Az Árnykirály naplója

Sárkánybőr és fenyőkoszorú

Az ébenpálcával való gyakorlásban egy kissárkány morgása zavart meg. Ámulva figyelte, amit csinálok, így inkább őt kápráztattam el illúziókkal. Necro végül letelepedett a kis fenyőm ágai közé, és meglepetten tapasztalta, hogy az ágak megelevenednek, és piszkálják őt. Elmosolyodtam, és kimenekítettem Necrót, mielőtt a fenyő nagyon megcsiklandozza.
- Az mi? - kérdezte aggódva, gyanakodva figyelve a fenyőt.
- Lélekkel rendelkező növény. - mondtam. - Apukáddal egyidős.
Fenyő megerősítően biccentett a csúcsával, majd egy ágát Necro felé nyújtotta.
- Azt hiszem, be akar mutatkozni neked. - mondtam elgondolkodva és vállat vontam. - Fogd meg nyugodtan!
Necro mancsot nyújtott Fenyőnek, mire ő egy kis gyantát öntött rá. Necro kíváncsian nézegette a rajta megkeményedő borostyánt.
- Nem kaja! - mondtam. Nem egészen voltam biztos benne, hogy egy fenyő tudja, hogy egy sárkányt nem lehet megenni, vagy Necro megpróbálja megenni a borostyánt. Inkább biztosra mentem.
- Mit eszik? - kérdezte Necro.
- Vizet, és... Napfényt? - mondtam bizonytalanul. Mégis hogy magyarázzam el a fotoszintézis folyamatát egy kissárkánynak az én időmben? Azért csak megpróbáltam. - Tudod, a növények a saját szervezetükben készítenek... Kaját. A víz...
Fenyő leintett, és magyarázó ábrákat kezdett kaparni a földbe. Felveszi a vizet a talajból, a mi kilélegzett levegőnket, és a napenergia segítségével cukorrá alakítja. Mintha csak az elementalizmusról magyarázott volna. Kísértetiesen emlékeztetett rá. Több elemből energia.
"Elementalizmus a fenét!" - írta Fenyő. - "De lehet benne valami."
Ez a téma annyiban is maradt. Fenyő barátságosan megbökte Necrót, majd visszakúszott a helyére növényeskedni.
- Hm. - mondta Necro.
- Nem vagy ma valami bőbeszédű. - jegyeztem meg.
- Csak... Aggódtam érted. Az a Falánk nem kezdő volt.
- Nyugalom, elintéztem. - mondtam, és megsimogattam Necro fejét.
- Akkor jó. - mondta Necro, majd befészkelte magát az ölembe, és elaludt. Finoman lefektettem a földre, mire Fenyő kapálózni kezdett felé.
- Jól van, de fel ne ébreszd! - mondtam, és közelebb vittem hozzá Necrót.
Fenyő megrezgette a leveleit, majd bölcsővé hajlította az ágait, és ringatni kezdte Necrót. Ha jól vettem ki a zizegéséből, még énekelt is egy altatót neki. Furcsa, de kedves gesztus volt tőle.
A fák árnyékaiból lassan négy vezérem alakja bontakozott ki. Intettem, hogy jöhetnek közelebb is, majd az egyik idősebb tölgyfának dőlve gyakoroltam a pálcámmal.
- A Falánk? - kérdezte Claudius lényegre törően.
- Jonakhim, magiszoni volt, az itteni világban Jonah bíborosként ismerték. Meghalt, és már Nacralis csarnokaiban sínylődik.
- Ez jó hír. - mondta Lucian.
- Haláli jó. - mondta Ionas vigyorogva, mire Lucian lecsapta egy faággal. Ionas meglepetten pislogott rá, mire ő csak vállat vont.
- Talán nem megérdemelted? Amúgy mi ez?
- Tölgy. - mondta Abyss.
- Tetszik.
- Nekem fájt, ha megbocsátasz.
- Köszönöm, így még jobban megtetszett.
