𝗛𝗮𝗶𝗸𝘆𝘂𝘂!! 𝗙𝗶𝗰𝗶𝘁𝗼𝗻𝘀

Friendzone #2

Há há
Mivel túlságosan imádtam a TsukkiYamás rész írását, úgy gondoltam írok neki folytatást
Elvégre egyszerűbb egy megkezdett sztorit tovább vinni, ha semmi ötleted uwu

Úgy hogy mostanában várhattok még pár folytatást régebbi részekhez, ha csak nem érkeznek addig kérések, amiket meg tudok írni xddd

Szóval fogadjátok szeretettel a Friendzon vol. 2-őt, jó olvasást hozzá uwu

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Először nem is volt olyan nehéz Tsukkinak. Fájt, persze hogy szarul esett neki, hogy Yamaguchi mással van, de kezdett beletörődni. Egyre kevesebb időt töltöttek együtt, szinte teljesen eltávolodtak egymástól. Többé már nem mentek együtt suliba, nem lógtak együtt a szünetekben, csak a röpi maradt, ami némi kapocsként összekötötte őket. Tsukki örült, hogy Yamaguchi boldog, ő viszont saját magát emésztette fel belülről. A végén már úgy gondolta talán jobb, ha nem is találkoznak annyit.

- Tsukishima-san, figyelsz rám? - kérdezte hirtelen egy hang. Ja igen, éppen a folyosón álldogált, mert az egyik osztálytársa beszélt hozzá.

- Nem - felelte egyszerűen, majd kikerülve a döbbent alakot tovább ment. Semmi kedve nem volt az emberekhez, főleg nem a kéréseikhez, úgy hogy minél előbb el akart tűnni.

Az ebédszünet végett szerencsére sokan nem tartózkodtak a folyosókon, így békésen eljutott az eredeti uticéljáig, az autómatáig. Vett egy gyümölcslevet, ahogy szinte mindig, s a szemben lévő ablakon kibámulva figyelte az udvaron lévő diákokat. Azt kívánta bárcsak vége lenne már a napnak.

- Oh. Szia Tsukki... - szólalt meg meglepetten mögüle egy hang, amitől megfagyott az ereiben a vér. Nem akarr hinni a fülének, nem akarta, hogy ott legyen, nem akart tallákozni vele. De a teste még is magától fordult meg, s találta szembe magát Yamaguchival.

- Szia - köszönt vissza kifejezéstelenül, és neki dőlt a falnak. Na akkor kezdődjön élete legkínosabb beszélgetése.

- Bozasztóan meleg van kint, nem igaz? Nem ártana már egy kis lehülés, meg lehet sülni - kezdett fecsegni, miközben vett egy innivalót, de a hangjából hiányzott az a vidám csengés, ami mindig benne van.

- Aham - bólogatott Tsukishima továbbra is kedvetlenül. Valami nagyon nem tetszett neki Yamsban. A másik kivette az üdítőt, majd lassan szembe fordult vele, de nem nézett a szemébe.

- Mond csak Tsukki... - ajjaj, ez már rosszul kezdődik. - Amikor edzésen beszéltünk arról, hogy kinek ki tetszik... Emlékszel ugye? - oh, hogyne emlékezett volna arra a közvetett vallomásra, amit tett neki. Csak reménykedett benne, hogy már elfelejtette, de úgy tűnt még sem. Yamaguchi lassan ráemelte szemeit, Tsukkinak pedig nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne üljön ki a félelem az arcára. Csak meg ne kérdezze... - Tudod mire gondolok, nem igaz?

Tsukki hallgatott. Most mit tehetne? A mellkasa kezdett összeszorulni. Miért csinálod ezt Yamaguchi...

- Fogalmam sincs - válaszolt alapos megfontolás után, s beleivott az innivalójába.

- Csak mert sokat gondolkoztam rajta, és nem igazán értem, de mindegy, biztos csak beleképzeltem valamit... - nevetett kínosan Yamaguchi. Tsukishima lassan ellökte magát a faltol, s közelebb sétált hozzá. Közvetlen előtte állt meg.

