Ne Hari

1K 52 25
                                    

Ittyen is vagyon a mai másik rész, ami Rehiia - nak készült, és az ő OCjével, valamint Oikawa közreműködésével íródott uwu

Jó olvasást mindenkinek!^^

Tye meg lyányom
Hogy Oikawát idézzem
"Ne hari":3

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Rehiia már lassan egy éve járt Oikawával, viszont ez idő alatt a fiú többet késett/mondott le közös programot, mint amennyin ott volt. A lány először még úgy ahogy eltűrte, és bosszúból kaját vásároltatott vele, de egy idő után kifejezetten kezdte idegesíteni. Egyik nap is megbeszélték, hogy beülnek egy cukrászdába, mert már régen voltak együtt, s Rehiia el is ment az említett helyre. Várt vagy egy órát, miközben csak egyre idegesebb lett, mikor is a következő üzenet érkezett Oikawától:

"Gomeeeeen Rei-chan, de az edző beiktatott egy plussz edzést a holnapi meccs miatt T^T Ne hari, majd vasárnap bepótoljuk, oksi?^^"

Csak majd nem törte össze a telefonját. Csak majd nem. Miután sikeresen megállta, hogy megfojtsa az első embert, aki a kezeügyébe kerül, elhatározta, hogy ő ezt nem csinálja tovább. Mindig Oikawára kell várnia, mindig órákat ül egyedül teljesen feleslegesen, ráadásul ha el is jön, egy óra után már el is megy.

"A f:)sz fog rád várni, majd mész Iwa-channal"

Írta meg Rehiia a roppant... kulturált üzenetet, majd drámaian kiviharzott a cukrászdából.

Reggelente álltalában Oikawa mindig elé ment a reggeli edzések után, most viszont Rei-chan nem várt rá, és elindult az iskolába egyedül. Nagyjából félúton találkozott a fiúval, aki lihegve rohant felé, majd mikor meglátta a szikráző szemeit, inkább megállt, és elkezdett kereszteket vetni.

- Ne hari tegnapiért, én tényleg... - kezdett magyarázásba, mikor a lány odaért mellé, Rei-chan viszont csak egyenesen tovább ment.

- Nem baj... - dünnyögte az orra alatt, mire a meglepődött Oikawa utána futott.

- Várj, meg Rei-chan! Nagyon haragszol rám? - állt elé, ezzel megállásra kényszerítve a lányt is.

- Kéne? - fordította el a szemeit Rehiia oldalra.

- Gondolom... - vakarta meg a tarkóját Oikawa elgondolkozva, miközben Rehiia kikerülte és tovább ment. - Oké, sajnálom. Tényleg. Bocsi hogy nem mentem el... - ment utána Oikawa sajnálkozva.

- Tudod mit? - fordult felé Rehiia dühösen. - Keress magadnak egy barátnőt, aki szeret egyedül űcsörögni a cukrászdában. Pff, nem is értem hogy jöhettem össze egy ekkora idiótával... - hagyta faképnél a lány, miközben tovább ment. A lefagyott Oikawa pedig csak állt ott, mint egy darab fa, és nem tudta feldolgozni, hogy ejtették.

Habár Rehiia elsőnek azt hitte ez semmiség, később azért kezdte lesúlytani a dolog. Nap közben egyre jobban kezdett ráébredni, hogy dobta Oikawát, akit minden hibája ellenére nagyon szeret. Így egész nap zombi módban mászkált, amin legjobb barátnője Ai sem tudott segíteni.

Másnap reggel Rehiia a telefonja csörgésére ébredt fel, amitől nem lett túl jó kedve.

- Mi van már? - szólt bele, mikor felvette.

- Sziaa Rei! Kész vagy? Itt várok már mióta! - üdvözölte barátnője Ai.

- He? Tudod te hány óra van? - nézett az órájára Rehiia, mivel azt hitte, hogy még bőven hajnal van.

- Igen, kilenc múlott, és Oikawáék meccse is elkezdődött, úgy hogy sietnünk kell... - ecsetelte Ai a kagyló másik végén.

- Nem megyek Mr. Időben érkzeni luxus meccsére, tőlem akár meg is halhat - mondta még mindig félálomban Rei. Azelőtt evidens volt, hogy elmennek a fiúk meccseire, viszont ha már Oikawa nem hajlandó megjelenni egy egyszerű randin, ő minek menne el a meccsére?

- Ahj Rei, ne csináld már. Oké, összekaptatok, mert egy f:)sz a pasid, de attól még igazán eljöhetnél velem. Meg aztán, szívesebben ülnél a suliban, mint a meccsen? - érvelt Ai, amit Rehiia alaposan át is gondolt.

- Először is: már nem a pasim, másodszor: Oké, elmegyek veled, harmadszor: remélem tudod hogy halott vagy, amiért felkeltettél... - mondta, majd letette a kagylót.

Ez után Rei gyorsan felöltözött, elkészült, majd miután megverte Ait, elindultak a meccsre. Mikor odaértek éppen a második szettet kezdték, és az elsőt Oikawáék nyerték. Rehiia direkt úgy ült, hogy Oikawa még véletlenül se lássa meg, mivel a fiú meccs közben rendíthetetlenül kereste a szemével.

Mikor vége lett a meccsnek - amit a sulijuk nyert meg - Rei egyből haza akart menni, de Ai még mindenképp oda akart menni gratulálni a csapatnak(vagy inkább csak Iwa-channak), így muszáj volt vele mennie, mert egyedül meg nem akart hazamenni. Miközben Ai körberajongta a fiúkat, pontosabban Iwaizumit, Rehiia unott képpel állt az egyik italautómata mellett, és onnan figyelte az örvendező csapatot.

- Nem hittem volna, hogy eljössz... - hallotta meg hirtelen Oikawa hangját magamellől.

- Én sem... - morogta az orra alatt Rehiia, és direkt elfordította a fejét.

- Naaa, Rei-chan, ne csináld már... - kezdett bele a nyalizásba Oikawa. - Mondtam, hogy sajnálom, sőt többé nem fordul elő!

- Ha lenne nálam egy kanna benzin, már kétszer sült lenne belőled... - nyilvánította ki egyértelműen a véleményét Rehiia.

- Oké, szóval hari van. Akor mit szeretnél, mit csinlájak, hogy megbocsáss? - dobta be az utolsó kártyáját Oikawa.

- Kaja. Ezentúl ahányszor késel, vagy nem jössz el, annyi hétig veszel nekem kaját - csapott le a lehetőségre Rehiia, mire Oikawa csak felröhögött.

- Oké, benne vagyok. És most lenne kedved elmenni valahova? - próbálkozott a fiú.

- Elmehetünk... kajálni. De csak hogy tudd, még mindig haragszom - nézett rá szúrós szemekkel Rehiia, majd diadalittasan megindult kifelé.

És Oikawa pénztárcája akkor látott utoljára pénzt magában....

𝗛𝗮𝗶𝗸𝘆𝘂𝘂!! 𝗙𝗶𝗰𝗶𝘁𝗼𝗻𝘀 Where stories live. Discover now