Smaragd és Ónix

9. Fejezet

Zelia

Szólásra akartam nyitni a számat, de időm sem volt rá. Egy elmosódott feketeséget láttam, egy csattanást hallottam és Liam fájdalmasan felnyögött. Amilyen gyorsan csak tudtam, odaszaladtam. Bár nem tudtam, hogy mit tehetnék. Láttam, hogy Elijah mond valamit Liamnek, ő pedig válaszol valamit, amire Elijah kegyetlenül dühös lett.

- Nem akarod te, hogy ellenségek legyünk - hallottam, hogy Elijah a fogai között sziszegte.

A szemei vérvörösek voltak. Úgy nézett ki, mintha ő maga lenne a sátán. Mégsem féltem tőle. Vagy kellett volna?

- Elijah! Kérlek - lihegtem. - kérlek, engedd el!

Megérintettem a karját, mire eltűnt a vörös izzás a szeméből és elengedte Liamet.

- Menj! Majd beszélünk - mondtam Liamnek, egy pillanatig sem tétovázott.

Elijah-ra néztem, aki úgy tűnt, hogy nem bír a szemembe nézni.

- Kérlek bocsáss meg! Én csak...

Egy csókkal belefojtottam a szót.
Mi van velem? Pár hete még meg sem mertem szólalni. Most pedig megcsókolok egy vámpírt. Éreztem, hogy minden dühét beleadja a csókba. Úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta. A csókja átváltott rohadt érzékivé. Annyira kívántam, hogy képes lettem volna itt, a nyílt utcán ledobni a bugyimat. Aztán megéreztem egyre keményedő férfiasságát, amitől annyira beindultam, hogy éreztem a nedvességet a lábaim között és tudtam, hogy ebből bugyicsere lesz. De akkor és ott a legkevésbé sem zavart. A kezemmel lassan végigsimítottam a felsőtestét, egyre lejjebb haladtam, végül elértem az öv alatti részt és lágyan hozzáértem a kőkemény farkához. Ekkor egy állatias morgás kíséretében elszakadt a tőlem. Teljes kábulatban nem értettem, hogy mi történt. Összezavarodva néztem rá.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Zelia, fényes nappal a nyílt utcán vagyunk.

Erre magamhoz tértem. Baszki, tényleg. Úristen! Hát hogy viselkedek már? Jó, hogy meg nem dugatom magamat az utcán. Az arcomat egyből elöntötte a szégyen pírja.

- Semmi baj - mondta, közben megérintette az arcomat.

- Hát, izé... Ha van kedved és nincs más dolgod, akkor gyere fel hozzám.

Hogy micsoda??? Felhívom magamhoz? Jó, hogy nem kiabáltam bele az arcába, hogy most azonnal tégy magadévá. Mi van velem? Most biztosan azt gondolja, hogy egy olyan nőcske vagyok, aki egy csettintésre szétteszi a lábait. De mintha Elijah a gondolataimba látott volna.

- Ne gondolj semmire. Szívesen fogadom a meghívást. Elmesélhetnéd, hogy milyen volt az állásinterjú.

Hihetetlen, mennyire úriember. Én pedig micsoda egy céda vagyok...

- Fáradj beljebb - nyitottam ki a lakásom ajtaját. - Kérsz egy izét... Na, kávét vagy valamit?

Nagyon kínosan éreztem most magamat.

- Ne érezd kellemetlenül magadat! Mellettem nem kell.

Levettem a cipőmet és elindultam a konyhába kávét főzni.

- Segíthetek valamiben?

- Megtennéd, hogy kiveszed a tejet a hűtőből, kérlek?

- Természetesen.

Itt álltam a konyhámban és kávét főztem egy vámpírral, akire még mindig be voltam gerjedve. Muszáj volt lehűtenem magam.

- Nem bánod, ha gyorsan letusolok, ameddig fő a kávé?

- Csak nyugodtan.

Gyorsan bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Kilépve láttam, hogy nem hoztam be magammal csereruhát. Hát,ez szuper. Most mehetek ki egy szál törölközőben. Kicsit sem feltűnő. Alig felhívás keringőre. De nem volt mit tenni. Magam köré csavartam a törölközőt és kiléptem a fürdőszobából. Elijah a kanapén ült és egy könyvet olvasott. Ahogy meghallotta, hogy kijöttem, felpillantott és elmosolyodott.

- Ez lesz rajtad? Mert én nem bánom.

- Nem. Csak elfelejtettem ruhát bevinni. Megszoktam, hogy egyedül vagyok. És hát...

- Tényleg ne szabadkozz. Csodás vagy.