Az Árnykirály naplója

Kis családom fejében nagy a sötétség

Miután visszajöttem, Baigoune asztrállénye egy fadarabba zárva lógott lefelé a nagyterem csillárjáról, és engem meglátva, vagy érezve, elborzadt.
- Azt hittem, meghaltál! - visította a fenyőág.
- Hát, nem. - mondtam. - Tudod, sokan azt mondják, könnyen megszerettetem magam. Nacral is így látta. Már miért ölt volna meg, drága sógor, ha egyszer a legjobb barátja vagyok? Tisztel és kedvel... Úgyhogy ha tovább irritálsz bármi módon, leküldelek neki ajándéknak. Kellemes lógást!
- Ezt nem teheted velem! - kiáltott le Baigoune.
- De, megtehetem... Kellemetlen következmények nélkül. Minden hívedet megöltem, így már csak az enyémek maradtak. Ugyan ki árthat nekem?
- El foglak tiporni...!
- Már alig várom. - mondtam kárörvendve, elindultam a tróntetem felé, amikor is egy zöld-fekete villanást láttam, és a földön terültem el.
- Apa! - visította a kis jelenés.
- Szia Necro! - mondtam. - Hogy van az én kis szemem fénye?
- Hiányoztál. - vallotta be Necro, kecsesen leugrott rólam, megvárta, míg felülök, és az ölembe fészkelte magát. - Féltem egy picit, amikor láttalak Nacrallal, de aztán nem aggódtam a harmadik nap... Kharin bácsi is nagyon félt.
- Én? - kérdezte Kharin, hisztérikusan nevetve. - Dehogy! Ez a gyerek félrebeszél...
- Majd' összecsinálta a köpenyét, annyira aggódott. De nem hitt nekem, hogy visszajössz.
- Jó, mennyivel is jövök, kölyök?
- Tíz új varázslattal.
- Várj, te ellenem fogadtál?! - kérdeztem Kharint.
- Dehogy ellened, csak az esélyesebbre. Tudod, hogy sosem kockáztatok.
- Hát akkor, Kharin bácsi, mehetsz tanítani. - mondtam mosolyogva. - Az ígéret szép szó.
- Szépnek szép. - mondta Kharin, majd szó nélkül elviharzott.
- Azért visszajön? - kérdezte Necro aggodalmasan.
- Hát persze, hogy visszajön, csak pihen egy kicsit. - mondtam. - "Ugye, Kharin?"
"Hagyj, most dolgozom. Majd jövök egy óra múlva."
Bólintottam, Necro kíváncsian oldalra billentette a fejét, mire homlokon csókoltam.
- Addig mutatok valamit. Gyere!
Felpattantam hirtelen, mire Necro átbucskázott a fején, és repülve követett a pincei gyakorlótermek egyikébe. Elsőre meglepődtem, majd büszkén mosolyogtam rá.
- Aktív három napod lehetett. - mondtam.
- Le akartalak nyűgözni. - mondta Necro, majd zöld lángba borította magát. Pikkelyei gyönyörűen fénylettek.
- Sikerült. Most a többi elemmel fogunk játszani.
- De jóóó!!!
Necro ugrálva repült végig mellettem, amíg szegénykém egy oszlopnak nem csapódott, és a karjaimba szédült. Ringattam egy kicsit, gyógypuszit adtam a homlokára, majd Necro újból elindult, figyelve minden egyes akadályra. A gyanakvóan körbepillantgató kissárkány láttán elmosolyodtam, majd leülettem az egyik szobában egy asztalra, és magyarázni kezdtem neki. Előbb a légmágiát, majd az őszt is kitanulgatta, majd véletlenül felborított egy pohár vizet.
- Hoppsz. - mondta Necro.
- Semmi baj! - mondtam, és a levegőbe emeltem a kis víztócsát. Necro megbabonázva figyelt, majd átvette tőlem a tócsát, és meg is fagyasztotta. Most rajtam volt a sor, hogy csodálkozzak.
- Apádra ütöttél. - mondtam vigyorogva. - A tél az elsődleges évszakom. Na most...
Necro a következő pillanatban virágoskertté változtatta a termet, és vigyorgott rám.
- Hát, anyád génjei is benned vannak... - mondtam. - De neki nem megy ilyen jól.
- Azt hiszed? - kérdezte Necro. - Sokat gyakorolt, amíg...