- Én akkor is a fügére szavazok. - mondta Abyss, körbepillantott, és csalódottan sóhajtott. - Sehol egy rezervátum. Vagy botanikus kert. Pedig olyan szép lenne!
- Ennyi legyen az összes bajod! - mondta Claudius mosolyogva.
- Hát lesz, az biztos. - mondta Abyss bosszúsan, mire egy kis növény simogatta meg a bokáját. Abyss arca erre felderült, és megsimogatta az ibolyát, ami virágzásnak indult. - Tudjátok, mégis van itt egy kis természetes kert, a maga szépségével.
Lucian elmosolyodott, és finoman átkarokta Abyss vállát.
- Tényleg szép. - mondta Lucian. - Csak mert itt nincs egy füge sem, ez a hely a saját éghajlatán valóságos gyöngyszem.
- De azért hiányzik az otthoni flóra. - mondta Abyss. - Egyetlen szál zsálya, vagy levendula, nem kell varázslatosnak lennie, csak lenne egy...
- Nézz csak ide! - mondta Lucian, kinyújtott tenyerét Abyss felé fordította, és egy kis zsályát idézett meg. Abyss szeme tágra nyílt a csodálkozástól, mire Lucian elmosolyodott. - Elnyerte a tetszésed, ifjú druida?
- El. - mondta Abyss vidáman, és gyermeki rajongással fürkészte Lucian vonásait.
- Ha kéred, megtarthatod. Neked adom, a tiéd.
- Tényleg? Lekötelezel...
Lucian áttette Abyss kezébe a zsályát, megveregette a vállát, és tovább is ment.
Abyss még mindig ámulva figyelte a zsályát, majd gondosan elcsomagolta egy kis zsákba. Ha lehetséges, a Lucian iránti tisztelete és rajongása még inkább megnőtt. Lucian ezzel tisztában volt, és még mindig az a megfejthetetlen mosoly bujkált a szája sarkában.
- Nagyon ne használd ki, kérlek! - mondtam. - Szinte még gyerek.
- Igen... - mondta Lucian. - De annyira élvezem a rajongását. Imádnivaló, képtelen vagyok ellenállni neki.
- Ha a hiúság fájna, Lucian... - mondtam mosolyogva.
- Ha szabad megjegyeznem, ugyanúgy szenvednénk.
- Tisztában vagyok vele. Támadt egy ötletem.
Csettintettem, mire egy fej hullott a kezembe, Jonakhimé, Lucian pedig meglepetten pislogott rám.
- A hiúságom megint erősebb az életem szereteténél. - mondtam. - Muszáj felmutatnom a fejet, a juiknak tudnia kell, mit vittem végbe.
- Propaganda! - mondta Ionas, áthajolva Lucian válla fölött. - Az is kell.
- Na, valaki támogat. - mondtam.
- Attól még rohadtul undorító, uram, mint a Sátán kutyája.
Erre csak a szemem forgattam, magamhoz hívtam Alkonyt, felültem a hátára, és vártam.
- Gyertek már, nem érek rá egész nap! - mondtam.
Vezéreim is lóra pattantak, és elindultunk Energia felé, az energoszok területére. Aztán félúton eszembe jutott, hogy talán megkereshetném a jui ékszereket.
Először Jonakhim házát kutattam át, aztán a szicíliai birtokán megtaláltam az összes ékszert.
- Ilyen mázlim is csak nekem lehet... - mondtam.
- Mehetünk? - kérdezte Claudius.
- Igen. Irány Energia! - mondtam, de Ionas értetlen arcával találtam szembe magam. - Energoszföld.
- Akkor sem Energiának hívják... Ugye? - kérdezte Ionas. - Olyan pocsékul hangzik!
- El kell keserítselek, az energoszok sem normálisak. - mondta Lucian.
- Amúgy Magna Energia a hely neve. - mondta Claudius.
- Jó tudni. - mondta Abyss. - Nem leszek tudatlan holt.
