Smaragd és Ónix

41. Fejezet

Zelia

Reggel kipihenten ébredtem.
Miután letusoltam, Elijah szólt, hogy Hella magához tért. Egyből szaladtam le hozzá. A nappaliban ült és elmélyülten sugdolózott Nichkel. Ahogy meglátott, felderült az arca. Felállt és odarohant hozzám. Nem tudta, hogy mit mondjon. Őszintén megmondom, hogy én sem tudtam, hogy ilyenkor mit lehet mondani. Ezért csak megöleltem. Jó szorosan. Mindketten úgy sírtunk, mintha muszáj lenne.

- Köszönöm. Köszönök mindent – zokogta.

Az ölelésből kibontakozva letöröltük a könnyeinket.

- Annyira szeretlek – mondtam kissé rekedten.

Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Végre visszakaptam a legjobb barátnőmet.

- Zelia – hallottam a hátam mögül Aliana hangját.

Megfordultam és azt láttam, hogy ott térdel előttem. Felesküdött nekem, hogy az utolsó csepp vérével is védelmez engem, mint királynőjét. Újra elkapott a zokogás. A sírástól elcsukló hangon fogadtam el az esküjét és megöleltem.

- Még a reggeli kávét sem ittam meg, de már a szemeimet kisírtam.

Felnevettünk.
Tudtuk, hogy nem sokáig fog tartani az örömünk, de egyelőre jó volt együtt nevetni. Elijah lépett oda hozzám a reggeli kávémmal és egy zsepivel. Ettől újra potyogni kezdtek a könnyeim, miközben még mindig nevettem.

- Jobb lesz, ha most inkább kimegyek – mondtam.

A kávémmal együtt kimentem a kertbe és kerestem egy árnyékos padot. A nap ragyogóan sütött, érezni lehetett, hogy forró nyári nap vár ránk ma. Tudtam, hogy ma fog minden megváltozni. De mielőtt beleugrottam volna a káoszba, kellett pár nyugodt perc egyedül. Valószínűleg a többiek is tudták, hogy erre van most szükségem. Nyugodtan iszogattam a kávét, közben arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha aznap nem megyek el a bálba. Mi lett volna, ha utána nem találkozok Elijahval? Mi lett volna, ha nem szeretek bele? Vajon akkor hogyan alakulnának a dolgok? A háború akkor is elért volna. De vajon lett volna erőm ahhoz, hogy küzdjek? Lett volna miért küzdenem?
Végülis nem számít, mi lett volna ha... Itt vagyok és küzdeni fogok. Küzdeni fogok a szeretteimért. És küzdeni fogok minden boszorkányért, vámpírért és emberért. Az utolsó korty kávéval átjárta a testemet és a lelkemet az elszántság. A házba lépve Elijah egyből csókot lehelt a számra.

- Gyere reggelizni – mondta. – Kifogást nem fogadok el! Kell az energia!

Mindenki ott ült az asztalnál és semmiségekről beszélgettünk. Nicholas és Hella sokatmondóan néztek egymásra. Ha ezt az egészet túlélem, akkor muszáj lesz kifaggatnom Hellát. Reggeli végeztével Elijah és Aliana összenéztek. Elijah bólintott. Tudtam, hogy eljött az idő. Felálltam az asztaltól és kimentünk Alianaval a kertbe. Leültünk egy nagy fa alá.

- Mit kell tennem? – kérdeztem .
- Először is vegyél egy nagy levegőt. Szívd magadba az erőt, érezned kell, ahogyan átjárja a testedet és a lelkedet az energia. El kell fogadnod, hogy te vagy a királynő. Hinned kell magadban!

Becsuktam a szememet és ellazultam. Éreztem az erőt. Be kell engednem. El kell fogadnom. Én vagyok a királynő. Én vagyok a királynő. Először nem történt semmi.

- Csillapítsd le az elmédet! Engedd, hogy átjárjon!

