Zombie Apocalypse (hungarian)

47.-DRW és AJB

A sötét erdő csendjét csak a tücskök ciripelése zavarta meg és a lágyan lengő, kellemes szellő.

Átnyújtottam neki az ezüst pendrive-ot. Azt, amit az apja adott nekem a halála előtti pillanatokban.

-Ez az?-kérdezte.

Beharaptam az alsó ajkamat, majd bólintottam.

-Köszi.-vette át, majd a zsebébe csúsztatta.

Még mindig a fának dőlve álltam a fekete földet pásztazva Dylan lábai előtt és merengve. Hihetetlenül feszült voltam végig.

Ma szólt több nap után ismét hozzám. Ennek örülnöm kellene, de valamiért nem megy. Őszintének kellett volna lennem vele. Már az első pillanattól.

-Dylan...

Rám nézett.

Egy hatalmasat nyeltem majd vettem egy mély levegőt.

Mit művelek?

-Szeretnék valamit mondani neked.-buktak ki csak úgy a szavak belőlem.

Semmi baj, Alice. Semmi baj.

Dylan csak kérdőn fürkészett. Lehet, hogy nem akart velem tovább feleslegesen beszélgetni, de azon a ponton nekem elegem lett. Nem bírtam ezt a feszültséget, amely kettőnk között zajlott le.

-Azt mondtuk...hogy őszinték leszünk egymással, ugye?

Csak nyugalom.

-De én nem tartottam ezt be. És tudom, hibáztam. Sajnálom. Az igazság az, hogy nem csak ez az egyetlen dolog, amivel nem voltam őszinte veled.

Meg tudod csinálni.

-De most őszinte leszek és szeretném ha végig hallgatnál.

Érdeklődve nézett rám. Kósza hajtincseit szemeiből elsöpörte.

Gyerünk, Alice!

-A...az igazság az, hogy...

Na oké, nem hátrálhatsz meg. Nem itt. Ezt már elkezdted, innen nem szedheted ki magad. És el kell mondanod neki még akkor is, ha iszonyatosan fájni fog. El kell mondanod. Tudnia kell. Figyelj, túléltél egy csomó mindent. Számtalanszor szembenéztél a fenyegetéssel és a halállal. Voltál már életveszélyben nem egyszer. Istenem, akkor pont arra ne legyél képes, hogy bevalld egy fiúnak az érzéseidet?

-...szeretlek.-nyögtem ki végül.

Ha most láthatná az arcomat, egy paradicsomhoz vagy egy rákhoz hasonlítaná, ebben biztos vagyok.

-Már három éve tetszel és...

-Három?-szakított félbe. -Három...éve?

Bólintottam.

-Igen.-jelentettem ki, mire elcsodálkozott. -Tudom, most egy mániákus kukkolónak tartasz. De tudod...talán igazad van. Talán egy mániákus kukkoló voltam mindvégig. Sajnálom. De korábban egyszerűen nem tudtam volna elmondani neked. Mindig...a távolból figyeltelek. Ő volt a régi Alice. A régi Alice még rá sem mert köszönni Dylan Robert Westwickre, nem hogy hazudjon neki az apja haláláról. A régi Alice távolságtartó volt, nem hogy megölelje Dylan Robert Westwicket minden egyes áldott nap és együtt nevessenek meg poénkodjanak. A régi Alice három évig küszködött az érzéseivel, három év alatt ment keresztül azon a folyamaton, hogy abból, hogy neki tetszett Dylan Robert Westwick, rájöjjön, hogy valójában szerelmes Dylan Robert Westwickbe. Az új Alice viszont más. Az új Alice bátor és erős. Bár mostanában...elég szar napjai vannak, nincs formában. Az új Alice egy állnok hazug, pont azt az embert hazudja meg akiért bármit megtenne. Az új Alice imádja megölelni Dylan Robert Weswicket és örül neki, hogy a barátjának nevezheti és bízhat benne. Az új Alice még arra is képes volt, hogy bevallja neki az érzéseit. És...az új Alice azt is tudja hogy ostoba, azért, amiért ezt most elmondta, de nem érdekli. Elég volt. Ne legyen több titok, ha Dylan Robert Westwick ezt akarja.-zártam le a beszédet.