Zombie Apocalypse (hungarian)

94.-Melody

Sziasztok! 

Elnézést kérek ezért a rengeteg késésért, bevallom, nehéz volt összeszedni a gondolataimat és az elegendő erőt és türelmet ahhoz, hogy megírjam ezt a fejezetet, de valahogy csak összejött és ez a lényeg. Azt hiszem, egy eléggé hosszú résszel ajándékoztalak most meg benneteket, megérdemlitek a sok várakozásért és a türelmetekért.:) A következő részt ígérem, sokan szeretni fogjátok, sokkal nyugisabb fejezet lesz, mint az aminek kitettelek titeket a legutóbbiakban. Kellemes olvasást kívánok! :)

Azt hiszem az első néhány percben még senki sem szólalt meg. Egyrészt még nem tettük túl magunkat a történteken, másrészt pedig azt sem tudtuk, mit mondhatnánk. Elveszítettük Edet. Elveszítettük Lucyt. Sőt, még Elizabethet is. De Matt, Midnight, Luke és még ráadásképp Gwen is életben voltak, s összefogtak, gyakorlatilag egy csapattá kovácsolódtak azon az időn belül, ameddig mi az erdőben szerencsétlenkedtünk.

Dean a vállamnak dőlve próbálta feldolgozni a történteket, Yoonie pedig egy pisztolyt nézegetett nagy buzgósággal, folyamatosan cserélgetve a töltényeket benne. A többiek is elvoltak csendben előrébb, bár igaz, lehetett hallani néhány sutyorgást Oli és Karma között, illetve Dylan sem győzte ölelgetni az unokatestvérét, Luke-ot és egyfolytában kérdezgetni tőle mindenfélét. Látni lehetett az örömkönnyeket a szemében, visszakapta az "elveszett" rokonát.

Fájdalom nyilallt a szívemben ahogy erre gondoltam, hiszen Adam meg pont hogy elveszített egyet. Kettő fontos ember is eltávozott mellőle, napok leforgása alatt, s sejtem, hogy nem dolgozta ezt még fel. Kívülről erősnek látszik, belül viszont olyasmi mehet végbe benne, amibe belegondolni sem merek. Megöleltem volna, de Tyler már megtette helyettem, Adam a mellkasára dőlve sírdogált csendesen, s Tyler arckifejezésén is látni lehetett, hogy majd' megszakad a szíve, hogy így kell őt látnia.

Furcsa volt. A legfurcsább élmény volt Ed nélkül továbbvinni a csapatot. Ő egy biztos ember volt számunkra, egy fix pont, aki mindig tudta merre kell mennünk, hogy mennyi idő alatt érünk A pontból B pontba... És már nincs velünk. A hiánya pedig rendesen érződött.

Végül Richard törte meg a csendet, aki köztudottan mindig fel tudja dobni a hangulatot.

- Matt... szeretlek, mondtam már? - pattant fel az egyik középső ülésről örömében, majd az első ülésen ücsörgő Matthez sietett és össze-vissza kezdte ölelgetni meg puszilni. - Légy áldott mindhalálig, ámen!

Erre nevetni kezdett a társaság. Ez a kis jelenet szinte mindenki ajkára mosolyt csalt.

- Te is hiányoztál, szerelmem - mondta Matt mosolyogva. - Csak Grace meg ne tudja a titkunkat! 

Erre mindketten Gracere néztek, aki csak rosszállóan megrázta a fejét.

- Matt, haver! - sietett Dean is előre, s átölelte barátját. - Azt hittem, nem látlak többé! Hál' Istennek, semmi bajod sincs!

Matt megfogta Dean vállát, majd bólintott.

- Én is örülök, hogy életben vagytok!

Aztán körbe pásztázta a buszt, s meglepetten vette észre, hogy nem vagyunk mindannyian itt.

- Amanda? - kérdezte. - Greg? Ed? Cody?

Mindenki mélyen hallgatott. Mattnek is nemsokára leesett a dolog, s ökölbe szorított kézzel fújta ki a bent tartott levegőjét.

- Codyról nem tudunk semmit, egy ideig velem volt az Iron Castle fogságában, de utána elvitték és nem tért vissza. A többiek viszont... - suttogta Richard.