- Na ugye! - mondtam. - Gyerünk!
Megérkeztünk Magna Energiába, kezemben egy zsák fejjel és ékszerekkel. A fura apró őrt most nem láttam sehol, az energoszok kíváncsian néztek felénk. Aztán felemeltem a zsák ékszert.
- Az energoszok, a juik és a kiszek összes ékszerei! - mondtam, mire hatalmas üdvrivalgás és taps fogadott, és kísért a trónteremig.
A trómteremben az Energoszúr, az Őrzőkapitány, a Sárkányatya és a Szellemherceg már vártak minket, és helyet hagytak az őserőnek is.
- Shuan Nirrakk, a megmentőnk! - mondta az energoszkirály, mire mind tapsolni kezdtek.
- Köszönöm szépen! - mondtam, és meghajoltam az energoszok előtt. - És most, ékszerosztás!
Az asztalra dobtam a zsákot, kiszedtem a tíz ötödékszert, majd az univerzumékszereket szétválasztottam az energoszokéitól. Lassan, először a nyakéket adtam át az Atyának, majd a karperecet az Őrzőnek, aztán ahogy a kezembe fogtam a tiarát, egy picit elkalandoztak a gondolataim. Terra földszellem volt, és itt van a zsákban az ő tiarája is. Ígéretem ellenére életjelt sem adtam magamról. Megráztam a fejem, átadtam a szellemnek a tiarát, majd a gyűrűt a királynak, a kard viszont még az asztal közepén maradt. Ó igen, az Őserő kardja átjött, míg ő maga csapdába esett a lezárt átjárókban. Egy ideig még a kardot csodáltam, aztán az energoszok némileg csalódott arcára siklott a tekintetem.
- Ígérem, idővel őt is visszahozom. - mondtam, letettem a kardot, és már indulni is készültem.
- Várj! - mondta az energoszúr. - Szeretnénk hálánkat kifejezni neked.
Az energoszherceg egy kis csomagot nyújtott át nekem, amit azonnal ki is nyitottam. Egy sárkánybőr páncél, palást, és egy fenyőkoszorú. Hogy juthatott ilyesmi az eszükbe? Pont így képzeltem bevonulni bárhová.
- Köszönöm. - mondtam, és az őrző már rám is segítette a ruhadarabokat. - Tényleg, ez...
- Urunk, mennünk kell. - mondta Claudius.
- Igen, akkor, indulás! - mondtam még mindig meglepetten, és Ötödegyensúlyi felé indultam.
- Várj, Universalisba mész? - kérdezte az energoszúr ijedten.
- Igen. De nyugi, nem köplek be. Akarsz jönni?
Az energoszúr bólintott, szerzett magának egy lovat, aztán átmentünk Ötödegyensúlyiba. Az energoszok, univerzumlények és a keveréknép csillagfények mind csodálkozva néztek minket, aztán az egyik fehér csillag elkiáltotta magát.
- Náluk vannak az ékszerek! - mondta izgatottan. - Hívjátok Unius Nagyurat, gyorsan!
Egy energosz, a csillag és egy univerzumlény azonnal elrohant, majd visszatértek egy meglepett univerzumőssel. Győzelem, gondoltam.
Unius Nagyurat a királynő, a hercegnő, az őrző és a sárkány követte, és a kezem akaratlanul is az Univerzum kardja felé siklott. Milyen egyszerű lenne elvenni öt különböző ékszert, és átjárót nyitni Magiszonra! De mégsem tettem, majd máskor.
Elővettem az öt ékszert, felmutattam, mire az öt univerzita vezető egy pillanatra megtorpant. Elmosolyodtam, és feléjük nyújtottam az ékszereket.
A csillagok üdvrivalgásban törtek ki, és tapsoltak, míg a kiszek átvették az ékszereiket, majd jui társaikkal kezet fogtak. Kivéve Unius Nagyúr, aki kissé zavartan álldogált, kezében a karddal. Az Energoszkardot még a kezemben szorongattam, és lopva a díszes pengére pillantottam. Még mindig nem tudtam betelni a szépségével.
