Smaragd és Ónix

7. Fejezet

Elijah

Úgy éreztem, muszáj volt Zeliának feltárnom a lelkem egy részét. Már ha van lelkem, természetesen. Vajon van lelkem? Ezen még sosem töprengtem el igazán. Talán mert nem volt szükségem rá. Tisztában voltam azzal, hogy ezzel olyan fegyvert adtam a kezébe, amivel akár el is pusztíthat. Úgy éreztem, hogy ő lesz az, aki megváltást vagy pusztulást hoz rám. Ezzel egy időben eszembe se jutott megmásítani a döntésemet. Belenéztem a smaragzöld szemeibe és nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg az arcát. Nagyon meghitt pillanat volt, ami egyből elillant, amikor a telefonom csörögni kezdett. Az öcsém nevét láttam meg a kijelzőn.

- Bocsáss meg, de ezt fel kell vennem - felálltam a padról és pár lépéssel eltávolodtam.

- Nicholas? - szóltam bele kimérten.

- Haza kell jönnöd! Most azonnal! - hallottam, hogy ez tényleg fontos lehet.

- Indulok - és bontottam a hívást.

- Bocsánatodat kell kérnem, de most hazakísérlek és utána távoznom kell - néztem Zeliára. - Családi ügy.

- Jajj, semmi baj. De nem kell hazakísérned. Nem lakok messze innen.

- Ragaszkodok hozzá.

- Micsoda gentleman - mondta mosolyogva.

Hazafelé nem sok szó esett köztünk. A ház elé érve éreztem, hogy megint feszélyezve érzi magát.

- Csodálatos este volt - fogtam meg a kezét és apró csókot leheltem a kézfejére. - Bizakodom benne, hogy mielőbb megismételjük.

- Köszönöm. Szép álmokat! - búcsúzott.

Megvártam, amíg a házba lépve eltűnik a szemem elől, utána vámpírsebességre kapcsolva siettem haza. De ami otthon várt, arra nem voltam felkészülve. A meglepetéstől elkerekedtek a szemeim.

- Yvette?

- Rég láttalak, Elijah kedves - mosolygott kajánul a nő.

Zelia

A lakásomba lépve egyből ledobtam a cipőmet és hatalmas mosollyal az arcomon eldőltem a kanapén. A szívem még mindig hevesen vert. Mindent összevetve azt hiszem, hogy rohadtul belezúgtam. Gyorsan beállítottam egy ébresztőt reggelre, mert állásinterjúra megyek egy könyvkiadóhoz. Letusoltam és befeküdtem az ágyba. Azon nyomban elnyomott az álom.

Másnap reggel kissé kótyagosan keltem. Gyorsan ittam egy kávét és felvettem egy visszafogott mentazöld színű egyberuhát, hozzá egy vékony fehér bolerót. Tekintve, hogy június volt, a kardigán eléggé sok lett volna. A hajamat copfba fogtam, leheletnyi sminket tettem fel, felvettem a fehér balerinacipőmet és kiléptem a lakásból. Hella ajánlotta az Emerald'nOnyx Books kiadót. Metróval mentem, mert a város szívében volt. Én pedig New York szélén laktam. Nagyjából egy órás volt az út. A gyomrom összeszorult, amikor felszálltam a metróra. A tömeg... Nyugodj meg! Semmi baj. Kibírod, erős vagy! Leültem egy szabad helyre és gyorsan elővettem a mobilomat. Hella írt, amiben sok sikert kívánt és megígértette velem, hogy az interjú után egyből felhívom és találkozunk. Miközben a választ pötyögtem, Elijah üzent.

Jó reggelt!

Remélem, jól aludtál! Mit csinálsz éppen? Köszönöm a tegnap estét.

Elijah

Akik most engem néztek, azt gondolhatták, hogy nem vagyok teljesen százas, mert úgy vigyorogtam, mint aki be van tépve. De őszintén megmondom, hogy a legkevésbé sem érdekelt.

Jó reggelt!

Jól aludtam. És te? Éppen állásinterjúra megyek.

Nem kellett sokat várni a válaszra.