Hinni lehet..

1.1K 96 6
                                    


  -Felőlem-rántotta meg a vállát.-Emma..értetlenül nézett rá, új volt neki ez a stílus. Haza értünk..mindenki ment amerre akart. Nem is foglalkoztam Martinussal, de ő sem velem. A hangok szerint mögöttem szaladt be a két lány a laskába. Majd fel a lépcsőn.

-O látom át jött Emma-szólalt meg anyu a konyhapult mögül. -

-Aha-válaszoltam unottan. Oda sétáltam a konyhába, a fiókból kikaptam egy zacskó chipset, azt egy tálba öntöttem, és levágódtam a kanapéra. A tv-t átkapcsoltam, és azon néztem egy filmet. Majd később anyu is társult mellém, és együtt tekintettünk a furcsa jeleneteket vetítő képernyőre. Hallgattam ahogy néha elneveti magát, de én sehogy sem tudtam nevetni.

-Történt valami?-pillantott rám

-Nem. Miért?-csak pakoltam magamba a burgonyaszirmokat.

-Mert nem nevetsz semmin. Az előbb is tök vicces dolog történt.-mutatott a tv-re

-Tényleg? De jó..-még mindig unottan ültem ott

-Ennyire rossz humorod nem lehet, hozzám dobott egy párnát

-De képzeld van-flegmáztam

-Na jó, mi ez a hangnem?-ideges lett

-Semmi-ezzel felálltam, a párnát vissza helyeztem a helyére, és indultam fel a szobámba

-Nem, gyere vissza-szólt utánam

-Igen?-forgattam meg a tekintetem

-Ha már így ráérsz, elugorhatnál nekem a boltba. Meg akkor hozhatnál magadnak is valamit.-

-Jóóó-sóhajtoztam, elvettem anyu kezéből a listát és már ott sem voltam. A garázsból kiszedtem a deszkám és azzal mentem végig az unalmas utcákon. A boltban megvettem a lapra felirtakat. És már indultam is haza. Mikor a házunkhoz közelítettem, valaki az ajtóban topogott, vele pedig anyu beszélt. Az a jellegzetes kapucniba húzott fej. És ez a "jelenet" Az utolsó évemben itt, ugyan így állt, engem keresett. De csak anyukámat találta. Én pedig a háta mögött érkeztem meg, pont mint most. De azt kétlem hogy most is engem keres, inkább a húgáért küldték ide.Én csak félvállról vettem az egészet

-Khm-jelezni akartam hogy álljon arrébb, hisz be szeretnék menni. Ő csak óvatosan arrébb tipegett. Rám nem nézve. Így bejutottam.  A táskámat ledobtam a kanapéra, amiben a kért dolgok voltak. Indultam is fel a szobámba

-Olivia, létszíves szólj Emmának hogy jöttek érte, mert nem hallotta mikor szóltam.-anyu nem hagyott nyugodni. Ismét csak egy szemforgatással válaszoltam és mentem fel. Paula szobájában értesítettem a két lány majd ismét lementem. Na de nem Tinus miatt. Egyszerűen csak le akartam. A két lány pedig száguldozva haladt mögöttem. Mikor leértem a telefonomat kivettem a fogason lógó kabátomból, de a fogas pont az ajtó mellett volt. Martinus végig engem nézett, azt hitte köszönök, hinni lehet, de hogy teljesül e. Még mit nem. Ez megfogva haladtam a konyhába.

-Lányok, ne hagyjátok hogy elmenjenek addig amíg nem hozok valamit!-Parancsolt ránk anyu. Én ezzel sem foglalkoztam. Még hogy én itt tartsam? Na azt lesheti. A telefonomat szorongatva, dőltem a pultnak. Láttam hogy Martinus fürkésző tekintetét néha rám teszi. Az ilyen történtek után, elegem lett. Ne nézzen már engem. Meguntam, és felmentem a szobámba, csak egy szót ejtettem ki.

-Felőlem aztán-idegesen elviharzottam a többiek köréből.  Anyu csak idegesen utánam nézett, nem tudta elképzelni mi lehet a bajom. A túlzott faragatlanságom mellett. Csak az erkélyen bámultam ki a nagyvilágba. Majd beszédre lettem figyelmes

-Sziasztok!-köszönt el anyu a két testvértől. Én még mindig török ülésben követtem a történteket. Majd a bejárati ajtó becsukódott, a fény pedig abba maradt. A kislány szökdécselve indult haza, ezt kérdezve a bátyától

-Legközelebb is jöhetek?-nézett rá

-Nem tudom-morcosan válaszolt vissza. Majd vissza tekintett  házunkra,a szemközti járdáról. Szeme pedig felcsillant mikor meglátta hogy az erkélyen ücsörgök, és a tekintetem csak rá mered. A barna szemei csak világítottak a sötét éjjelen. Olyan 10 óra fele járhatott az idő. De nem mosolyodott el, csak komoly, és egyben szomorú arccal tekintett vissza rám, kócos hajjal, na meg persze fáradt fejjel. De egyszer csak eltűnni látszott, a sötét homályban. Sem a szeme, sem a virító szőkés haja nem látszott. Úgy tűnt el..mint az életem. Azt is magával vitte. Mindennel egybe véve, a széthullani látszó belső énemmel. 

A reggelem sem indult túlzott elvárásokkal, de valahogy egy fordulat is belekeveredett. Ami egy új lehetőséget adott számomra.. De vajon éljek ezzel a lehetőséggel?

Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłłWhere stories live. Discover now