Smaragd és Ónix

4. Fejezet

Elijah

A gondolataimba merülve ültem a padon. Azon a padon, ahol tegnap éjjel Zeliával voltunk. Látnom kellett, hogy jól van. Beszélnem kellett vele. Vámpírként minden érzés felfokozva csap le rám. A harag, a düh, a bűntudat, a kétségbeesés, a vágyakozás és a szerelem is. Tudtam, hogy boszorkány. Megéreztem, amikor először megérintettem a kezét. Azt is tudtam, hogy a vámpírok és a boszorkányok közötti kapcsolat veszélyes, mióta ennyire törékeny a béke. De egyszerűen nem volt elég erőm távol tartani magamat tőle. A telefonszámát még éjjel megszereztem és írtam neki egy üzenetet. Rábízom a döntést.

- Mi van veled, bátyám? - szólalt meg a hátam mögött Nicholas. - Csak nem nő van a dologban?

Nem feleltem.

- Ahhaaa - nyújtotta el a szót vigyorogva. - Szóval tényleg nő van a dologban. Akivel tegnap este táncoltál? Drága bátyám! Tudod, hogy most fontosabb dolgaink vannak.

- Természetesen nem felejtettem el! - feleltem ingerülten.

- Kémeim jelentései alapján a leendő királynőjüket keresik a boszorkányok. Te is tudod, mi lesz akkor, ha megtalálják.

- Drága öcsém, természetesen tudom, hogy mi vár ránk. És felkészülünk. A legjobb harcosaink készen állnak akár egy azonnali támadásra is.

- Helyes. Tegnap este sikerült több boszorkányt is magunk mellé állítanom.

- Le vagyok nyűgözve - jegyeztem meg cinikusan.

- A Zaphir boszorkányok vezetőjével lesz pár óra múlva találkánk. Szóval készülődj! - somolygott az öcsém.

Nem hiányzott most ez a kis csevely a főboszorkánnyal, de kötelezettségeim voltak. Még egyszer megnéztem a telefonomat, hátha jött üzenet, de csalódottan raktam zsebre a készüléket és megadóan az öcsém után indultam.

Zelia

Barátnőm szinte azonnal megölelt, ahogy kinyitottam az ajtót.

- Tényleg jól vagy, semmi bajod - motyogta megkönnyebbülten könnyekkel a szemében.

- Sajnálom, ha megijesztettelek. Nem volt szándékos. Gyere be, el kell mesélnem valamit.

Hella volt az egyetlen, aki tudott a múltban elkövetett szörnyűségemről. Elmeséltem neki, hogy mi történt az éjjel. Rémült arccal nézett rám, majd megfogta a kezemet.

- Zelia, szívem. Szerintem fel kellene venned valakivel a kapcsolatot. Aki tud segíteni.

- Az kurva élet, hogy én nem kérek azoktól segítséget - csattantam fel. - Azok után, amit...amit a szüleimmel tettek - csuklott el végül a hangom.

- Jajj, drágám. Tudom. De nem csak ők léteznek. Vannak olyan boszorkányok, akik egyáltalán nem szimpatizálnak a Sahir boszorkányokkal.

(*a Sahir szónak arabul kétféle jelentése van. Az egyik a „boszorkányság", a másik a „háború".)

Igaza van Hellának. Segítség kell. Mert ki tudja, hogy mi fog történni, ha még jobban megpróbálom elfojtani az erőmet. Éreztem, hogyha elnyomom, akkor folyamatosan meg fognak ismétlődni a kitörések. Először 8 évesen volt ilyen kitörésem, mert piszkáltak a suliban. A következő 16 évesen volt, amikor az első szerelmem megcsalt a „legjobb barátnőmmel". Utána folyamatosan varázsolgattam, ezért nem volt semmilyen kitörés. 22 éves koromban a szemem láttára meggyilkolták a szüleimet, engem pedig üldözni kezdtek a Sahir boszorkányok, mert úgy hitték, hogy én vagyok az, akit a királynőjükké tehetnek és ezzel együtt leigázhatják a vámpírokat. Pár hónappal a szüleim halála után éppen hazafelé igyekeztem a munkából, amikor útközben megtaláltak. Kényszeríteni akartak, hogy tartsak velük. Aznap este volt a legnagyobb kitörésem. A fél utcát kiírtottam a Sahir követőkkel együtt. Újra emlékképek rohantak meg.