Smaragd és Ónix

13. Fejezet

Zelia

Ahogy a liftbe léptem, már éreztem, hogy itt van. Ez a láthatatlan kötelék úgy tűnik, hogy erősebb lett. A fene se érti. Az ajtón kilépve, egyből észrevettem. Pár órája váltunk csak el, de a szívem olyan heves táncot járt örömében, hogy biztos voltam benne, hogy mások is hallják. 

Bár Elijah biztosan hallotta.
Az autója mellett állt, de amint meglátott, azonnal odalépett hozzám és gyengéd csókot lehelt a számra. Az átkozott térdeim már ennyitől megrogytak.

- Akkor ebéd után találkozunk – szólalt meg hirtelen a hátam mögött Liam. – Már ha visszajössz...

Éreztem, hogy Elijah teste megfeszül. Miért kell Liamnek kísérteni a sorsát? Most őszintén! Nem félti a kis életét?

- Jó a verdád, Elijah! Ha nem tévedek, akkor ez egy Equus Bass 770-es.
- Nem tévedsz, Liam – mondta összeszorított fogakkal.
- Majd valamikor nyomhatnánk egy gyorsulásit.
- Ahhoz te túlságosan halandó vagy - felelte.

Megérintettem Elijah mellkasát.
- Kérlek, csak menjünk – súgtam oda neki. – Ebéd után az irodában -tettem hozzá hangosabban Liamnek címezve.

Kézen fogtam Elijah-t és indulásra ösztönöztem. Még laikusként is el kellett ismernem, hogy ez egy kibaszott izomautó. Természetesen Elijah úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót. Az autó belülről még szebb volt. Tényleg nem vagyok ennyire sekélyes. De na, nem lehetett nem észrevenni.

- Hova megyünk? – kérdeztem, miután beült a volán mögé.
- Meglepetés.
- Hűha, furdal a kíváncsiság.
- Hamarosan megtudod.

Gázt adott és elindultunk. Vezetés közben megfogta a kezemet és el sem engedte. Nem sokkal később megálltunk egy étteremnél, de Elijah kérte, hogy várjam meg, hamarosan jön. Tényleg pillanatokkal később vissza is ért pár dobozzal.  Hamarosan leparkoltunk és kiszálltunk. Elijah egy táskát hozott magával meg persze a dobozokat. Körülnéztem és megállapítottam, hogy a Central Park mellett vagyunk.

- Piknikezni fogunk? – kérdeztem csodálkozva.
- Remélem, hogy nincsen ellenedre.
- Dehogyis. Imádok piknikezni.
- Ezt örömmel hallom.

Kerestünk egy árnyékos helyet. Egy hatalmas fa alatt Elijah leterített egy nagy plédet. Hatalmas örömmel töltött el, hogy ennyire hétköznapi dolgot csinálunk, mint a piknikezés. Ránk nézve senki meg nem mondta volna, hogy Elijah egy hatalmas erejű vámpír, én pedig... Én pedig a boszorkányok lehetséges királynője. Csak annyit láthattak, hogy egy férfi és egy nő piknikezik. Nagyon jó érzés volt. Leültünk és enni kezdtünk. Kínait ettünk, amit imádok. Elijah-nak van érzéke ahhoz, hogy miket szeretek. Még szerencsesütit is hozott. Gyorsan megnéztem az enyémet.

Engedd el magad és szeress! 

Ezen mosolyognom kellett. Megmutattam Elijah-nak. Az övében ez állt:

Vigyázz rá mindennél jobban! 

Most nem azért, de nagyon betaláltak. Megfogadtam a süti tanácsát és magamhoz húztam Elijah-t. A csókjától megremegett a gyomrom. Még mindig meglepődök azon, hogy egy ilyen férfi egyáltalán képes volt leállni velem. Ő húzódott el tőlem, mert kezdtünk volna belemelegedni. Megköszörülte a torkát és megsimogatta az arcomat.

- Szeretnék beszélni veled valamiről.
- Miért érzem úgy, hogy nem a táj szépségeit fogjuk megvitatni?

Felnevetett.

- Ez is az egyik, ami miatt megőrülök érted.

Fasza. Mostmár el is pirultam. Lágy csókot adott a számra.

- Gyönyörű vagy, amikor elpirulsz.
- Tényleg erről akarunk beszélni? – pironkodtam.
- Nem, nem erről. Csak megjegyeztem. Szeretném, hogyha ma délután munka után átjönnél hozzám. Szeretnék neked bemutatni valakit, aki nagyon sokat segíthet neked az erőddel kapcsolatban.
- Öhm... De hát Liammel már megbeszéltem.
- Nagyon nem szeretném, ha a kötelezőnél több időt töltenél vele.
- Hmm. Jól van. Rendben. Megpróbálhatjuk – adtam be a derekamat.

