Smaragd és Ónix

11. Fejezet

Zelia

Hella valamikor este 7 óra körül ment haza. Úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet. Valami szerelmes film ment a tvben és akaratlanul is Elijah jutott eszembe. Azon gondolkoztam, hogy mennyire másként alakultak volna a dolgok, ha Hella nem zavar meg minket. De arra jutottam, hogy valószínűleg jobb is így.
A film felénél jött egy üzenetem.

Beszélni szeretnék veled!

Elijah írt.

Rendben. Ráérek.

Már jött is a válasz.

Kb 2 perc és ott vagyok.

Két perc és itt van? Arra se volt időm, hogy átgondoljam, már hallottam is a kopogást az ajtón.

- Szia. Gyere be!

Láttam rajta, hogy ideges. Nem jelentett jót. Újfent a kanapén foglaltunk helyet.

- Van valami, amiről tudnod kell.

- Rendben. Mondd csak!

És elmondta, hogy Aliana-t, a húgukat, be akarják szervezni a boszorkányok maguk közé és tegnap éjjel valami Yvette nevű boszorkány elmondta nekik a lehetséges jövőt. A húguk ma reggel csatlakozott a boszorkányokhoz.
Elkezdődött.

Basszus. A királynő. A Sahirok.

Vajon sejti, hogy én lehetek az esetleges királynő? Mi lesz, ha megtalálnak? De hogy lehetnék már királynő, amikor még csak nem is akarom használni az erőmet? Hogyan hozhatnék pusztulást a világra?

- Zelia.- érintette meg a kezemet.

- Igen?

- Úgy sejtem, hogy van valami, amit nem mondtál el nekem.

- Hát, igen - sütöttem le a szememet és nagy levegőt vettem. - A szüleimet a Sahirok gyilkolták meg, mert nem csatlakoztam hozzájuk, hogy... Hogy...

- Hogy a királynőjük legyél - fejezte be helyettem a mondatot.

- Akkor este volt a legnagyobb kitörésem. A fél utcát kiírtottam a Sahir boszorkányokkal együtt. Már majdnem elkaptak, amikor Hella megmentett. Évekig bujkáltam. Végül sikerült egy olyan erős védővarázst magam köré vonni, amivel akkor sem ismernének fel, ha ott állnék előttük. Nem éreznék az erőmet, nem tudnák, hogy ki vagyok. Most viszont úgy tűnik, hogy ez nem lesz elég. Fel kell készülnöm.

- Azt tudnod kell, hogy bármi is fog történni, én az életemet adnám érted. Megvédelek mindentől. Ha kell, akkor magamtól is.

Pillanatnyi csend következett. Féltem, hogy most feláll a kanapéról, kilép a lakásból és ezzel együtt az életemből is.

- Rajtad áll, hogy velünk kapcsolatban hogyan döntesz. Ha azt szeretnéd, hogy távozzak, csak egy szavadba kerül és megteszem. De reménykedem benne, hogy nem így döntesz. Túlságosan fontos vagy nekem. Létezésem legfájdalmasabb lépése lenne téged elhagynom. De ha így döntesz, el kell fogadnom.

Hogy micsoda? Még hogy elküldjem? Én? Hát én félek attól, hogy elmegy. Ha az életem múlna rajta, sem tudnám elhagyni. Ha ő tenné meg akkor azt hiszem, hogy az életemnek nem lenne semmi értelme. Hu, de teátrális vagyok. De egyszerűen így éreztem. Ami köztünk van veszélyes, ugyanakkor csodálatos. Az iránta érzett szerelemem, igen tagadhatatlanul szerelmes vagyok belé, bár ez a szó nem igazán fejezi ki, amit érzek, már most mindent elsöprő volt.

Csak őt akartam.

A szívemre fogok hallgatni, amire mindig megéri odafigyelni, hiszen minden belőle indul és tér vissza...

Ekkor tudatosult bennem, hogy válaszra vár. Ezért kimondtam azt, ami legelőször eszembe jutott.

- Itt alszol nálam?

- Akkor úgy érzem, meghoztad a döntést - nevette el magát és láttam, ahogy a feszültsége elillan.

Oké, elviekben jó ötletnek tűnt, hogy együtt aludjunk. De úgy izgultam, mintha először aludnék együtt férfival. Mondjuk ő egyáltalán nem számított akármilyen férfinak. Akikkel eddig találkoztam, most csak múló szeszélynek tűntek hozzá képest. A szobámban álltunk. Ő az ablaknál, én az ajtónál. Majdnem megőrültem, amikor elkezdte kigombolni az ingjét. Amikor levette magáról, egy pillanatra a levegő is beszorult a tüdőmbe. Ilyen pasi egyszerűen nem létezik. Nem nézhet ki valaki ennyire piszok jól. Rámnézett és láttam a szemében a tüzet. Te jó Isten! Rendesen megremegett a térdem.

- Lezuhanyozhatok? - kérdezte, amire csak bólintani voltam képes.

Amikor mellém ért, ohh basszus. Nem sok hiányzott, hogy ne vessem rá magamat. Egy pillanatra megállt mellettem és egy puszit adott a nyakamra. Hihetetlen, de már ettől majdnem elélveztem. Bement a fürdőbe és egy pillanatig gondolkoztam, hogy bemenjek-e hozzá. Végül a józan eszemet és minden szégyenlősségemet jó messzire eldobtam és bementem a fürdőbe.

Egyáltalán nem lepődött meg, amikor beléptem mellé a zuhany alá. Olyan mosollyal ajándékozott meg, amitől ott helyben meghaltam volna érte.