Smaragd és Ónix

35. Fejezet

Zelia

Amikor felébredtem, úgy éreztem, mintha öt percet sem aludtam volna. Kimerült voltam. Olyan volt, mintha egy rossz telefon lennék, ami nem tud feltölteni. Kába voltam, szédültem. Hát mi van velem? Egyet pillantottam és Elijah állt mellettem.

- Hogy érzed magad? – kérdezte.
- Őszintén? Mint a mosott szar. – feleltem rekedten és megköszörültem a torkomat.
Elijah egy pohár vizet nyújtott át nekem, amit hálásan elfogadtam és egyhajtásra megittam.

- Csináltam ebédet. Gyere, egyél.

Megpróbáltam felállni az ágyról, de annyira szédültem, hogy visszarogytam az ágyra. Elijah segítőkészen átkarolt és segített felállni. Az ajtó felé indult velem, amikor mondtam, hogy első körben a fürdőbe mennék. Segített bemenni, de ott már egyedül szerettem volna lenni. Gyorsan pisiltem és kézmosás közben belenéztem a tükörbe. Hát, baszki kár volt. Az, hogy mosott szar voltam, enyhe kifejezés. Szinte nem ismertem magamra. Sápadt voltam, be volt esve az arcom, cserepes volt a szám, lila karikák éktelenkedtek a nagy, szinte világító szemeim alatt, az arcom bal oldalát nagy behegedt, de vörös sebhely tarkította. Kurva szarul festettem. Lemondóan sóhajtottam és kimentem a fürdőből, ahol Elijah már várt. Segített lemenni a konyhába. Aliana éppen kávét főzött. Rámpillantott és aggodalom ült ki az arcára. Elijah ránézett, mire egy mesterkélt mosolyt villantott rám.

- Szia – köszönt a lány. – De jó, hogy felkeltél. Kérsz kávét?
- Szia. Igen, kérek.
- Ülj csak le, egy pillanat és hozom.

Miután megittam a kávét, egy árnyalatnyival jobban éreztem magam.

- Mit szeretnél enni? – kérdezte Aliana és elkezdte sorolni a lehetőségeket.

Nekem pedig attól is felfordult a gyomrom, ha bármelyik ételre rágondoltam. Szörnyű hányinger kapott el, mire Elijah-ból csak egy elmosódott foltot láttam és egy lavórral tért vissza. Nagy levegőt vettem és becsuktam a szemem.

- Nyissatok...ablakot... – nyögtem.

Ahogy megéreztem a friss szellőt az arcomon, nyomban csillapodni kezdett a háborgó gyomrom. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is múlt az émelygés. Aliana egy tányér húslevest tett elém. Megpróbálkoztam enni belőle egy kanállal. Az arany színű leves ahogy leért, átmelegített. Mire észbekaptam, már üres volt a tányérom. Sokkal jobban éreztem magam.

- Mennyit aludtam? – kérdeztem.
A hangom erősebb volt.
- Majdnem két napot – felelte Elijah.

Kikerekedtek a szemeim. Két napig ki voltam ütve? És én ebből semmit sem vettem észre.

- Mi történt? Mi van Hellával?
Aliana és Elijah egymásra néztek.

- Nagyon csúnyán megsebesültél. Hiába adtam a véremből. Hella – itt egy pillanatra vörösek lettek a szemei, - egy mérgezett pengével támadott rád. Olyannal, ami elszívta az erődet. Aliana állította meg a varázslatot. Nagyon nehéz bűbájokat hajtott végre – itt elismerően nézett a húgára, szeméből sütött a büszkeség.

- Köszönöm – néztem Alianára hálásan, mire elmosolyodott. – És Hellával mi történt?
- Lent van a pincében, bűbájokkal körbezárva. Folyamatosan sír és azt hajtogatja, hogy sajnálja. Minden percben őrizzük, most éppen Nicholas van ott.
- Beszélnem kell vele.
- NEM! – csattant fel Elijah, mire megfogtam a kezét.
- Muszáj beszélnem vele! – jelentettem ki.