Végülis mit veszíthetek? Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.

- Mit szólnál hozzá, ha munka után hazavinnélek?
- Azt, hogy köszönöm, az szuper lenne.
- Meddig dolgozol?
- Jason azt mondta, hogy ma csak 3-ig kell maradnom. Szóval elméletben 3-kor végzek.

A piknik után visszavitt a kiadóhoz. Hosszú csókkal búcsúzott, ami után teljesen kábán tértem vissza az irodába. Apropó iroda, Jason konkrétan saját irodát adott nekem, amikor visszaértem. El sem hittem, hogy ez tényleg velem történik. Behívott az irodájába és odaadott egy kéziratot.

- Megtennéd kérlek, hogy ezt gyorsan átfutod? Kíváncsi vagyok a véleményedre.
- Persze, természetesen.

Visszamentem az irodámba. Kegyetlen jó érzés volt egy saját iroda. Leültem az íróasztal mögötti nagyon nagyon kényelmes székbe és nekiláttam olvasni. Nem volt hosszú, mintegy 250 oldal terjedelmű, de alig bírtam végigolvasni. Ránéztem az órára. Háromnegyed 3-at mutatott. Hogy elszaladt az idő. Hamarosan találkozok Elijah-val. Nem! Most a munkára koncentrálj! Kimentem az irodamból és bekopogtam Jason ajtaján.

- Tessék! – hallottam bentről és benyitottam.
- Ne haragudj, nem akarlak zavarni.
- Ne butáskodj! Nem zavarsz. Sikerült elolvasni?
- Igen, sikerült.
- Mi a véleményed róla?

Nyeltem egyet. A kézirat szerintem borzalmas volt. Lehet, hogy ez egy teszt volt, de nem állt szándékomban hazudni.

- Őszintén megmondom, hogy nekem egyáltalán nem tetszett.
- Hallgatlak!
- A helyesírási hibák még csak csak... De maga a történet sem volt megnyerő. Sablonos. Azon kívül semmi izgalom, ami lekötött volna. Nincs meg benne az, amitől ez tényleg egy regény lehetne. Nincs tartalma. Üres.

Ahogy befejeztem a mondatot, csend telepedett ránk. Most fog elküldeni. Pedig annyira szerettem volna itt dolgozni. Már kezdtem volna teljes letargiába esni, amikor Jason megszólalt.

- Köszönöm, hogy nem hazudtál és tényleg az őszinte véleményedet osztottad meg velem. Ettől a pillanattól szeretném, ha teljes munkaidőben nálunk dolgoznál.

Lefagytam egy pillanatra. Meg voltam győződve arról, hogy elküld.

- Ezt most tényleg komolyan mondod? – kérdeztem teljes sokkhatás alatt.
- Igen. Természetesen csak abban az esetben, ha szeretnél nálunk dolgozni.
- Micsoda kérdés! Persze, hogy szeretnék. El sem hiszem. Nagyon szépen köszönöm!
- Én köszönöm, Zelia. Szeretnélek megkérni, hogy ezeket jövő hétre olvasd át és véleményezd! – azzal letett elém az asztalra hat kéziratot.
- Rendben, főnök. Meglesz.

Már éppen köszöntem volna el, amikor elém tolta a munkaszerződést. Természetesen aláírtam és boldogan mentem át az ő irodájából az enyémbe, hogy átvigyem a kéziratokat. Kifelé menet szerencsére nem találkoztam Liammel. Egyáltalán nem volt kedvem most hozzá. Csakis Elijah-ra tudtam gondolni, mert éreztem, hogy kint vár. Nem hiszem, hogy valaha képes leszek úgy viszonozni a csókját, hogy közben ne remegjen kezem-lábam. Hazafelé kérdezte, hogy milyen volt a napom, mire elmeséltem a szörnyű kéziratot, a saját irodát és, hogy teljes állásban fogok dolgozni a kiadónál. Úgy tűnt, hogy őszintén örül a boldogságomnak. Végig fogta a kezemet, amitől tényleg úgy éreztem, mintha én lennék a legszerencsésebb a világon.

- Ugye bejössz? – kérdeztem, amikor a lakásom előtt kiszálltunk.
- Ha azt szeretnéd, akkor igen.
- De még mennyire, hogy azt szeretném – próbáltam kacérkodni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült, de végülis bejött velem a lakásba. Belépve egy pillanatra megálltam a nappaliban. Nem tudtam eldönteni, hogy igyak egy kávét vagy tusoljak le vagy csak szimplán öltözzek át.

Elijah mintha a fejembe látott volna.