Smaragd és Ónix

14. Fejezet

Zelia

- Ha szeretnéd, szívesen főzök egy kávét, ameddig elkészülsz- ajánlotta fel 
- Oké, mostmár tényleg biztos vagyok abban, hogy egy igazi főnyeremény vagy – mondtam mosolyogva és egy puszit adtam a szájára.

Besiettem a fürdőbe és gyorsan letusoltam. Mikor végeztem, bementem a szobába és a gardróbból kivettem egy zöld topot és egy fekete rövidnadrágot. Mielőtt felöltöztem volna, a hajamat befontam. Ami így elméletben tök jól hangzik. A valóságban azonban majdnem leszakadtak a kezeim és a törölköző is leesett rólam.

Éreztem, hogy Elijah mögém lép.

- Kész a kávé – suttogta, majd belecsókolt a nyakamba.
- Köszönöm.
- Hagylak készülni – mondta és kiment a szobából.

Úgy tűnik, hogy nem akar úgy hozzámérni. Mindent elrontottam? Felöltöztem és kimentem a konyhába. Tényleg piszok nagy mázlim van vele, de féltem hogy mindent elcsesztem. Az aggodalom valószínűleg kiült az arcomra, mert átölelte a derekamat.

- Mi a baj?
- Igaziból nincsen semmi gond.
- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.
- Igen, tudom. De ez semmiség.

Hogy a fenébe lett volna semmiség? De nem oszthattam meg vele. Sürgősen szükségem lett volna Hellára, de majd később beszélek vele. Megittuk a kávét és mondtam, hogy mehetünk. Az előszobában még felvettem a fekete tornacipőmet.

Nem tudtam, hogy mire számíthatok, de egy kényelmes cipő mindig jól jön. Kocsival mentünk, holott nem lakott messze tőlem. A bál éjszakáján már jártam náluk. Vagyis a bálteremben meg ugye a kertben. De így fényes nappal még nem csodálhattam meg a hatalmas házat. Inkább mondanám kastélynak, mint háznak. De mindenesetre gyönyörű volt. Belépve a hatalmas előszoba fogadott, amiből balra nyílt a nappali, jobbra a konyha. Középen pedig egy lépcső vezetett fel az emeletre.

- Szeretnél körülnézni?
- Igen, nagyon is.

Elijah körbevezetett. Az egész ház berendezése egyszerre viselte a barokk, a gót és a romantika jegyeit a modern korral ötvözve. Ez így leírva eléggé soknak hangzik, de egyáltalán nem volt tolakodó, nem volt bántó. Szerintem ízlésesen volt megoldva. Amikor a szobáját mutatta meg, hát „nőiesen” megfogalmazva, majdnem lefostam a bokámat. A szoba közepén egy hatalmas, fekete baldachinos ágy volt. Alig bírtam visszafogni magamat, hogy ne ugorjak bele egyből Elijah-t is magammal rántva. A piszkos fantáziám kegyetlenül beindult.
Mi mindent csinálhatnánk itt.

- Min gondolkozol most? – kérdezte.
- Huh, szerintem nem akarod te azt tudni – nevettem fel és ő is ágy felé nézett.

Olyan féloldalas mosolyt villantott rám, hogy nem sok hiányzott, hogy ott helyben ledobjam a bugyimat és rávessem magam. Nagy nehezen kiszakítottam magamat az agyam által keltett képzelgésből. És akkor vettem csak észre, hogy mennyi könyve van. A könyvespolchoz léptem és végigsimítottam pár könyvnek a gerincét. A 250 évnyi vámpírsága alatt beszerzett jópár kincset érő példányt. Lenyűgözött a gyűjtemény.

- És ez csak pár darab. Van egy külön könyvtárunk is.

Hát persze, hogy van. Engem ezzel teljesen megvett.

- Oké, akkor most ugye feleségül veszel?

Hogy mi? Mire átgondoltam, hogy mit mondok, már ki is szaladt a számon. Csodás, mondhatom. Még a fülem is vörös lett. Odalépett hozzám és a fülembe suttogott.

- Most még nem - mosolygott.

Tessék? Nehogy most elájulj! Szedd össze magad! Ekkor megcsörrent Elijah telefonja.

- Yvette. Igen, itt van – mondta és bontotta a vonalat.

Nem mondanám, hogy hosszú beszélgetés volt. Lementünk a nappaliba és kérte, hogy üljek le a kanapéra és várjam meg. Nem bírtam leülni, ideges voltam, de a nappaliban vártam. Nemsokára megszólalt a csengő, Elijah egy pillanat alatt ott termett a bejárati ajtónál. Hallgattam, hogy mit mondanak egymásnak.

