Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Miért nem írtál..?

-Aj, ezeket a komor arcokat dobjátok már haza ember-fújtatott Nick ránk mutatva. Én csak karjaimat össze kulcsolva testem előtt, indultam egy biztosító kötélért. Amit termesztésen nem kaptam, csak annyit hogy várjak. 

Majd mikor rám került a sor, az ott dolgozó csávó bebiztosított. 

-Hajrá-mondta ösztönzés képen. Kifújtam levegőmet, majd a már mászó osztályom többi tagjára néztem. A fiuk lökődték egymást fent a magasba. A lányok sipákolva ijedeztek. Julie pedig papolt mindenkinek a "szólni a másiknak én fogok" témájáról. 

Még utoljára végig néztem magamon, hogy biztos nincs semmi kikapcsolva ezen az övön, majd lazaságot hátrahagyva....komolyan mondom berezeltem. Indultam  fel. 

Egyébként az a rossz a mászófalban, hogy ezek a kis "kövek" amik a falhoz vannak tapasztva, elég kicsik. Alig tudom megmarkolni hogy felhúzhassam magam. A lábaimnál ugyan ez a helyzet. Nem egyszer, lecsúsznak a színes cuccokról. És ahányszor megcsúszik a lábam, annyiszor sikítok fel, ilyenkor általában hirtelen az osztály fele felém néz hogy élek e még vagy mi van. De hát ez van, a magasságot nem nekem találták ki. 

-Olívia, szerintem gyere le-akadékoskodott Viktor lentről.

-Dehogy, ha már fent vagyok, ezt megmászom.-majd elgondolkoztam-Legalábbis meg próbálom.-vontam hirtelen vállat, majd folytattam a "mászást" És addig kínlódtam, amíg az első pihenő zónához fel nem értem. Majd amíg pihentem, néztem szegény Porcirt aki küszködött mögöttem szintén a mászással. 

-Asszem büszke vagyok magamra-kiabáltam le nevetve Viktorhoz. 

-Azt meghiszem.-mosolyodott el

-Larsen!-kiabált rám valaki. Azonnal felkaptam a fejem-ha majd ide feljöttél, akkor mond ezt-kiabált le nekem Julie. 

-Hülye leszek én felmászni oda.-kiabáltam vissza.-De nem hallak jól..szállj már le te házi liba.-Céloztam itt a szoknyájára, amin tollak sorakoztak

-Én legalább tudom mi a divat, ami rólad nem igen mondható el-gúnyolódott

-Szerintem ő nem a ruházatodra gondolt-kiabált fel Viktor-csupán csak a személyiségedre-röhögött bele mondatába, mire én is felvihogtam. 

-Na jól van lemegyek-túrtam bele hajamba, majd ellöktem magam a faltól. És hála az égnek épségben lejutottam. Viktor egy pacsival dicsért, majd sorjában a többiek is érkeztek lefele. 

De valaki hiányzott a csoportból. Persze hogy egyből feltűnik ha nincsen ott.Miért ne tűnne fel...

Hol van...-nem fejeztem be, mivel kiszúrtam a távoli tömegbe. 

-Marcus!-kiáltott oda testvérének. Igen, még itt is a rajongók. Csak sóhajtva s lefagyva néztem ahogy ölelgeti a lányokat, nem tudom mikor fogom ezt megszokni.

Még az sem zavart meg a bambulásban, hogy az osztályom már tovább indult, én pedig ott álltam egy magam. Vagyis csak hittem.

Hirtelen egy kezet éreztem, ami átnyúlik a vállam felett, s szorosan magához húz. Nem érdekelt ki az, semmi sem érdekelt.

-Csak rajongók, nyugi-kaptam egy puszit a fejemre, ami azért kicsit megnyugtatott.

-Tudom-sóhajtottam nagyon. 

-Figyelj. Ismerem Martinust, annyit rágódott rajtad az elmúlt évek alatt, hogy elfelejteni nem fog tudni. És ha engem kérdezel még mindig a régi, nem szállt ő el. Csak megtanult érezni, és tudja mi az hogy fáj. Ezért így próbálja bevédeni magát, a csalódások elől, inkább barom, úgy nem fáj neki annyira. Habár szerintem te még ezt is megváltoztattad nála-mosolyodott el Jacob.