Apró sikkantás hagyta el a számat, ahogy az energia átjárt. Olyan érzés volt, mintha egy forró áramlat futott volna végig az ereimen, mintha lenne egy belső napom. Csodás és megnyugtató érzés volt. Kinyitottam a szemeimet és a kezemet nézve azt láttam, mintha ragyogna. Mi a picsa? Ragyog a kezem? A lábaim is ragyogtak. Aliana szemében tiszteletet láttam, ami büszkeséggel töltött el.

- Egy percig sem kételkedtem benned – mondta és fejet hajtott előttem. – Tudtam, hogy te vagy a Királynő.
- Örökké hálás leszek neked, Aliana.

Meglepődtem, mikor Hella kijött a kertbe és szólt, hogy készen van az ebéd. Délután egy óra volt. Nekem ez az egész csak pár percnek tűnt. Csak Aliana, Hella és én ültünk az asztalnál. Elijah és Nicholas nem volt jelen. Hiába mondta Hella, hogy Alexel és Erickel beszélnek, aggódtam. A háború itt volt a nyakunkon. Az hogy aggódtam, enyhe kifejezés. Kurvára féltem. Hatalmas teher nyomta a vállamat. A gondolat, hogy valamelyik szerettemnek bántódása eshet. Hogy bármelyiküket utoljára látom... Felkavarodott a gyomrom. Gyorsan leraktam a kést meg a villát a kezemből. Ittam pár korty hideg vizet, hátha csillapítja a háborgó gyomromat.

- Mi a baj? – kérdezte Hella. – Mit segítsek?

Felemeltem a kezemet. Jelzésképpen, hogy mindjárt válaszolok. Kellett pár perc, mire a borzalmas hányinger enyhülni kezdett. Az ablakhoz léptem és kitártam. Az sem érdekelt, hogy a nyári forróság beözönlik. Kezdtem kissé jobban érezni magam. Legalábbis annyira, hogy biztonságosan kinyithattam a számat.

- Félek – motyogtam.

Aliana és Hella is odalépett hozzám. Aliana a hatalmat kezdte simogatni, Hella pedig megfogta a kezemet.

- Mi is félünk – mondta Aliana.
- Zelia, nálad erősebb nőt sosem láttam még. Nem véletlenül vagy te a Királynőnk. Bárhogy is lesz, egy kibaszott hős vagy – nézett rám Hella.
- Főzök mandragórateát. Úgy hiszem, hogy mindannyiunkra ráfér.

Aliana nekiállt teát készíteni, Hella és én pedig elpakoltunk a konyhában.
A nappaliban ültünk és a teánkat kortyoltuk, amikor Elijah és Nicholas visszatért. Elijah arca megkeményedett, a szája összeszűkült, a szemei villámokat szórtak.
Ahogy végignéztem rajta, mintha gyomorszájon vágtak volna. A fehér ingjét vörös foltok tarkították. Vér? Véres a ruhája? Vagyis véres nagyjából mindene. Illetve neki és Nicknek is. Mi a faszom történt? Hihetetlen gyorsasággal álltam fel és szaladtam oda hozzá. Sérüléseket kerestem rajta, miközben az aggodalomtól könnybe lábadt a szemem.

- Semmi bajom, kicsim – mondta. – Nem az én vérem.

Megcsókoltam.

- Itt vannak – szólalt meg Nicholas. – New Yorkban vannak. Felderítők voltak, de nem volt szerencséjük. Pont jókor voltunk a jó helyen. Igaz, bátyám? – nézett elégedett mosollyal Elijahra.
- Rendben teszem magam és megbeszéljük a többit – indult el a kedvesem az emeletre Nickel a nyomában.
A lányokra nézve ugyanazt láttam a szemükben, amit én is éreztem.
Pánifélelmet.
De hiába mardosta a zsigereimet a félelem, több másik érzés is felül akart kerekedni. Az elszántság, a küzdeni akarás, a düh, a harag. Kezdtem kibaszott dühös lenni, hogy ezek a pszichopaták le akarnak mészárolni mindenkit. Nem kellett sokáig várni, hogy Elijah és Nicholas visszatérjen.

- Italt valakinek? – kérdezte  Nick.