Elijah és Aliana is velem tartott, miután látták, hogy nem tudnak eltántorítani a döntésemtől. A gyomrom görcsbe rándult, ahogyan lefelé tartottunk a lépcsőn. Tudtam, hogy Elijah hallja a szívem vad kalapálást. Odalépett hozzám, megfogta a kezemet és lágyan megszorította. Hatalmas erőt adott nekem ez a mozdulat. A pince legtávolabbi részébe mentünk. Vastag ajtó választott el tőlünk azt a részt, ahol a barátnőm volt. Ahogy kitárult, egyből megláttam Hellát. Könnyek szöktek a szemembe a látványtól. Borzasztóan sápadt volt, a szemei alatti lila karikák arról árulkodtak, hogy az elmúlt pár napban nem sokat aludt, viszont annál többet sírt. Ahogy meglátott, egyből a felpattant az ágyról és a rácshoz lépett. Elijah szorítása egy kissé erősödött. Tudtam, hogy a másodperc tört része alatt képes lenne cselekedni. Vagy így, vagy úgy... Egy ideig csak álltunk ott egymással szemben és egymást néztük. Hellának hatalmas könnycseppek folytak végig az arcán.

- Zelia – szólalt meg rekedt, elfúló hangon.

Elengedtem Elijah kezét és odaléptem a barátnőmhöz. Mindenki ugrásra készen állt, amikor megszorítottam a rácsokon keresztül a barátnőm kezét.

- Annyira... Annyira sajnálom – zokogta.
- Tudom – mondtam halkan.
- Ne haragudj rám.
- Nem haragszom. Egyáltalán nem haragszom.
- Ő volt... Ő hívott és valamilyen fura nyelven mormolt. Utána... Jajj – a hangja elcsuklott.
- Igen, tudom. Semmi baj.
Alianara néztem.
- Nem lehetne, hogy kiengedjük? – kérdeztem, de a választ amúgy is tudtam.
- Nem! – vágta rá egyből Elijah.
- Van valamiféle kötés Hella és izé, tudjukki között. – mondta Aliana.
Tiszta Harry Potter. Ő, akit nem nevezünk nevén. Egy pillanatra el is mosolyodtam.
– Ameddig nem jövök rá, hogyan tudom megtörni, addig így lesz a legbiztonságosabb.
- Segíthetek? – kérdeztem.
Aliana egy pillanatra elgondolkodott.
- Igen. Szerintem segíthetnél.
- Hella – fordultam a barátnőmhöz. – Figyelj ide! Minden rendben lesz. Megtaláljuk a megoldást.
- Annyira szeretlek – mondta.
- Én is téged. Mindent megteszek, hogy minden a régi legyen.
- Soha semmi nem lesz olyan, mint régen – suttogta.
- Gyere, menjünk – érintette meg gyengéden a vállamat Elijah.

Egy utolsó pillantást vetettem Hellára, majd elindultunk fel, a házba. Aliana egyből kutatni kezdett a barátnőm és a szarházi közti kapcsolat után, vele tartottam. Az egész napot könyvek átnézésével töltöttük. Estére már zsongott a fejem. Hátradőltem a kanapén és egy pillanatra becsuktam a szemem. Pár pillanat múlva hirtelen felültem. Aliana és Elijah egyből felpattantak.

- Mi történt? – kérdezte aggódva Elijah.
Annyira kézenfekvő volt. Gondolatban jól homlokon csaptam magam. Hogyan nem gondoltam erre?

- Tudom, mi ez a kötelék – kezdtem. – Egy kötésmágia, vagyis inkább megszállásnak mondanám. Nagyon erős feketemágia.
Aliana szeme elkerekedett.
- Az nem lehet – suttogta.
- Szerintem nagyon is lehetséges.
- De ahhoz hatalmas erőre van szükség és... -itt nyelt egyet – Áldozatra.
- Yvette... – motyogtam.
- Ő volt az áldozat.
- Igen. Az erőt pedig tőled és tőlem szerezte. De nem sikerült teljesen a bűbáj.

A rohadt életbe! A fekete mágiának ezt a fajtáját még a legerősebb boszorkányok sem merik használni. Ledermedtem. Emlékképek kúsztak az agyamba. Megölte a szüleimet, elszívta Hella erejét. Mona meg akart szállni engem. De már akkor is erősebb voltam nála, nem sikerült neki. Aki ezt a bűbájt megpróbálja, örökre eladja a lelkét a gonosznak. A gondolataimból Elijah telefonjának a csörgése rántott ki. Egy pillanat alatt felvette, majd kisuhant a könyvtárból.

Nagyon rossz érzésem támadt.