Fin

913 29 4
                                    

Hello mindenki!
Fu de nehéz belekezdeni ebbe a részbe xddd

Amint látjátok, ez nem egy one shot vagy x reader lesz, de azért jó lenne, ha szánnátok egy percet az elolvasására, mert könnyen lehet, hogy ez az utolsó dolog, amit olvastok tőlem:'))

Szóval igen, elhatározásra jutottam egy fontos dologgal kapcsolatban.
Ahogy észrevehettétek, mostanában nem nagyon voltak részek, és ennek több oka is van.
Először is már kicsit meguntam az írásukat. Azért lassan két éve gyártom őket kisebb-nagyobb rendszerességgel, és úgy érzem már kifacsartam belőlük mindent, amit tudtam.
Másrészt, már nem elégítik ki az írás iránti szenvedélyem. Jobbszeretném a saját történeteimet megalkotni, saját szereplőkkel és világokkal, kipróbálni magam új műfajokban is, hogy fejlődhessek.
Harmadszor perdig mert úgy határoztam, hogy abbahagyom ezen a profilon az írást.

Az előző két ok minden könyvemre igaz, és hozzájuk társul még az is, hogy sok olyan dolog van ezen a profilon, amik már nem aktuálisak és csak rossz érzéssel tölt el rájuk nézni:'))
Valamint kicsit kinőttem ezt a profilt, azt hiszem. Mármint ugye ez főként animés, én pedig már rég más műfajokban alkotok, mint a fanfictionök, és habár továbbra is szeretem, imádom és nézem az animéket, már nincs annyi időm sem rájuk, sem a fanficek írására.
Átvették a helyüket a pályázatok, versenyek és egyéb nagyobb hangvételű regények, amiken dolgozom, és mivel a jövőben komoly céljaim vannak az írással, úgy érzem azokhoz nem a fanficek fognak eljuttatni:'))

Félreértés ne essék, nagyon jó alapot adtak, sok mindent kipróbálhattam és elsajátíthattam, de valahogy mindig is egy előkészítés, gyakorlásként tekintettem a fanficekre. Már tanulmányt is írtam róluk, többféle szempontból vizsgáltam őket és számomra már kimerült a hozzájuk fűződő kapcsolatom.

Emiatt egy másik, nem animés profilon szeretném folytatni az írást, amit ha nem baj itt nem jelölnék meg, de akit érdekel, annak privátban szívesen megadom, és a saját kútfőből szedett történetekkel szetenélek titeket új kalandokra hívni uwu

Nem mondom, hatalmas amit elértem nem csak ezzel a könyvvel, de ezzel a profillal is, és ez mind mind nektek köszönhető, akik olvastatok, voteoltatok és kommenteltetek.
Hatalmas köszönet mindenkinek❤️

Mikor fél éve elkezdtem gondolkodni rajta, hogy abbahagyom ezt a profilt, azt hittem lesz majd itt kiket megjelölni, de tudjátok mit?
Felesleges lett volna
Senkitől sem kaptam nagyobb vagy kevesebb támogatást, és mindenkinek egyformán hálás vagyok uwu
Kinek azért, mert részese volt ennek a dolognak, kinek pedig azért, mert már nem az.

Annyi biztos, hogy a könyveket fenn fogom hagyni, a Meg nem értett trilógiát le fogom zárni előbb-utóbb és esetleg, majd a jövőben, lehet kiteszek pár már befejezett, de még draftban lévő sztorit.

Végezetül csak annyit, hogy mindenkinek sok sikert kívánok és minden jóságot, és hogy mindig a céljaitokat tartsátok szem előtt, magatokkal együtt, ne pedig bármi mást uwu
Szóval
Csak egy sütivel kezdtünk
Csak egy sütivel ünnepeltük az 50. részt
És most már csak egy süti nélkül zárjuk a könyvet

További jó olvasgatást mindenkinek!
~ Az író

József Attila:
Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

𝗛𝗮𝗶𝗸𝘆𝘂𝘂!! 𝗙𝗶𝗰𝗶𝘁𝗼𝗻𝘀 Where stories live. Discover now