- Te hoztad vissza az ékszereket, ugye? - kérdezte Unius Nagyúr.
Erre ijedtemben elejtettem a kardot, bólintottam, majd gyorsan felvettem a kardot, és odaadtam Unius Nagyúrnak.
- Ez az Energoszősé. - mondtam. - Úgy vélem, téged illet.
- Én pedig úgy vélem, hogy ha sikerült ezt visszahoznod, érdemes lenne elbeszélgetnünk.
Unius Nagyúr intett, mire követtem őt egy fogadóba, és leültünk egy elkülönített asztalhoz. Egy csillagpincér azonnal jött is, hogy felvegye a rendelést.
- A szokásosat, legyen szíves, kettőt. - mondta Unius Nagyúr.
A pincérnő bólintott, és el is tűnt a konyhában. Körbepillantottam a hangulatos kis fogadóban, és bűvészek mutatványát figyeltem.
Mire feleszméltem, Unius Nagyúr már félig elfogyasztotta a süteményét, én pedig csak meglepetten pislogtam magam elé.
- Elnézést uram, megismételné a kérdést? - mondtam.
- Még nem kérdeztem semmit. - mondta Unius Nagyúr, nagy pohár kávéját kavargatva az ujjával. - Látom, elkalandoztál egy kissé.
- Fárasztó napom volt.
- Mesélj nekem erről a... Fárasztó napodról, kérlek!
- Nos, először is, kis csapatommal elindultunk, hogy megismerjük a jui népeket, és szöget ütött a fejembe, hogy a legendabeli ékszereket miért nem láttam. Aztán ahogy mentünk tovább, ránk támadtak, végül felkutattam az ékszereket, és... Röviden ennyi.
- Ugye tudod, hogy ha akarnám, minden információt kiszedhetnék a fejedből, Árnyak királya. Mi volt az eredeti célod?
- Nos, azt kissé bonyolult elmagyarázni...
- Ráérünk. Kávét?
- Köszönöm. - mondtam, belekortyoltam a csillagporos kávéba, majd elismerően bólintottam, és letettem a poharat. - Egyesíteni szeretném a juikat, és idehozni az őserőket. Minden eszköz megvan hozzá, csak a te és a másik négy ős engedélye kell. És hogy kipihenhessem magam.
- Nincs elég hatalmad megidézni öt csapdába esett őserőt.
- Öt ékszer ereje megteszi? És ha... Kaput nyitnék Magiszonra?
- Mondd csak, mit tudsz Magiszonról?
- Épp eleget ahhoz, hogy tudjam, hogyan és hol érdemes kaput nyitni, észrevétlenül.
- Hát persze. Tudom már, ki vagy, Rebecca Sireneis fia, Shuan Nirrakk. Tertilius fivérem sokat mesélt rólad. Milyen népszerű lettél hirtelen a juik közt!
- Hát... Előfordulhat... - mondtam, és idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon. - Nemrég végeztem azzal a Falánkkal, aki felborította a természet rendjét. A juikat már nem háborgatják, sem az előle menekülő mágusok, sem az őt követő inkvizítorok. És az ékszereket is visszavettem tőle.
- Ismerted, tudtad, hogyan győzd le.
- Nem, személyesen nem ismertem...
- Ebben az életben. Ha megfogadsz tőlem egy jótanácsot, ne bízd az életed Kharinnauszra! Ki tudja, mily szándék vezérli, és mit mond el.
- Eddig mindig segített.
- Mert érdeke volt. Gondolkozz el azon, amit mondtam!
Unius Nagyúr el is tűnt, én pedig visszatértem vezéreimhez.
Továbbmentünk Érctárnába, és magam mellett lebegtettem az öt ékszert. Tapsvihar és örömkiáltások zengték be a tárnákat, majd odaadtam az öt ékszert Ionasnak.
