Smaragd és Ónix

1. Fejezet

Elijah

Ahogy belépett a terembe, teljesen megbabonázott.

Csodás kontrasztot alkotott a mélyzöld ruhája a vörös hajával. Mégsem a ruhája vagy a haja volt az, ami felkeltette a figyelmemet. A kisugárzása volt az, ami miatt nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Gondolatban könyörögtem, hogy nézzen rám. Ebben a pillanatban elfordult a beszélgetőpartnerétől és egyenesen a szemembe nézett. Földbe gyökerezett a lábam, amikor a smaragzöld szeme találkozott az én fekete szememmel. Ilyet az elmúlt 250 (emberi életemmel együtt 287) évemben egyszer sem éreztem. Rám mosolygott. Éreztem, hogy teljesen fel fogja fordítani az életemet, de abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy meg kell ismernem.

Zelia

Estélyt tartottak a Black kúriában. Hella már egy hete rágta a fülemet, hogy menjünk el. Mondhatni új voltam a városban, három hete költöztem ide, New Yorkba, nem ismertem senkit Hellán kívül. Őszintén megmondom, hogy vonzott is a bál, de féltem is tőle. Boszorkányként menni a „vámpírok báljába"... Hát, nem voltam benne biztos, hogy annyira jó ötlet lesz. Mégis beadtam a derekamat. Hella segített ruhát választani. Egy méregzöld, csipkés, vállat szabadon hagyó csodaruha mellett döntöttünk.

- Gyönyörű vagy. Jól megy a hajadhoz és kiemeli a szemedet - mondta Hella.

- Köszönöm - mondtam hálásan.

Aznap kora este már a ruhában álltam és magamat néztem a tükörben. A hajam a derekamig ér, ezért kicsit összetűztem. Lágy sminket tettem fel és beleléptem a ruhához színben passzoló cipőbe. Remegett a kezem. Szedd már össze magad! Ez csak egy bál. Még az is lehet, hogy jól fogod érezni magadat. Próbáltam nyugtatgatni magam gondolatban. Mély levegőt vettem és kiléptem a szobámból. Hella a nappaliban várt. Hatalmas mosoly terült szét az arcán.

- Ha ma nem szedsz össze egy vagy több pasit, akkor soha -mondta nevetve a barátnőm.

A szememet forgattam.

- Készen állsz? Mehetünk? - kérdezte.

- Erre soha nem fogok készen állni, de menjünk - mondtam kissé remegő hangon.

Amikor odaértünk, a bejárat előtt megtorpantam. Amióta meggyilkolták a szüleimet, kerülöm a tömeget, amennyire csak tudom. Most mégis megszegni készülök a saját magam alkotta szabályt. Hella is észrevette a tétovázásomat.

- Semmi baj nem lesz, itt vagyok veled - mondta.

Bátorítóan megfogta a kezemet és beléptünk a hatalmas terembe. Zene és beszélgetés hangja zúdult a fülembe. A helység egyszerűen csodálatos volt. Hatalmas, faragott oszlopok álltak végig a terem két oldalán, a lámpák sejtelmesen lágy fénye mintha azt akarnák üzenni, hogy itt bármi megtörténhet. Nem volt időm megfutamodni, mert Hella már húzott is magával. Be akart mutatni egy „barátjának". Tudtam, hogy megint kerítőnőt játszik. Kiszabadítottam magamat a szorításából.

- A picsába. Már megint Hella? - kérdeztem.

- Ő most tényleg rendes. És nem mellesleg baromi jó pasi.

Mosolyogva megráztam a fejemet és elindultam utána. Egy magas, szőke hajú, kék szemű férfihoz vezetett. Már éppen elgondolkoztam rajta, hogy hol van a fehér lova, amikor a „herceg" mosolyogva bemutatkozott.

- Szia, Liam vagyok.

- Szia, Zelia - nyújtottam kezet neki.

Beszélgetni kezdtünk. Tényleg rendesnek tűnt. És nagyon jól nézett ki. Éppen egy vicces sztorit mesélt a gyerekkoráról, amikor úgy éreztem, hogy valaki figyel, mintha arra várna, hogy észrevegyem. Elfordultam Liamtől és egyből megtaláltam azt a tekintetet, aki mintha csak rám várt volna. Csodálatos fekete szemei láttán megremegett a térdem. Olyan érzésem volt, mintha ott helyben belémcsapott volna a villám. Bassza meg! Egyszerűen muszáj volt rámosolyognom. A férfi magas volt, fekete hajú és egyszerűen úgy nézett ki a fekete öltönyében, mintha most lépett volna le a címlapról. Elkaptam a tekintetemet és újra Liamre néztem. Akaratlanul is összehasonlítottam a fekete öltönyös félistennel. Hatalmas volt a kontraszt kettejük között.

- Kérsz valamit inni? - kérdezte a szőke „herceg", akinek semmi nem tűnt fel.

- Igen. Mehetek veled? - kérdeztem.

- Persze - mondta és akkora mosolyt villantott, hogy simán elmehetett volna egy fogkrémreklámba.

Kértem egy Mojitot. Liam felém nyújtott egy rövidespoharat is, amiben valami piros ital volt. Elég gyanús volt. Észrevette a tétovázásomat.

- Ne aggódj! Nem mérgezlek meg - mondta nevetve.

- Szerintem ízleni fog neked.

Egy pillanatig haboztam és lehúztam a kis italt. Szinte égette a torkomat, de igaza volt, nagyon ízlett.

- Ebből lehet még kérni? - kérdeztem Liamtől mosolyogva.

Miközben kért még italt, addig körülnéztem a teremben. Jó, nem csak úgy nézelődtem, hanem konkrétan Őt kerestem. Szinte azonnal meg is találtam. Egy sötétbarna hajú férfival beszélgetett. De mintha észrevette volna, hogy figyelem, egyből rámnézett. Most nem kaptam el a tekintetemet.

Elijah

Liammel beszélgetett és úgy tűnt, hogy nagyon jól szórakozik. Le akartam tépni Liam fejét, de úriember nem tesz ilyet. Legalábbis nem ekkora társaságban. Egy pillanatra sem tévesztettem szem elől. A megfelelő alkalmat vártam, hogy odamehessek hozzá. Liammel elmentek a bárhoz. Láttam, hogy mit adott neki és éreztem, hogyha abból még többet iszik, akkor nem lesz jó vége. Éppen Nicholas, az öcsém társaságában voltam, amikor éreztem, hogy engem néz. Hamar találkozott a tekintetünk. Most nem fordult el.

Most jött el a pillanat. Most kell odamennem.

- Van egy kis dolgom - szakítottam félbe az öcsémet és elindultam, hogy felkavarjam az életemet.