Az Árnykirály naplója

Az az átkozott hedonizmus

Egy ideje már nem beszéltünk különösebben Kharinnal, viszont most éreztem, hogy valami nem stimmel. Valahogy könnyebben elfáradtam a gyakorlásban, és elég hamar elfogyasztottam a csokim. Az ideiglenesen segített, hogy ne ájuljak el egy-egy nagyobb sereg halott megidézése közben. Megpróbáltam kideríteni, honnan van a csoki, amikor két újabb doboz fogadott. Aztán, egy nap már feladtam a gyakorlást, és csak kis kedvenceimet kényeztettem mindenféle földi jóval. Egyik nap pedig hívatlanul eljött Kharin.
- Nos, hogy van a kedvenc tanítványom? - kérdezte vidáman.
- Haaagyj békén, menj el! - mondtam. - Pocsékul érzem magam. Biztos csak egy kis nátha, tudod, hogy megvisel...
- És miért nem gyakorolsz, ha szabad tudnom?
- Mester, én... Meg tudom magyarázni... Csak... kimerít.
- Jaj, te! Ezért ki sem mozdulsz a szobádból?
- De, néha sétálok egyet... Tudod, csak van ez a dolog...
- Lustaság. - csóválta a fejét Kharin.
- Nem igaz! Csak nincs kedvem kimozdulni. Olyan megerőltető... Ideadnád a csokit az asztalról, kérlek?
- Nesze! Ó, mi ez? - azzal Kharin elvett egy bonbont a dobozból. - Összes poklok mélysége, ez...
- Nagyon finom. - mondtam.
- Kesernyés, de... Te jó ég, annyira ismerős az íze, de nem tudom, honnan...
- Vehetsz még, ha kérsz.
- Nem, egy elég. Fürdeni volna kedvem.
- Nem, most nem.
- Mi? Jól hallottam a szavaid? Sosem mondanál nemet a fürdésre.
- Kharin, beteg vagyok, nem érted?!
- Azt látom. De a víz jót fog tenni.
Kharin elkezdett húzni a medence felé, majd mikor végre odaértünk, lihegve ugrott be a medencébe.
- Mintha egy mázsás súlyt húztam volna... - mondta a fejét csóválva.
- Ó, te jó ég. - mondtam. - Kharin, nem érzem a lábam... Nincs meg a kopoltyúm! Kharin, mi történik velem?
- Tényleg eltűnt. - mondta Kharin elkerekedett szemmel, és egy pillanatra mintha élő szín költözött volna az arcába. - Te... Azt hiszem, halandósulsz.
- Mi?!
- Hogy állsz a mágiáddal? Elég energiád van?
- Nem tudom...
- Hazudsz. Miért is nem gyakoroltál?
Nagyot sóhajtottam, legszívesebben elsüllyedtem volna a vízben. A szemem sarkából mertem csak Kharinra nézni.
- Mert kimerít. Ellustultam. Feladtam. Öreg vagyok...
- Ne légy nevetséges! - mondta Kharin, bosszúsan fújt egyet, és kiráncigált a partra. Majd egyszer csak elnevette magát. - Mélységes poklok atyja, de aranyos tokát növesztettél!
- Kharin, fejezd be! - mordultam föl. - Na, ne piszkálj már!
- Olyan vagy, mint egy morcos szilvás gombóc! Gyerekként ijesztgették Terriblont vele a falubeli gyerekek!
- Kharin, mi a fenéről beszélsz...?
Kharin szakadt a nevetéstől, csak tíz perc után jutott újra szóhoz.
- Nagyon úgy néz ki, a hatalmad elvesztése után a tekintélyed nőtt meg, itt! - nyomkodta meg az arcom. - De puha a bőröd, anyám! Rohadtul cuki vagy, mint egy ölelni való medvebocs!
- Kharin, szakadj már le rólam! - próbáltam eltolni magamtól, de Kharin nem hagyta magát, még egy barackot nyomott a fejemre. Morogva húzódtam el egy sötét sarokba, és a tenyerembe temettem az arcom. - Bár kolera vinne el! Megéheztem. A keserűcsokiból nem lehet baj...
- Leülni! - mondta Kharin, és kelletlenül engedelmeskedtem. - Oké, amikor legutoljára láttalak, még határozottan mágus voltál, mármint... Volt azóta bármi szokatlan, ami történt veled, egy esemény, helyszín, tárgy? Akármi?
A fejemet ráztam, Kharin pedig fel-alá sétálgatott a szobában. Aztán már alig láttam.
- Kharin, nem érzem a rúnám. - mondtam aggódva. Még kétségbeesettebben próbáltam őt látni is. - Mester... Halványul az alakod.
Kharin csettintett, mire egészen eleven élőlényként jelent meg előttem. Megnyugodva sóhajtottam fel, majd idegesen malmoztam az ujjaimmal.
- Mi lesz most? - kérdeztem. - Nem akarok ember lenni. Nem lehetek az. Úgy érzem, a lelkem halott darabjának semmi keresnivalója itt. El fog pusztulni. Kharin, nem akarok félig meghalni!