- Ezt vidd el Anakának! - mondtam.
- Igenis, uram! - mondta Ionas vigyorogva. - Ez a vastaps megdobogtatja halott szívem!
- Menj már! - sürgettem.
- Jójójó...
Ionas eltűnt, az ércek pedig leszedtek Alkonyról, és körbecipeltek a tárnákban. Oké, ilyenkor örülök, hogy nincs tériszonyom. Főleg, hogy az ércek olyan könnyedén dobáltak, hogy ki is lapulhattam volna a mennyezeten. Szerencsére a reflexeim is kiválóak, tehát a plafonhoz közelítve árnnyá váltam, átsuhantam a plafonon, majd visszaestem az éljenző ércek közé.
Egy idő után kezdtem unni, épp, mikor Ionas visszaérkezett.
- Srácok, le tudnátok kicsit tenni Shuan nagyurat? - kérdezte. - Légyszi. Aurum látni akar, uram.
Az ércek egészen a trónteremig vittek, majd finoman letettek a földre. Anaka vigyorogva figyelte végig, ahogy a nemesek mind megszorítják a kezem, és lassan eltünedeznek, vidáman énekelve és táncolva.
- Bolond népség, de annyira szerethetőek. - mondta Anaka.
- Csakúgy, mint a királyuk. - mondtam, megszorongatott kezemet vizsgálva.
- Amúgy, iszonyú jól festesz.
- Kösz, az energoszoktól kaptam, a koszorút és a páncélt is.
- Király. Hm... Azt akartam kérdezni, az őserős terved?
- Anaka, kimerültem. Hagyjál békén pár hónapig az őserőkkel!
- De... Van terved, hogyan csinálod végig... Tudod, rohadtul manaigényes az ilyesmi. És nem vagy artifaktián sem, úgyhogy kizárt, hogy összegyűjtesz annyi ereklyét, hogy el tudod szívni az energiáikat. Mi a terved?
- Artifaktián gyorstalpaló. Van megfelelő mesterem.
- Sacperkábé fél év. Aztán még egy hét, mire mindent összeszedsz egy ilyen rituáléhoz. Biztos, hogy összejön?
- Össze kell jönnie. - mondtam, majd elvigyorodtam, és lassan előszedtem Jonakhim fejét. - Hé Anaka, nézd, mim van!
- Jesszus, te ezzel járkálsz? Mondták már, hogy nem vagy normális?!
- Csak egy halott feje. Theseus is hurcolta Medusa fejét, nem?
- De te... Ez nem az archaikus kor, Shuan, azt ugye tudod?
- Nem baj, nekem nagyon sokat jelent ez a fej. Az első trófeám.
- A következő rögtön egy magiszoni feketesárkány lesz?
- Neeem, elgondolkodtam rajta, de nem. Majd még beszélünk... Még három adag ékszerem van.
- A kristályékszereket rögtön el is tehetnéd. Te vagy a király.
- Azt akarom, hogy a nép is lássa.
- Akkor, jó gratulációgyűjtést!
Anaka gyorsan kitessékelt az ajtón, aztán kíséretemmel továbbindultunk Feyleniába. Ott hasonló gratulációözön, a tündérek megajándékoztak egy kevés tündérporral is, aztán alámerültünk Sireniába. Amint felemeltem az öt ékszert, üdvrivalgás. Amint Lucian átadta őket Ixivasnak, tapsözön és egy lakoma várt a trónteremben. Büszkén vonultam be, a sárkánypikkelyek minden egyes lépésemnél a zöld különböző árnyalatait verték vissza. Ixivas megállt előttem, majd szorosan átölelt.
- Azt hittem, nem éled túl. - mondta, a könnyeivel küszködve.
- Az élőholtakat nehéz megölni. - feleltem. - Viszont nagyon megszomjaztam a Falánk megölésekor... Bácsikám, van félretéve egy kis véres borod?
