Smaragd és Ónix

28. Fejezet

Elijah

Nagyon rossz előérzetem volt, mikor beléptünk a házba. Hallottam, hogy nem vagyunk egyedül. Hallottam a lélegzetvételüket, a szívük minden egyes dobbanását. Nem bujkáltak sokáig, hamar megmutatkoztak. Voltak köztük emberek és boszorkányok vegyesen. A nem annyira burkolt fenyegetésem ellenére is megpróbáltak megtámadni minket. Természetesen esélyük sem volt, pillanatok alatt végeztünk velük az öcsémmel. Abban a pillanatnyi csendben próbáltam kihallani Aliana-t. De ekkor előlépett Adeline. Amiket megtudtam róla, csak igazolták a balsejtelmemet. Szívem szerint azonnal letéptem volna a fejét, de uralkodtam magamon. Nicholas-ra pillantva láttam, hogy benne is egyre jobban gyűlni kezd a harag, a düh. Ez a nő éveken át másnak adta ki magát és a bizalmunkba férkőzött. Döbbenetes volt rájönni, hogy képes volt minderre. Volt egy gyanúm, hogy a java hátravan. Minél előbb meg kellett találnunk Aliana-t és biztonságba kellett helyeznünk. Átkoztam magam, hogy egyáltalán beleegyeztem, hogy elvigye őt ez a hazug nőszemély.

Zelia

- Rohadj meg! - kiabáltam akkora indulattal a hangomban, ami engem is meglepett. - Mit akarsz tőlem? Mit akarsz tőlünk?

- Nagyon egyszerű. Téged. Bocsánat, nem téged. Az erődet - felelte nemes egyszerűséggel.

- Az erőmet? Mihez akarsz kezdeni az erőmmel?

- Oh, drágám. Én sosem akartam, hogy te legyél a királynő. Vagy esetleg valaki más. Legalábbis azóta nem, hogy rájöttem, nem vagy hajlandó elfogadni a feketemágiát és nem tudlak irányítani.

- Te akarsz lenni a királynő?

- Természetesen. Ki lenne alkalmasabb nálam erre a posztra? Tényleg úgy gondolod, hogy neked van esélyed ellenem? - vetette oda foghegyről.

Jajj, de be akartam törni a kibaszott orrát. Remegtem az elfojtott indulattól. De vettem pár mély lélegzetet és próbáltam lecsillapítani a gondolataimat. Tudtam, hogy annak sosincs jó vége, ha dühből cselekszem. Pláne ekkora dühből.

- Hol van Aliana?

- Alattunk.

Alattunk? Hogy érti, hogy alattunk? Fohászkodtam, hogy a pincére gondoljon ezalatt. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy életben van-e még.

- Oh, még életben van. Még... - mondta Adeline, vagyis Mona mintha a fejembe látott volna.

- Alkut ajánlok - mondtam hirtelen ötlettől vezérelve.

Tudtam, hogy valószínűleg hatalmas baromságot csinálok, de meg kellett tennem.

- Hallgatlak!

- Hagyod, hogy Elijah, Nicholas és Yvette Aliana-val távozzanak, én pedig itt maradok.

- Hmm. Kecsegtető ajánlat.

- NEM! - kiáltott fel egyszerre Elijah és Yvette, de nem törődtem most velük.

- Mit válaszolsz, Mona? - annyi gyűlöletet sűrítettem a kérdésbe, amennyit csak tudtam.
A nevét szinte odaköptem.

Odasúgott valamit a mellette álló két boszorkánynak, akik erre bólintottak és eltűntek. De hamarosan visszatértek és volt még velük valaki. Inkább úgy mondanám, hogy ráncigáltak valakit. Aliana-t. Borzalmas állapotban volt, de élt. Rámnézett.

- Te vagy az... - suttogta.

Nem tudtam, hogy pontosan mire gondol, de bólintottam.

- Akkor? Hagyjátok őket elmenni?

- Igen. De Yvette-el lenne egy kis megbeszélnivalóm.

- Szerintem nincs miről beszélnünk - vágta rá Yvette.

Szörnyen rossz érzésem lett. Elijah-ra pillantottam. Próbáltam szavak nélkül a tudtára adni, hogy mennyit jelent nekem. Csak vigye már el innen a húgát, ameddig ez a ribanc meg nem gondolja magát. Nicholas odalépett Aliana-hoz és az ölébe kapta. Megfordult és elindult vele kifelé. Komolyan mondom úgy láttam az egészet, mintha lassított felvétel lenne. Elijah is elindult az ajtó felé, de nem lépett át rajta.

- Menj - suttogtam.