- Igen, persze... Tudod, fogoly voltam, nem jöhettem hamarabb.
Necro bólintott, majd a virágoskert helyére sivatagot varázsolt, majd egy medencét, és vígan lubickolt.
- Apa, te nem...? - kérdezte.
- De, persze. - mondtam, és én is a vízbe csobbantam. Kellemesen meleg volt, ellazított. - Fiam, igazi tehetséged van ahhoz, hogyan tedd büszkévé apádat... Ez most nagyon jól jött.
Necro nagy szemeket meresztett rám, majd összefröcskölt kicsit. Ekkor "csatázni" kezdtünk, amíg se szó, se beszéd, se kopogás, benyitott Kharin.
- Kharin bácsi! - visított boldogan a fülembe eleven kisfiam, és azonnal a vízbe cibálta Kharint.
- Aúcs, a fülem! - mondtam, mire Kharin csak vigyorgott.
- Jövök már, jövök! - mondta Kharin nevetve, és lefröcskölte Necrót, mire ő kicsit morgott rá. - Hogy van az én kedvenc sárkányom, hm?
- Vizesen. - mondta Necro. Láttam rajta, hogy kezd fázni, így kitettem kicsit a partra, amíg újramelegítem a vizet, majd visszahúztam a gondolataimmal. Necro visított, majd vidáman kacarászott, és hol engem, hol Kharint rohamozta meg egy kis vízzel.
- Eleven. - jegyezte meg Kharin.
- Igen, kis csínytevő, mint én voltam... - mondtam elgondolkodva, és egy kicsit lefogtam Necrót.
- Apaaa! - méltatlankodott Necro, de én csak végigsimítottam a gerincén, mire egyre közelebb bújt hozzám.
- Na, kezdesz fáradni. - mondtam, és megcsikiztem az oldalát. - Így hogy fogsz Kharin bácsival tanulni, hm?
- Apa, ne csikizz... Kegyelem! Ne, hagyd abba!!!
- Ne hagyjam abba? Rendben. - incselkedtem vele.
- Légyszi, elég!
- De csak szeretgetlek. - mondtam, a hasát vakargatva. Erre Necro abbahagyta a kapálózást, elnyújtózott a víz felszínén, és hagyta, hogy kényeztessem. Eleget tettem ennek a néma kérésnek, majd lefröcsköltem. Nyüszítve pattant föl, majd belepottyant a vízbe. Ekkor bosszúból ő fröcskölt le engem. Így csatáztunk egy ideig, majd lépteket hallottam.
- Kharin, hova a fenébe tűntél már megint? - hallottam Éjfél hangját. Necro azonnal az ölébe ugrott. - Csakhogy itt vagy, te kis rosszcson... Shuan?
Éjfél meglepetésében elejtette Necrót, aki inkább átmászott Kharin nyakába. Éjfél döbbenten meredt rám, én pedig kimásztam a vízből.
- É... Én azt hittem, meghaltál. - mondta remegő hangon. - Mégis hogyan... Kerülsz ide?
- Hosszú történet. - mondtam.
- Hm. És mégis mióta vagy itt, ha szabad tudnom, drága uram?
- Tudod, csak nemrég óta... Fél óra? Egy? Na jó, egész pontosan másfél óra...
- Három napon és másfél órán át vártam rád, a fiaddal együtt, halálra aggódtunk Kharinnal, és rád találok egy medencében ázva, és közlöd, hogy már másfél órája hazajöttél?! Mi ez az egész, hova tűntél?!
- Sajnálom, tényleg. - mondtam zavartan. - Csak tudod, Nacral fogja voltam...
- Nacralé?! Hogy a francba élted túl? Őszinte választ akarok.
- Nos hát... - néztem össze Kharinnal. - Kivívtam Nacral tiszteletét a harmadik nap, és hát igen nehezen engedett el...
- Szóval volt egy haláli traccspartid Nacrallal, amíg én halálra aggódtam érted?! NORMÁLIS VAGY?!
- Hé, nyugi! - mondtam. - Nem volt az olyan jó, mint hiszed. Éjfél drága, figyelj ide, légy szíves! Sajnálom. Tényleg. Jöttem, amint tudtam. Na, ne haragudj rám!
Éjfél összepréselte az ajkait, szigorúan nézett rám, én meg csak arra tudtam gondolni, milyen gyönyörű így is.