Ixivas bólintott, aztán a pincébe lefelé menet még egyszer visszafordult felém.
- Megölted?
- Jonah bíboros volt, a valódi neve Jonakhim. Igen, megöltem.
Türelmetlenül intettem Ixivasnak, aki erre csak a szemét forgatta, és levonult a pincébe. Időközben kényelembe helyeztem magam a moszatfotelek egyikében, majd mikor Ixivas is megérkezett, kikaptam a kezéből az üveget.
- Még ma szeretnék hozzájutni, ha megengeded. - mondtam, kitöltöttem az italt két pohárba, majd gyorsan felhajtottam a sajátomat. - Sokkal jobb, szóval... Elintéztem. Kiderült, hogy Kharin egyszer ide száműzte, szóval...
- Kharinnauszra jellemző ez a félmegoldás. Félt a Falánktól.
- Nekem nem tűnt úgy.
- Hidd el, Odaát mindenki rettegett tőle. Nekromata Falánkot csak egy másik nekromata ölhet meg, és hát... Őket csaknem kiírtották. Szóval, most diadalmeneten vagy? Claudius irigy lehet.
- Ő kifejezetten unja az ilyesmit. Öröm volt látni, de még haza kell mennem... Kipihenni ezt az egészet.
- Ahogy gondolod. Nos, akkor élvezd ki a diadalmeneted!
- Nem ez lesz az utolsó. - mondtam, sokat sejtetően elmosolyodtam, és máris a Bányába teleportáltam.
Amint a kapuhoz értem, mögöttem négy vezéremmel, Claudius elővette az ékszereket, és átadta nekem. Lassan, egyesével vettem át őket, mint jogos tulajdonosuk, majd felmutattam őket az összegyűlt kristályoknak.
A tömeg ujjongott, míg végigvonultam köztük, aztán a trónhoz érve láttam a másik három vezetőt, a gránátsárkányt, a csillagachát őrzőt és a citrin szellemherceget. Mosolyogva integettem nekik, bár soha nem találkoztunk eddig.
- Te vagy népünk királya, ugye? - kérdezte izgatottan a citrin. - Te jó anyaföld, annyira rég óta vártam már ezt a pillanatot!
- Citern, csend! - intette le a gránátsárkány. - Te vagy az, ugye?
- Úgy vonult be az ékszerekkel, ahogy meg van jósolva. Sárkánybőrt és koszorút hordva, mögötte a holtak seregével. - mondta az achátőrző.
- Igen, én vagyok a Megjövendölt. - mondtam, majd kezet nyújtottam. - Shuan Nirrakk. Ezek itt titeket illetnek.
Előbb a tiarát adtam át Citern főhercegnek, majd a nyakéket Gránát Atyának, Straen őrzőnek a karperecet, majd az ujjamra húztam a gyűrűt, ami zöld-fekete színűvé változott. A kard még a kezemben maradt, a virágmintás markolat és a tökéletes, rúnadíszes penge megbűvölt. Szinte hívott, és sürgetett, hogy kipróbáljam, majd használjam az őserő megidézésére. Már épp kihúztam a hüvelyből a kardot, amikor is vérszagot éreztem, a sajátomat. Észbe kaptam, és gyorsan visszacsúsztattam a kardot a hüvelybe, majd felszisszentem. A kristályenergia hatalmas koncentrációban jutott belém, amit átlag halandó túl sem élhetne.
- Felség, minden rendben? - kérdezte Gránát Atya.
- Persze, minden a legnagyobb rendben. - mondtam zavartan, és a ruhám ujjába rejtettem a sérült kezem. - A segítségetekre lesz szükségem. Meg fogjuk idézni az őserőt, addig is, a Kristálykard nálam marad.
- Számíthatsz ránk, felség. - mondta Citern.
A többiek is bólintottak, én pedig a szobámba mentem, eltettem a kardot, és aludni próbáltam. De az energia, amit átvettem, nem hagyott nyugodni, és a kard egyre jobban hívott magához.