Szabad ilyet?

1.4K 92 10
                                    

Fülsüketítő, Auto gumi csikorgásra ébredtem. Percről, percre jobban furdalt a kíváncsiság. Vajon mi az oka a hangnak? Végre rávettem magam,lehajtottam magamról a tarkómat, és az erkélyhez siettem. Siettem? Inkább vonszoltam magam. Elhúztam a lila sötétítő függönyöket, amik a kijutásomat akadályozták. Nem zavart hogy egy rövidnadrág, és egy topból áll a ruházatom, kinyitottam az ajtaját. Eléggé fújt a szél, ez nem csoda hísz lassan itt a tél. És így reggel, közel 19 fokban, nagy bátorság kimenni. A kitekintésem céltalanná vált. Az ég világon semmit sem láttam. Csak szálló falevelek sokaságát, hallgattam a recsegésüket, amint földhöz érnek. De valakik feltűntek a láthatáron. A két fiú által "ismert" házból lépett ki két személy. Pontosabban három, először nem láttam tisztán. Majd minden világossá vált. Kjell-Erik ért ki előbb, aki egyből észre is vett. Csak egy olyan "jaj most mi lesz" tekintetet írtam le az arcáról. Mivel mögötte lépett ki egymás kezét fogva Martinus és Julie. Tinus csak rám nézett majd elfordította a fejét, a lány felé. Aki mosolyogva említett neki valamit, neki pedig egy áll mosoly keletkezett az arcán. És hogy honnan veszem hogy áll volt? Onnan hogy ismerem. Nekem is ilyen fejet szokott vágni mikor nem tetszik neki valami, de azért "együtt érzését" akarja mutatni. Csak fejemet rázva léptem vissza a szobámba. Úgy huppantam le az ágyamra mint egy zombie. Ő kell neki? Egy olyan lány, aki mindenkinél nagyobbnak hiszi magát? Mert van pénze? Miért állítok ilyet? Úgy ismerem Juliet mint a rossz pénz. Még kiskoromban mondhatni "a legjobb barátnőm" volt. Mert ő úgy gondolta két "gazdag" szüléjű lány elnyom majd mindenkit, és legmenőbb lesz. De én ebből nem kértem. Most pedig egyedül viszi ennek a porondját. Én is csinálhatnám, lenne rá lehetőségem. Viszont én nem élvezem ha mást a pórig alázok, vagy és taposok. Mert az jó vicc. De tudjátok mit? Most megmutatjuk a kis Gunnarsennek hogy mit is veszített. Határozottan kaptam ki a szekrényből a ruhákat, pontosan elhatározva kezdtem elkészíteni a hajamat. A sminkem is arányosnak mondhatóra sikeredett. És mik is ezek a ruhák? Hát mivel a Julie-hez hasonló lányok" miniszoknya," és még sorolhatnám...Szóval nem akartam túlzásba vinni. Na de, hogy elég magasnak tűnjek (alacsony vagyok egyébkén 162 cm.) Szóval rám fér egy kis magasítás, ezért lábbeli képen felvettem egy "enyhén" magasított fekete fűzős cipőt. Ami kb a lábszáram kezdéséig ér fel. Az alá pedig egy fekete, kicsit bőr átütős harisnyát. Erre pedig egy magasított derekú, kellő hosszúságú fekete miniszoknyát (az a régi ünneplős fazon) Felsőnek pedig egy bordó pulóvert, amit betűrtem a szoknyába. Erre egy hó fehér csősál.Pár karkötő a karomra. És egy matt fehér táska. A hajamat pedig begöndörítettem. A körmeimet szintén feketére kifestettem. Na ha ezután Martinusnak nem esik le az álla, ott már gond van. De amint egyre többször tekintettem meg a tükörben magamat, kezdett megtetszeni ez a stílus. Lehet hogy "át állok" az ilyesmi fazonra. Vagy lehet hogy egy kivételes alkalom lesz. 

Nagy levegőt véve, léptem ki az ajtón, és indultam le a konyhába

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Nagy levegőt véve, léptem ki az ajtón, és indultam le a konyhába. Ahol mindenki csodálkozva tekintett rám.

-Na elhagytuk a baseball sapkát? És végre nőies ruhákat hordunk?-tett anyu elismerést. Én erre csak megráztam a fejem

Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłłWhere stories live. Discover now