- Gyere velem egy kicsit, Shuan drága! - mondta némi éllel a hangjában, és intett, hogy kövessem.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak mikor végre a szobámba értünk. Éjfél bezárta az ajtót, és gyilkos pillantást vetett rám.
- Kérlek, ne nézz rám így, nem tehettem semmit! - mondtam. - Nacral irányított két és fél napon át, az egyetlen esélyemet játszottam el, nagyon féltem, mi lesz, ha megölet velem titeket...
Éjfél kissé megenyhült, majd egy párnába fúrta a fejét, hogy ne lássam, hogy sír. Pedig jól tudtam, hogy azt teszi. Finoman simogattam, és próbáltam vigasztalni, mire Éjfél fölkapta a fejét, és csúnyán orrba vágott. Az ütés erejétől hátraestem, bevertem a fejem egy polcba, és az utolsó, amire emlékeztem, Éjfél sikolya.
Mire magamhoz tértem, puha köntösben, takarókba bugyolálva feküdtem az ágyamon, mellettem Éjfél. Már nem látszott rajta, hogy sírt, de az arca nyúzott volt. Az én kedvemért azért mégis elmosolyodott.
- Éjfél... - kezdtem, felültem volna, de Éjfél csendre intett.
- Sss! Pihenned kell. - mondta, és egy csókot adott a homlokomra.
- Már hányszor mondtam, hogy ne próbálj meg még jobban elcsábítani. - mondtam nevetve. - Eszem vesztem tőled.
- Inkább az én bájomtól, mint más átkától. - mondta Éjfél.
- Igazad lehet... Meddig voltam kiütve?
- Fél órára, maximum. Nagyon gyorsan helyre fogsz jönni. Addig is, ápolgatlak.
- Másra sem vágyom. Köszönöm.
- Azok után, hogy ezt okoztam neked...
- Szóra sem érdemes?
- Magadat okold, hogy így kiborítottál. - mondta Éjfél, és nyelvet öltött rám.
- Na...! Hát ezt érdemli szeretett királyod?
- Jut is eszembe, a lázongás le lett verve, győzelmet arattunk. Bai egy fenyőágban...
- Láttam. Nos, azt tudnod kell...
- Bai egy szemétláda. Tudom, csak a hatalomra vágyik. De a trón téged illet.
- Remélem, mindenki más is így gondolja, mert aki nem, annak kitekerem a nyakát... Áúh!
- Hé, nyugi! Feküdj vissza, csúnyán beverted a hátad a polcokba. Egy ideig feküdnöd kell, aztán úgy gyilkolhatod halomszámra az árulókat, ahogy neked tetszik...
Nyöszörögve visszafeküdtem, és elsüllyedtem a friss, puha ágyneműben. Éjfél finoman hasra fordított, és egy kenőccsel kezdte kenegetni a hátam. Ahogy masszírozott, dorombolásszerű hanggal jeleztem elégedettségem.
- Mint Necro. - kuncogott halkan Éjfél. - Az apjára ütött.
- Te is így dorombolsz ám, ha kedveskedem neked. - mondtam. Érezni véltem, hogy Éjfél mosolyog, majd erőteljesebben kezdett masszírozni. - Ó, mondd, mi ez, ha nem a Mennyország!
- Kellemes? - duruzsolta Éjfél, és lopott magának egy kis csókot.
- Nagyon is. - mondtam. - Lassan biztos elálmosodom tőle.
- Örülök, hogy tetszik, drágám. Már rég óta készültem ezzel a kis meglepetéssel.
- Hm, valóban?
- Valóban. Lazulj el egy kicsikét, még mindig nagyon feszült vagy.
Hagytam, hogy Éjfél mindenféle balzsamokkal és olajokkal kenjen be, közben gyógyító mantrákat suttogott. Amikor végzett, óvatosan kinyitottam a szemem. Éjfél eltette a balzsamokat, majd visszaült mellém.
- Te is pihenj! - mondtam. - Látszik, hogy nem aludtál az utóbbi napokban.
- Hogy is tehettem volna...? - kérdezte Éjfél, és lefeküdt mellém az ágyra. - Jól van, csak pár órára.
- Vigyázom az álmod.
Éjfél átkulcsolta a kezem, majd elaludt. Necro még éppen befúrta magát közénk, aztán ő is elaludt, végül én is.