- Üdvözöllek! Köszönöm, hogy eljöttél.
- Szervusz Elijah. Mint tudod, megígértem.
- Még valamit meg kell ígérned!
Még én is hallottam, ahogy a nő nagyot sóhajt.
- Ami itt történik vagy amit itt megtudsz, azt nem adhatod tovább! Semmilyen körülmények között nem hozhatod senki tudtára. Szigorúan titkos!
- Megígérem, de mostmár kíváncsivá tettél. Merre van?
- A nappaliban. Kérlek kövess!

Remegett a gyomrom.
Pár pillanat múlva megjelent előttem egy gyönyörű afroamerikai, hosszú fekete hajú nő. Tökéletes alakját csodásan kiemelte a ruhája. Basszus, de szarul éreztem magam emiatt. Szürke egérnek tűntem mellette. Hát nem tett jót a gyenge önbecsülésemnek, az biztos. Ő is dermedten állt. Kezdett kissé kínos lenni, de ekkor Elijah odajött hozzám és átkarolta a derekamat.

- Zelia, hadd mutassam be Yvette-t. Yvette, ő Zelia.
- Igen, már én is látom. Üdvözöllek kedves! – nyújtott kezet nekem, amit habozás nélkül elfogadtam.
- Elijah már mesélt rólad. Elmondta, hogy mi a gond és megkért, hogy tanítsalak téged.
- Mármint mit mondott el? – kérdeztem gyanakodva és a mellettem álló félistenre néztem.
- Elmeséltem neki, hogy kitöréseid vannak – vágott közbe Elijah, mielőtt Yvette bármit is mondhatott volna.
- Aha...
- Akár most azonnal neki is állhatnánk, ha nincs ellenedre – javasolta az istennő.
- Nincsen.

Yvette levédte a házat, hogy senki ne lásson és ne is halljon semmit, ami bent történik.

- Ha nem bánod, akkor felmérném, hogy mekkora az erőd.

Tehetetlenül álltam, mert nem tudtam hogy most mit kellene tennem. A nő észrevette a tétovázásomat.

- Próbáld meg elmozdítani a kanapét!

Erősen koncentráltam. Először nem történt semmi, majd a kanapé egyszer csak kirepült a konyhába, ahonnan üvegcsörömpölés hangja jött.

- Jajj, bocsánat. Sajnálom. Nem akartam... – kezdtem szabadkozni.
- Semmi baj, ne érezd kellemetlenül magadat. Ezek csak tárgyak – nyugtatott meg Elijah és adott egy puszit az arcomra.
- Gondolom, te végig itt leszel – nézett Yvette Elijah-ra.
- Természetesen.

A nő felvonta a szemöldökét, de nem mondott erre semmit. Csak én vettem észre, hogy Yvette szeme egy pillanatra elsötétült?

- Nagy erőd van – mondta nekem. – De szerintem kezdjük az alapoktól.

Három óra múlva már képes voltam arra, hogy az erőmet visszafogva csak annyira mozdítsam el a tárgyakat, amennyire ténylegesen szerettem volna. Vissza tudtam fogni az erőmet. De mindez nagyon nagy energiát és koncentrációt igényelt. Úgy éreztem, hogy teljesen kimerültem. Mintha lefutottam volna egy durva maratont.

- Yvette! Mára elég lesz! – mondta Elijah.

Lefeküdtem a kanapéra és már majdnem el is nyomott az álom, amikor beszélgetés hangjai szűrődtek be a fülembe.

- Te tudod, hogy ő az! – mondta a nő.
- Nem.
- Sosem tudtál hazudni nekem, Elijah!
- Nem úgy értettem. Hanem, csak sejtem, hogy ő lehet az.
- És mégis összeszűrted vele a levet.
- Vigyázz, hogy mit mondasz, Yvette! – a suttogásából is hallottam, hogy indulatos.
- Tudod, hogy ez mennyire veszélyes?
- Igen, tisztában vagyok vele.

Egy pillanatig csend volt.

- Hát, ennyire fontos neked?
- Igen, ennyire.
- Értem ezt sosem tetted volna meg.
- Yvette, kérlek. Azt reméltem, hogy ezt már megbeszéltük.
- Persze, megbeszéltük. Csak egy pillanatra... Mindegy, nem érdekes. Felejtsd el!
- Yvette! Ez már a múlt.
- Tisztában vagyok vele.

Mi a fasz? Úgy ültem fel az ágyon, mintha áramot vezettek volna belém. Együtt voltak? Hát persze, hogy együtt voltak. Na, ez fasza... Az exét hívja, hogy segítsen nekem... Szószerint elkapott a hányinger. Abban a pillanatban Elijah jelent meg előttem.

- Mi a baj?
- Friss levegő kell – nyögtem.
Felkapott és kivitt a kertbe. Na, megint a kertben voltunk a padon.
- Hozok egy pohár vizet – mondta.
Mire reagálhattam volna, már vissza is ért. Lassan kortyoltam.
Féltem, hogy az is kijön, ami még be sem ment...