttalak becsiccsentve.
- Parancsolsz?
- Felejtsd el, fiatalok vagyunk még hozzá...
- Te... Hogy képzeled, leitattál volna?!
- Nem tudom, csak eszembe jutott... És csakis magam után, fiatalember!
- Öt évet várjunk, aztán ígérem, iszok veled! - mondtam. - Jó?
Terra teljesen elvörösödött, és tudtam, hogy nem kéne tovább firtatnom ezt a témát. Terra mégis bólintott, majd nemsokára az őrző toppant be a szobába.
- Terra, de jó, hogy itt talállak! - mondta az őrző lihegve.
- Tiana, mi történt? - kérdezte Terra. - Mi híred van?
- Tergani tombol. Elvitték a nyakéket. Az orra előtt lopták el.
- Tessék?! - pattant föl Terra. - Tergani atyát kirabolták?
- Igen. A csata utánra nem volt meg a nyakék.
- Baigoune elvehette... - vetette föl Terra. - Akkor nála kell legyen, a cellában. Semmi ok a pánikra. Tiana, nyugodj meg!
- Megmotoztuk, én motoztam meg. Terra, eltűnt a földnyakék! Fel bírod fogni?! Tertilius is értetlenül áll a dolog előtt. A tiara?
- Megvan. A karperec?
- A gyűrű és a kard is megvan. Az egész tanács értetlenül áll a dolog előtt. Múlt éjjel a légtiara tűnt el, előtte megpróbálták ellopni Unaisirt, de nem sikerült nekik...
- Ez nagyon furcsa. - mondta Terra. - Egy kristály semmit nem tehet három teljesen különböző elemékszerrel, egyszerűen nem... Képtelenség! Nem tudja használni őket! El sem vihetné a tűzkarperecet egy nem tüzes lény.
- De egy ember igen. - elmélkedtem hangosan. - Egy artifaktián, egy elementalista, egy mágus, vagy tudja Anubisz...
- Shuan herceg, észre sem vettelek... - mondta Tiana őrző.
- Megszoktam már tíz év alatt. - legyintettem.
- Terra, holnap gyere el a tanácsba! Meg kell beszélnünk ezt. A világ sorsa múlik rajta.
Terra bólintott, Tiana őrző pedig elment. Kíváncsian néztem utána, próbáltam összerakni a dolgokat, amiket mondott.
- Terra, mit szólnál egy játékhoz? - kérdeztem. - Nekem anyám néha mesélt esténként, lefekvés előtt. Elmondok egy téged érdeklő mesét, és te is egyet.
- Jó. - mondta Terra elgondolkodva. - Mit szeretnél hallani?
- Tudod, olvastam egy-két foszlányt elemi artifaktizmusról, de egyik sem pontos...
- Értem, mire megy ki a játék. - mondta Terra. - Az Elemékszerek érdekelnek. Ettől féltem. Erről egyetlen kicsit is nem elemlénynek sem szabadna tudnia.
- Mi... Akkor jobb, ha titok marad. Érzem, hogy ez valami fontos és titkos. Választok mást...
- Nem, elmondom. Tudnod kell róla. Bízom benned.
Nagyot nyeltem. Talán nagyon nagy fába vágtam a fejszém. De már nincs visszaút.
Rúgjon belém a fene, ha még egy ilyen őrült ötletet tervezek végrehajtani.