Másnap reggel Necro csipogására ébredtem, Éjfél vidáman játszott vele, majd amikor észrevették, hogy felébredtem, összenéztek. Necro lelapította a füleit, Éjfél pedig hozott nekem ágyba reggelit.
- Bocs, hogy felkeltettünk... - kezdte zavartan, majd segített kicsit feljebb ülni, és etetett, mint a kisgyermekeket szokás.
- Tudok enni magamtól is. - mondtam.
- Apaaa! - kiáltotta vidáman Necro, és máris a mellkasomon tapicskolt aprócska lábaival. Egy kicsit felszisszentem, de mosolyogva emeltem föl a pici sárkányt.
- Na, mi van, nagyfiú? - kérdeztem, és összeérintettük az orrunkat. - Milyen volt a tanulás Kharin bácsival tegnap?
- Ó, nagyon jó volt! Képzeld, már mennek az elemek, és és kísérleteztem is, gyakoroltam, rengeteget... Majd megmutatom!
- Alig várom.
- De mikooor? - kérdezte Necro türelmetlenül, és a fülemet rágcsálta.
- Hagyd szegény apádat, Necro! - szidta le Éjfél. - Majd ha meggyógyul a gerince. Most még érzékeny, és sokat kell pihennie...
Necro csak megérintette a gerincem, gyógyító energia járt át, felültem, és elgondolkodva simogattam Necrót. Ő önelégült vigyort villantott az anyjára.
- Jó, ezerszer jobb gyógyító vagy, mint én, ezt el kell ismerjem. - mondta Éjfél, és durcás arcot vágott. - De ha nem alapozok, neled sem sikerült volna ám.
- Meglehet... - mondta Necro, aki alig bírt az anyjára figyelni az apja okozta simogatásmámor közepette. - Apa jobban van...
- Jobban bizony, és máris újabb csínytevésen töri a fejét. - mondtam, és megcsikiztem Necrót, mire ő kuncogni kezdett.
- Ó, ebből nem hagysz ki! - mondta Éjfél, és már két oldalról rohamoztuk meg Necrót, aki csak nevetett és fészkelődött, hiába. Tőlünk, a sokszor őrült és flúgos szüleitől képtelen volt megszökni.
- Kehe-gyelem! - rimánkodott Necro, mire végre abbahagytuk a csikizést, és inkább az érzékeny pontjain simogattuk. Ekkor végre abbahagyta a kapálózást, és kidugott nyelvvel, behunyt szemmel élvezte a kényeztezést.
- Nem tudom megunni. - mondta Éjfél, és gonoszkásan elmosolyodott. - Nem tudom megállni, hogy ne kínozzam tovább...
- De gonosz vagy! - mondtam, Necro pedig összerezzent. - Nyugalom, nem bántunk...
- Beszélj a magad nevében! Én igenis megcsiklandozom...
- Neee, anyaaa! - nevetett Necro kínjában, mikor Éjfél kegyetlenül megcsiklandozta. - Apa, miért?!
- Sajnálom, véremben az árulás... - mondtam, és én is megcsiklandoztam.
Necro hangosan hahotázott, majd mindannyiunk gyomra egyszerre kordult meg. Az enyém valósággal morgott. Három napja csak egy tojást ettem, meg egy kis kocsonyát, szóval...
- Anya, éhes vagyok! - mondta panaszosan Necro.
- Én is. - mondtam.
- Hozok valami enni... - mondta Éjfél.
Az ajtóban Sofia és Lucian jelent meg, betoltak egy kocsinyi ételt, majd el is tűntek. Nekiestünk az ételnek, és bár bőséges volt, egyikünk sem lakott jól.
- Nem mondjátok komolyan! - mondta Éjfél nevetve.
Necro a hátára fordult, kapálózni kezdett a lábaival, majd felhajolt, átbucskázott a fején, összegömbölyödött, lelapította a füleit, és a szárnyai mögül kidugta szomorú kis fejét.
- Éhes vagyoook! - nyüszítette.
Éjfél és én elolvadtunk kisfiunk mutatványán, így elmentem a konyhába még ennivalóért. Amikor megjöttem, Éjfél és Necro is nekem esett.
- KAJA!!! Szeretlek, apa! - mondta Necro, lerabolta az egész lakomát, és el is vonult volna, ha Éjfél el nem csípi a farkánál fogva.
