Smaragd és Ónix

18. Fejezet

Elijah

Csodálatos volt Zeliával az éjszaka. Hajnali 4 óra körül éreztem, hogy vérre van szükségem. Gyűlöltem ezt az érzést. A torkomat mintha smirglivel kaparták volna, az ereimben lévő vér mintha lassan kezdett volna megalvadni. Az ínyemben feszítő érzés keletkezett, ahogyan a szemfogaim ki akartak törni.

Felkaptam magamra egy pólót, farmert, cipőt és kisuhantam a házból. Tudtam, hogy friss, meleg emberi vérre van szükségem. A kisváros felé tartottam, amikor az úton meghallottam egy autó hangját. Egy percig sem gondolkoztam. Leintettem az autót és kiszedtem a férfit a volán mögül. Megparancsoltam neki, hogy maradjon csendben, miközben a fogaimat belemélyesztettem a nyakába. Csak annyit ittam belőle, amennyire szükségem volt. Jóideje már nem csapoltam le senkiből sem annyira sokat, hogy baja legyen az illetőnek vagy esetleg meghaljon. Megnyálaztam a hüvelykujjamat és végighúztam a két ponton a férfi nyakán, amitől egyből kezdett behegedni a seb. Pár óra múlva semmi nem fog látszódni. És természetesen emlékezni sem fog semmire. Már több, mint egy évszázada így csinálom. Elgondolkoztam, hogy Zelia vérét vajon miért nem kívánom. Talán a köztünk lévő kapocs miatt? Érdekesnek találtam mindenesetre. Visszasuhantam a házhoz. Nagyjából 20 percig voltam távol. Fogat mostam és visszafeküdtem Zelia mellé, aki békésen aludt.

Reggel korán keltem. Felöltöztem és kimentem a padhoz. El kellett intéznem egy-két telefonhívást. A boszorkányok körül még mindig gyanúsan nagy volt a csend. Ez egyáltalán nem volt ínyemre. Aliana-ról sem volt semmi hír. Bevallom őszintén, hogy aggasztott. Mihelyst végeztem, bementem a házba és kávét főztem. Zelia pont akkor jött le a lépcsőn, amikor lefőtt a kávé. Egyszerűen tökéletes volt kócos hajjal, smink nélkül az én pólómban.

- Jó reggelt, szépségem! Kérsz kávét?

- Szépségeeem? Te is látod, hogy nézek ki. De köszönöm, kérek kávét. És persze neked is jó reggelt.

- Hidd el nekem, hogy gyönyörű vagy. És mellesleg nagyon jól áll neked a pólóm.

- Basszus, akkor ezért nem tűnt ismerősnek - elnevette magát.

Örökké tudnám hallgatni a nevetését.