2.11; balhé //2
- Szó sem lehet róla!- kiabálta Calum.- Nem fogod megkapni őt! Nem látod, hogy gyűlöl téged?
- Az nem gond.- Luke mintha erősebben szorította volna a nyakamhoz a kést.- Szóval?
- A válasz nem!
- Hát jó.- hangja nyugodt lett. A kést elvette a nyakamtól, és a karomon húzta végig. Vérezni kezdtem.
- Lucy!
- Anya!- Sarah zokogott, most már Nash ölelte őt nem Calum.
- Ha mégegyszer hozzáérsz esküszöm megöllek!
- Mindenki tudja, hogy nem vagy képes rá. Túlságosan is puhány vagy.- nevetett fe Luke.- De tetszik, hogy ennyire próbálkozol.
- Add vissza Lucyt.
- Hmm hadd gondolkozzak... Nem!
- Azt mondtam add vissza!- Calum újra felemelte a kezét, de Luke gyorsabb volt. Ellökte Calumot, aki a falnak csapódott. Most Nash támadott, de Luke vele könnyebben elbánt, mint Calummal.
Próbáltam kiszabadulni, túl erősen szorított. Az isten szerelmére valaki! Miért nem jön senki se? Nem veszi észre egy ártatlan lélek sem, hogy mi itt vagyunk!?
Luke a hajamba markolt, majd annál fogva vonszoltatott ki a könyvtárból. Becsukta az ajtót, majd bezárta azt. Újra menekülni próbáltam, nem sikerült.
- Itt maradsz!- sziszegte Luke, kezeimet erősen szorította, hogy még véletlenül se szabaduljak ki.- Köszönj el szépen a családtól, és induljunk!- most vettem észre, hogy Calum az ajtóban áll, és engem néz. Teljesen fáradt voltam már, és a lábamon alig- alig tudtam állni. Egy szót se bírtam kinyögni.
- Jó, rendben szép volt a búcsú!- aztán leütöt. Calum arca az utolsó emlékem, utána csak a végtelen sötétséget látom...
