3.15; bunyó! //1
C A L U M;
Mindent lekapcsoltam. Az ajtót bezártam, a villanynak annyi. Vártam. Hangokat hallottam fentről, de inkább nem mozdultam. Nem ismerem a házat, a sötétben pedig bárminek nekimehetek. Ordíbált vele... Legszívesebben felmennék, és megölném... De várok.
- Remek.- hallottam meg Luke hangját.- Bepakolunk a kocsiba, és indulhatunk is...- ekkor elhalkult. Gyerünk, Calum mondj valami ütőset!
- Ejnye, bejnye Lukey. Nem szép dolog elrabolni a másik feleségét...- egy ideig csend volt, aztán megszólalt.
- Calum? Oh, gondolhattam volna...
- Hogy eljövök? Igen, gondolhattad volna.- nem tudtam elképzelni milyen képet vág... Milyen kár!
- Calum?- Lucy hangját hallottam meg ekkor, sírt. Utána nagy hangzavar lett.
Fegyver hangja volt. Luke el lökött, a földre estem, sikítást hallottam. A lábam... Luke lábom lőtt.
- Te beteg állat!- ordítottam.- Azt hiszed ezzel megszökhetsz?!- felkapcsoltam abban a pillanatban az áramot, telefonom segítségével, majd elővettem a pisztolyom. Ugyan úgy lábom lőttem, de ő felordított.
Néztem, ahogy ott nyöszörög, míg én úgy éreztem rögtön elájulok... Lucy szaladt oda hozzám.
- Calum!- guggolt le mellém.- Úristen, Calum!- zokogott, könnyei az arcomra folytak.- Eljöttél...- suttogta.
- Megígértem.- erőltettem mosolyt az arcomra.- Szeretlek.- nem volt erőm megcsókolni se. Mi történik veled Calum?! Miért?! Gyerünk, nem győzhet Luke! Minden rendben lesz! Nem ezért küzdöttél, hogy egy kis golyótól elgyengülj! Gyerünk! Sikerülni fog!
De akkor ő elvitte Lucyt előlem...
