Befejeztem!

565 64 9
                                    


Kiléptem az ajtón. Őt pedig ott találtam, zsebre tett kézzel nézelődött az égbolton, nekem háttal. Bordó fekete kockás flanel inget viselt, ami picit megmosolyogtatott...(rajtam is volt már) A többit ruházata nem érdekelt, nem is láttam a sötétben. Ismét beletúrtam hajamba..(igazán megunhatná már karom) Majd felcsillant szemem. Ugyan is ő oldalra fordította fejét. S amint felmérte szemeivel a helyzetet, gondosan megfordult. Kezeit még mindig nem eresztett a szűknek tűnő két lyukból. 

-beszélnünk kell-ejtette ki sóhajtva, majd végig nézett rajtam...

-beszéljünk-vontam vállat, majd karba tettem kezeimet

-de nem itt-rázott fejet makacsan. Mire én felnevettem

-Most komolyan, szerinted nem fog szemet szúrni senkinek hogy csak úgy felszívódtam a gyepről?-vontam fel szemöldököm majd méregeti kezdtem

-csak pár perc. Nem leszünk messze-vágta rá kapásból s tudatosan bolintott. Most nem tudom hogy ezzel az volt e a célja hogy bízzak benne...Hát nem sikerült elérnie.

-oké-sóhajtottam, majd mellé léptem. S valahová követtem, az biztos hogy nem közel álltunk meg. Egy tónál voltunk, aminél homok volt a parton. Hát ilyen helyen se jártam még. Ő elindult s lehuppant a homokba. Majd kérdően fordult felém

-Ne mond hogy ennyire el lettél kényeztetve? Nem törik le a körmöd ha leülsz a homokba-nevetett fel jóízűen. Mire én azonnal szemet forgattam.

-Ha ha nagyon vicces-förmedtem rá. Majd idegesen ültem le mellé. Mire ő csak fürkészni kezdett.-mi van?-néztem rá felvont szemöldökkel, kicsit zavart hogy ő ilyen jól szórakozik rajtam

-Semmi-kapta el tekintetét szinte azonnal. 

-Beszélni akartál, akkor beszéljünk-türelmetlenkedtem, mivel semmi kedvem nem volt a homokban heverészni.

-mikor lettél te ennyire más?-ráncolta össze homlokát

-én más? ez vicces-

-na jó, mi bajod van?-fordult teljes testével felém, s még kibírhatatlanul fürkészett.

-te vagy a bajom. Sosem tudod hogy mit akarsz-förmedtem rá kiakadva

-miért talán te tudod-nevetett gúnyosan-egy választ sem kaptam, semmire-csapkodta tenyerét feszülten a homokba

-nem volt elég amit kaptál?-sziszegtem felháborodottan-akkor sajnálom-gurultam be teljesen

-kezdem azt hinni hogy ez neked ennyi volt-meredt hirtelen értetlenül a homokba

-mi lenne ennyi?-kérdeztem vissza feszülten-

-ez az egész-mutatott közénk

-ha arra gondolsz hogy folyton elrohansz akkor igen ennyi volt.-nevettem zavartan

-oh a kis ártatlan-szólt vissza azonnal.-sosem vagy egyértelmű. Nem mondasz semmit. Folyton ki kellett találnom mit akarsz vagy mi van veled. És ebből elegem van-mondta full nyugodtan.-úgy hogy most mond meg mi van, meg hogy mit akarsz mert én nem fogok tovább találgatni. Befejeztem-rázott fejet azonnal. Szeméből sugárzott a gyűlölet.

-lehet hogy nem mondom el mikor mit érzek, de neked tudnod kéne mindent. Tudhatnád! Elvileg úgy ismersz mint senki mást. Elvileg.-förmedtem rá feszülten

-honnan kéne tudom? A megvető nézésedből, vagy a flegma viselkedésedből?-kiabált rám. S egyszerre pattantunk fel a földről. Feszültség uralta környezetünk.-Mikor először elmentél, szó nélkül, azt sem tudtam mi legyen. Folyton rajtad kattogtam. De azt hiszem neked ez az egész nem jelentett annyit, amennyit nekem valaha-tekintete gúnyos volt. S szavai a mellkasomba nyilalltak. Nem válaszoltam. Nem tudtam mit.-jó, így is lehet. Nem kell válaszolnod. Ezzel is épp eleget mondtál-megfordult s szemrehányóan elindult a járda felé. Én pedig nem bírtam tovább.

-Nem jelentet annyit? És mégis ezt honnan veszed? Hm? Minden este a szobám ablakánál sírtam és kívántam hogy egyszer, legalább egyszer bukkanj fel az életemben. Mert rohadtul bántott hogy pont tőled nem tudtam elköszönni. És ha annyira tudni akarod, nem volt nap mikor nem jártál volna az eszemben. Még levelet is írtam, amit aztán sosem volt merszem elküldeni. Mert féltem az igazságtól. Hogy az majd még jobban összekutyul mindent.-torkom szakadtából kiabáltam. A hangszálaimat mintha az áram rázta volna meg, nem hagytak cserben. Velem voltak, mint akár egy legjobb barát. 

-milyen levél?-kérdezett vissza azonnal, majd vissza fordult.

-Ott van Troforsban. Az éjjeli szekrényemen.-mondtam ki már a sírás szélén táncolva. A vér mintha megfagyott volna szervezetemben. A szívem belassult. A levegőt pedig csak kapkodtam. Ha ilyen a szerelem..akkor köszönöm szépen, de én ebből nem kérek többet.!!

Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłłWhere stories live. Discover now