- Csend legyen! - csattant föl Kharin, és a halántékát masszírozta. - Gondolkodom, oké? Nem akarlak elveszteni. Te vagy az egyetlen lény, akit a barátomnak nevezek. A családomon kívül csak te vagy nekem. A hülye siránkozó halandó énedtől meg felfordul a gyomrom... Van egy ötletem. Meg foglak átkozni a Rontással, van egy másik változata, ami után... Esküszöm, utána meggyógyítalak legjobb tudásom szerint, és elvileg vissza kell kapd az erőd... de elég kísérleti a módszer.
Bólintottam, Kharin pedig egy pestises átkot olvasott rám. A lelkem halott fele szinte kivirágzott, aztán már csak a betegség maradt. Kharin visszavonta az átkot, és átadta nekem az abból származó energiát. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, a medencébe ugrottam, és vettem egy mély levegőt, azazhogy használtam a kopoltyúm. Mosolyogva úsztam ki a partra, sőt, még le is fröcsköltem Kharint.
- Az a rohadt bonbon... - mondtam. - Soha többé nem merek majd édességet enni... Minden ételt ellenőriztetni... Személyesen fogom ellenőrizni! Most viszont ennék valamit... Egy szelet kenyeret és egy pohár vizet, semmi mást!
- Te tudod. - vonta meg a vállát Kharin. - Én még mindig a bort és a minimum három fogást preferálom. Remélem, elég gyorsak az árnyaid.
- Még szép, mester! - mondtam.
Kettőt tapsoltam, mire árnyak tucatjai vonultak elém. Intettem, hogy készítsenek egy háromfogásos vacsorát, majd átmentem az étkezőbe, nos, igen. Azóta, hogy a barlangba kerültem, lett egy pazar lakosztályom, tele árnyakkal. Belegondolva, hogy előtte meg a nevelőszüleim vertek és éhbérért dolgoztattak, tényleg, királyi kényelemben lett részem. De nem veszhetem el az éberségem. Akkor is ott buktam el, de most sem engedhetem meg magamnak a túlzott lazítást.
Elkezdtem mágiára tanítani Valyrt és Derlaqot, már át tudtak változni denevérré, sárkánnyá, sőt, még emberré is. Minden kisebb sikerük után ráadás simogatást kértek. Nagyon bújós, szülő-büszkeségre hajtó korszakukban vannak, szóval nagyon gyorsan tanulnak, sokat gyakorolnak, büszkévé téve engem.
Csakhogy kiderült, hogy ők testvérek. Mármint az eredeti denevér szüleik ugyanazok voltak mindkettejüknek. Egy kicsit azért evett a méreg, mert így kicsit nehezebb lesz a fajnemesítés, de próbálkozni fogok. Valyr és Derlaq egyik délután, mikor egy nekromanciakönyvet lapozgattam, jöttek elém vámpír alakban. Ugyanolyan sötét hajuk, parázsszemük és hófehér bőrük volt, csak Valyr bal szemfogának hegye letört. A két kis ötéves gyerekvámpír először nem keltette fel a figyelmem. Egymásra pislogtak, majd rám, és egymást kezdték böködni.
- Valyr, mi történt a fogaddal? - kérdeztem, és megvizsgáltam a letört fogat. - Hűha, úgy látom, elsőre sikerült vámpírrá válnotok, és máris letört a szemfogad.
- Az a leprás alma a hibás. - mondta Derlaq, mire felvontam a szemöldököm. - Belekóstoltunk az almába, és kemény volt.
- Jaj, látom már! - mondtam, és kipiszkáltam egy kis almahéjat Valyr fogai közül. - Nagyon fáj?
Valyr és Derlaq bólintott, és a vállaimra hajtották a fejüket. Egy kicsit megsajnáltam őket, de örültem, hogy maguktól próbálkoznak.
- Pater? - kezdte bizonytalanul Derlaq.
- Tessék? - kérdeztem. - Mit szeretnél?
- Tudod... - vette át a szót Valyr. - Van az a dolog...
- Vérre szomjaztok? - kérdeztem.
A két gyerek szeme felcsillant. Feléjük nyújtottam egy-egy csuklóm, ők pedig a kis fogaikkal feltépték az ereimet, és ettek. Öt perc után intettem a fejemmel, hogy most már igazán lecuppanhatnának rólam. De hát éhesek voltak. Tehetetlenül kivártam még öt percet, mire hajlandóak voltak leszállni.
- Na jól van, állapodjunk meg valamiben! - kezdtem, miközben a csuklóimat kötöztem. - Nem vagyok végtelen forrás, bár gyorsan regenerálódok, ha hagyjátok. Ennyi vér bőven elég kell legyen nektek egy hétre. Tudom, ahogy értek, egyre több kajára van szükségetek, de nekem is szükségem van a véremre. Szóval legyen az, hogy csak öt percnyit kaptok belőlem, minden este, és... Hozok nektek valami másik élőlényt, ha még vér kell. Levadászhatjátok.
- Tényleg? - kérdezte Valyr izgatottan.
- De jó! - mondta Derlaq, kettejük közül a harciasabb. - Friss hús!
- Hát, azt tiltják az elementálok szabályai... De lesz valami más. Megígérem. Nem lesz nagyon rágós...
Zombi. Lassan kitaláltam, hogyan mozgassak meg egy holttestet, hogy utána a gyerekek eljátszadozhassanak vele. Szinte luxuskörülmények közt tartom őket, szóval remélem, egy év múlva már megerősödnek a komolyabb varázslatokhoz.