Smaragd és Ónix

31. Fejezet

Zelia

Nagyon-nagyon rossz előérzetem volt. De reméltem, hogy tévedek. Az út hazáig, vagyis a Black-kúriáig egy örökkévalóságnak tűnt. Remegő kézzel nyitottam ki a bejárati ajtót. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. De belépve minden csendes volt. Túlságosan csendes. Aggasztó volt. A nappaliba mentem és ledermedtem attól, amit ott láttam. Nicholas és Aliana a kanapé előtt álltak, Hella a kanapén ült mozdulatlanul.

- Mi történt? – kérdeztem.
- Megdermesztettem – mondta egy vállrándítással Aliana.
- Miért?
- Mert szükséges volt. Furcsán kezdett viselkedni, ahogy meghallotta Liam nevét. Zavart lett.
- Fel tudod ébreszteni?
- Persze.

Aliana csettintett egyet, mire Hella körülnézett. A tekintetében értetlenséget láttam. Mintha nem tudná, hogy mi történt.

- Hella – szólítottam meg.
Lassan rám nézett.
- Mi történt? – motyogta.

Kérdőn néztem a többiekre. Tanácstalan voltam.

- Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte Elijah.
- Persze. Te vagy a nagy Elijah Black – nevetett.
- Mi az utolsó emléked?
- Lássuk csak... Kint voltunk Aliana-val a kertben és beszélgettünk. Mert mi történt? – nézett Hella a lányra.
- Csak annyi, hogy egyszer csak zavart lettél. Motyogni kezdtél, de megjelent Nick és kérte, hogy dermesszelek meg.
Nagy kő esett le a szívemről. Azt hittem, hogy tényleg nagy a baj.
- Kérdeznék tőled valamit, ha nem bánod – mondta Elijah.
- Persze - felelte.

Elijah jelentőségteljesen ránk nézett, majd a barátnőmre.

- Mikor beszéltél utoljára Liammel?

Még levegőt is elfelejtettem venni, annyira vártam a reakcióját. De nem történt semmi azon kívül, hogy megrántotta a vállát.

- Talán két-három napja.
- Miről beszéltetek? – kérdeztem.

A barátnőm fülig pirult, Nicholas elhúzta a száját.

- Remek... Szóval szex-téma volt – jegyezte meg epésen Nick, de figyelmen kívül hagytam.
- Nem mondott semmit a boszorkányokról?
- Nem igazán. Csak annyit mondott, hogy kis időre elmegy a városból. Ha minden igaz, akkor a családját látogatja meg Írországban.
- Aha.

Volt egy olyan érzésem, hogy Liamnek semmi köze nem volt Írországhoz, de nem tettem szóvá. A többiek arcán is ugyanazt láttam, ami valószínűleg az enyémre is kiült. Kételyt. Egy ideig csend ült a szobára. Senki nem szólalt meg. Nem tudtuk, hogy mi legyen a következő lépés. Mindenki másfelé nézett, csak én néztem végig Hellára.

Csak én láttam.
Hella szeme mintha egy pillanatra barnából kékké változott volna. Pislogott, mire újra barna lett a szeme színe. Aztakurva! Mi a fasz? A szívem felgyorsult és kapkodni kezdtem a levegőt. Erre Elijah a  másodperc tört része alatt mellettem termett és egy lépéssel távolabb húzott Hellától. Nicholas és Aliana is felkapta a fejét.

- Mi a baj? – kérdezte Elijah.
- Öhm, izé... Semmi. Semmi baj nincsen.

A szememet le nem vettem Helláról. Mi volt ez az előbb? Tényleg láttam vagy csak a képzeletem játszott velem? Kezd teljesen elmenni az eszem? Vagy valami történik Hellával? A barátnőm csak meglepetten kapkodta köztünk a fejét.

- Ide figyelj, boszorkány! – mondta Nicholas Hellára pillantva olyan lenézően, hogy hatalmas önuralom kellett, hogy ne kezdjek el vele ordítani. – Most tisztázzuk a helyzetet! Velünk vagy vagy ellenünk?
- Természetesen veletek, vámpír.
- Elfogadod királynődnek Zeliát?
- Persze.
- Akkor esküdj meg! – mondta szinte parancsolóan.

Hella rámnézett és mosolygott. Ugyanaz volt, aki régen is. Nem is értem, miért gondoltam azt, hogy esetleg veszélyt jelenthet.

- Erre semmi szükség – mondtam.
- Szívesen megteszem – mondta még mindig mosolyogva és letérdelt elém.
- Én Hella Brown esküszöm, hogy örök hűséget fogadok neked, Királynőm! Minden erőmmel téged szolgállak. Utolsó leheletemet, utolsó csepp véremet is neked ajánlom. Elfogadsz?

Nem pont ugyanazt mondta, mint Yvette és Jason, de mégis a szívemig hasított. Megfogtam a kezét és mosolyogva megöleltem. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem lesz itt semmi baj. 

Ekkorát még sosem tévedtem.