- Ne gondold túl a dolgokat. Senkinek sem tesz jót - halkította le a hangját szinte már suttogásra, miközben kidobta a mellette lévő kukába az üres dobozt, majd elsétált. Mission completed.

Újabb hetek teltek el anélkül, hogy beszéltek volna. Tsukki kezdett egészen hozzászokni a magányhoz, de hát miért is lenne ilyen egyszerű az élete. Egyik edzésen ugyan is nem várt információ cseppent el.

- Hogy miii? Tokióba? Ez tök menő Yachi, mázlista vagy! - örömködött Noya. Mint kiderült, a kis szőke az anyjával elköltözik Tokióba. Tsukki vetett egy lopott pillantást Yamsra, ő viszont csak kedvesen mosolyogva bámulta őket. Kiváncsi volt mit gondol erről. S úgy döntött meg is kérdezi.

Edzés után aztána kapuban ácsorogva várta Yamaguchit, hogy most az egyszer együtt menjenek haza. Ezeken a napokon Yachi mindig előbb elment edzésről különórára, így most volt esélye beszélgetni vele. Maga sem értette miért is csinálja ezt, amikor már lemondott róla, de úgy volt vele, hogy felebaráti szeretetből. Vagy mi.

- Hát te? - kérdezte Yamaguchi meglepve, amikor meglátta.

- Megyünk haza, nem? - mondta, mintha félvállról venné a dolgot, belül viszont kissé izgult. Yamaguchi lassan elmosolyodott.

- De, megyünk. - a többesszámtól pedig Tsukishima szívébe egy pillanat alatt visszatért az élet. Kínos beszélgetés vol. 2, kezdődhet.

- Szóval Yachi elköltözik? - kérdezte egy idő után, amikor már eleget hallgattak ahhoz, hogy felhozzon valami témát.

- Igen, el... - bólogatott Yams, mint aki maga sem tudja mit gondoljon róla.

- És? Te mit gondolsz róla? - faggatta tovább kegyetlenül Tsukishima.

- Nem is tudom... Nem sok esélyt látok rá, hogy... Szóval igen. - sóhajtott nagyot, s tisztán érződött a hangján, hogy mennyire fáj neki. - Nem tudom mit kellene tennem. Szerinted?

Tsukkit meglepte a kérdés. Tanácsot kér tőle? Ilyet is régen tapasztalt, viszont át kellett gondolnia a válaszát. Nem mondhatja neki, hogy szakítsanak, bármennyire is szeretné. Vagyis miket beszélek, elvileg már letett róla. Legalábbis ezt próbálta bemagyarázni magának.

- Könnyebb elengedni valakit, ha nem kötődsz hozzá annyira. - gondolt vissza a saját tapasztalatára. - Viszont ha annyira szereted, meg kellene próbálnod. Gondolom.

- A távkapcsolatot biztos, hogy nem élnénk túl. Viszont azt sem akarom, hogy miattam mondjon le rólunk... - mondta ki kegyetlenül őszintén Yamaguchi, ami kisebb szívrohamot okozott Tsukkinak. Már el is felejtette milyen szar érzés.

- Neki is könnyebb lenne elengedni, ha nem kötődne hozzád annyira... - mondta ki óvatosan Yamaguchira nézve, aki elgondolkozva bámult maga elé. Viszont nem akarta, hogy az ő tanácsára csináljon hülyeséget, így hozzá tette - De ez csak egy ötlet. Dönts ahogy akarsz, nem akarlak befolyásolni... - Yama hallgatott egy darabig, majd hirtelen mosolyogva ránézett.

- Örülök, hogy meghallgattál Tsukki - mondta igazán boldogan, amivel meglepte a szőkét, így az elkapta róla a tekintetét.

- Úgy csinálsz, mintha ez nem lenne természetes... - motyogta, s szemei előtt újra és újra megjelent Yamaguchi aranyos mosolya.

- Uh, és amúgy hallottad mi történt a matektanárral? - kezdett bele hirtelen a szeplős egy jelentéktelen témába, mint mindig, amit Tsukki nem is bánt. Legalább egy kicsit újra olyan volt, mint régen. Csak ők ketten.