Zombie Apocalypse (hungarian)

95.-Itt a vége!

Vér lepte el az egész buszt.

Az ablakok, a padló, az üléssorok... minden csupa vér volt. Még az én látásomat is a homloksebemből lefolyó vér lepte el, no meg persze a vele együtt lezúduló könnyek. Valahogy kikászálódtam az üléssorok alól, ahová bekúsztam amikor az Iron Castle-esek utolértek bennünket

Kilőtték a busz kerekeit, majd amint Gwen elvesztette az irányítást a jármű felett, szétlőtték az egész buszt. Gwen, Matt és Richard, akik legelöl tartózkodtak azokban a pillanatokban, azonnal meghaltak. Grace sikítva rohant oda hozzájuk, próbálta őket megmenteni, de őt is vállon lőtték, így fájdalomittasan esett a padlóra. Oda akartam rohanni hozzá, de Oli elkapott, a földre húzott és azt mondta, ne moccanjak. 

Teljes pánik tőrt ki a buszon...

A kis Yoonah és Melody sikítottak és sírtak, Yoonie és Betty próbálták őket csitítgatni, persze sikertelenül. Dean próbált odakúszni a sebesült Graceyhez, de balszerencséjére rossz pillanatban emelte fel a fejét és azonnal átlőtte egy golyó a halántékát. 

- Dean! - sikítottam fel, de már késő volt számára is. Ahogy láttam a vért kispriccelni Dean halántékából, egyszerre elkapott a hányinger.

Nem, ez nem történhet meg velünk! Gwen, Matt, Richard, Dean...

Sírni kezdtem. Patakokban folytak le a könnyek az arcomról és azt hittem, mindjárt elveszítem az eszméletemet. Mindeközben egy golyó eltalálta Emily könyökét is, ami csak újabb sikolyokkal fokozta a bent uralkodó halálhangulatot.

Mindeközben a golyók záporoztak befelé, mintha sohasem akarnának elfogyni, Oli pedig olyan erősen szorított a padlóhoz, hogy az már nekem fájt. De ami ennél is jobban fájt, az a barátaim elvesztése. Valahol elől hallottam felzokogni Dylant is, Luke nevét ismételgette, látni nem láttam őket, mivel a látásomat meggátolta az orom elé eső Veronica élettelen teste. Üveges szemeivel épp az enyémekbe meredt, én pedig ijedten sikítottam fel és fordítottam el a fejemet. A jobb felem felé néztem, de bár ne láttam volna amit láttam: Adamet, amint Tylert pofozgatta, próbálva felkelteni őt. De Tyler nem reagált, Adam pedig zokogott és zokogott.

- Adam! - sikítottam a nevét, de ez egy újabb rossz döntésnek bizonyult. Egy rettenetesen, rémesen rossz döntésnek, amit életem utolsó óráiban is megbántam, hogy felelőtlenül megtettem.

- Alice? - emelte fel Adam kétségbeesetten a fejét. Egy pillanatig összenéztünk, de utána megtörtént, amitől a legjobban féltem. Ami miatt csontig hatoló, a lelkemben érződő fájdalom keletkezett: Adamet is eltalálta egy golyó.

Láttam. Láttam, ahogyan a vér ömleni kezd a szájából, ahogy levegő után kapkod, ahogy az utolsó pillanataiban is próbál életben maradni.

Adam nem akart meghalni. 

Nem akart, de mégis megh...

Öklendezni kezdtem, nem bírtam tovább.

Sikerült leráznom magamról valahogy Olit, odakúsztam az egyik közeli üléssor alá és kidobtam a taccsot. Gyomorforgató, eszeveszett érzés volt. Egyre több és több jött ki belőlem, a szag, ami a buszon terjengett pedig csak tetézte az egészet.

Nem emlékeztem, mikor és hogyan veszíthettem el az eszméletemet ez után. De nem is volt fontos. Mindennek vége volt.

Most, hogy ismét ébren voltam és csend honolt a buszon, vettem a bátorságot és térdre ereszkedve, négykézláb araszoltam ki. Először a hátsó sorban csekkoltam az embereket. Yoonie, Yoonah, Melody, Betty... mind holtan hevertek a padlón. A szám elé kaptam a kezemet, közben a homlokomról lecsorgó vért is letöröltem magamról.