- Anyaaa! Ne húzz már! Eressz! - nyavalygott Necro.
- Csak ha részesedést adsz az ételből! - mondta Éjfél.
- Enyém! - visította Necro.
- Azt csak szeretnéd, drágaságom!
- Hé, nyugi! - mondtam, és lefejtettem Éjfél ujjait Necro farkáról. Necro elégedetten repült el a zsákmányával. - Úgyse fogja tudni megenni az egészet.
Éjfél karba fonta a kezét, bosszúsan kifújta a haját az arcából, és leült az ágyam szélére duzzogni. Békítően simogattam, amikor Necro hívott minket. Bementem hozzá, Necro elégedetten mosolygott rám.
- Hú, köszi a kaját, ez életmentő volt. - mondta. - De nem ettem meg az egészet.
- Jól van, ne egyél sokat! - mondtam, és megsimogattam Necro pocakját.
Necro elégedetten dorombolt, majd elaludt, így óvatosan kitoltam az ételeskocsit, és diadalmasan mosolyogtam Éjfélre. Ő döbbenten nézett vissza rám.
- Na, mit mondtam? - kérdeztem vigyorogva, és egy tálcán szépen elrendezgettem mindent, majd arcon csókoltam Éjfélt. - Jó étvágyat!
Éjfél azonnal nekiesett az ételnek, addig elrendezgettem a könyveimet, rendet raktam, majd leültem az íróasztalomhoz, lemásoltam a nekromata rúnát egy lapra, mellé a Caduceust. Ha szerencsém van, tudok írni Nacralnak.
"Látod, amit írok?"
Egy ideig semmi nem történt, majd zöld lánggal ragyogó betűk jekentek meg a lapon.
"Ezt hogy csinálod?"
Majdnem hangosan ujjongtam, így inkább beharaptam az alsó ajkam, és írni kezdtem.
"Nekromancia rúna a Caduceusszal. Merkúr jele, hírnökisten."
"Tudom, ki az a Merkúr... :/"
A világtörténelem első smiley-ja, hölgyeim és uraim...
":/?!"
"Bajod?!"
"Semmi..."
Éjfél átkukucskált a vállam fölött, mire ijedtemben a lapra borítottam az összes tintám.
- Hé, nem jössz enni? - kérdezte.
- Nem vagyok éhes. - mondtam.
- Nem? Három napig éheztél!
- Rá se bírok gondolni az ételre, tényleg... Nem kérek.
- Beteg vagy? Pedig muszáj lesz enned valamit. Na, csak egy kicsit a kedvemért!
- Már ettem, na. - mondtam bosszúsan. Tényleg mardosott az éhség, de egy falatot képtelen lettem volna legyűrni. - Majd később talán eszek, ha jobban érzem magam.
- Hát, pedig ha nem eszel, nem fogsz megerősödni. Esetleg innál valamit?
A fejemet ráztam, Éjfél a fejét csóválta, majd Valyr és Derlaq röppent be hozzánk. Éjfélnek támadt egy ötlete.
- Rájöttem, mi bajod. - mondta. - Annyira domináns kett a halott feled, hogy egy ideig evilági ételt nem fogok tudni lenyomni , torkodon...
- Tehát...? - kérdeztem bizonytalanul.
- Tehát vért fogok adni neked.
- Na, arról szó sem lehet! Nem bírom, nem szeretem, nem fogod tudni...
Pontosan nem tudom, mi ütött belém, de mikor Derlaq egy kicsi állatot lengetett meg az orrom előtt, azonnal kikaptam a mancsából azt, kiszívtam, majd félredobtam az üres testet. Óvatosan megtöröltem a szám, és elmosolyodtam.
- Ez tényleg jól jött. - mondtam. - Fura, eddig utáltam a vért, most meg... Nem leszek hajlandó mást fogyasztani. Egy hétig biztos.
- De jó, családi vadászat! - mosolyodott el Valyr. - Majd mater és frater is jön... De izgalmas lesz!
- Szerintem Necro még kicsi a vérhez. Csak egyszer adtam neki... - mondtam. Éjfél csak legyintett, mire elborzadva meredtem rá.
- Te vérrel etetted, amíg távol voltam?!
- Baj talán?
- Igen, baj. Miért nem szóltál?!

Éjfél csak vállat vont.