Zombie Apocalypse (hungarian)

83.-Barátok?

Amikor felébredtem, napsugarak világították meg az arcomat. Hunyorítva nyitottam ki a szemeimet, s nyöszörögtem egy sort. Pár pillanat múlva észrevettem, hogy kint vagyok a levegőn, ráadásul valaki a hátán cipel és a fejem lüktet a fájdalomtól. Felemeltem a fejemet picit az illető hátáról és megláttam Adam szőke haját, aki hősiesen cipelt engem.

- Jó reggelt! - mondta vidáman, gondolom érezte, ahogy megmozdultam.

- 'Reggelt! - válaszoltam és még mindig kábultan próbáltam kiigazolódni azon, hogy mi is történt.

- Srácok, felkelt Alice! - kiáltotta, majd megtorpant. Letett a hátáról.

Amint a lábam talajt fogott és felnéztem, észrevettem, hogy mindenki engem bámul. Csak Elizabeth volt az egyedüli, aki a körmét piszkálta.

Grace rögtön hozzám rohant.

- Aszpirin! - nyomott egy pirulát és egy üveg vizet a kezembe. - A másnaposságra! - tette hozzá.

Értetlen arcot vágtam.

- Ittam? - kérdeztem.

- Ühüm - válaszolta Adam. - Jól kiütötted magad. Bár nem annyira, mint Dean. Tudod hol találtam meg? Odakint az udvaron, neki volt dőlve a hordónak és mivel épp azelőtt hugyozott... hadd ne részletezzem - emlékezett vissza, furcsa arckifejezéssel.

- Tényleg ennyit ittam? - fogtam meg gondterhelten az arcomat. - És tettem valami rosszat? Megöltem valamit, vagy ilyesmi?

Grace megrázta a fejét.

- Nem. Inkább azt mondanám, kicsit depresszióba estél. De ez érthető. Megvigasztaltunk, minden rendben van - nyugtatott meg.

- Na pattanj vissza a hátamra - karolta át a vállamat vigyorogva Adam. - Viszlek még egy darabig, ameddig kitisztul a fejed.

Hálásan bólintottam, majd visszamásztam Adam hátára. Ismét útnak indultunk.

- Hová megyünk? - kérdeztem.

Adam megköszörülte a torkát.

- Ed szerint valami nincs rendben. Túl nagy a csend és a nyugalom. El kellett indulnunk kideríteni, hogy miért. Egyelőre ugye Columbus a cél, bár fogalmunk sincs hogy hol vagyunk, de Indianapolist már elhagytuk és ha most jó úton haladunk... - igazából Adam csak beszélt és beszélt, de nem tudtam odafigyelni rá. Felrémlettek bennem Emily tegnap esti szavai, hogy beszéljek Dylannel, így akaratom ellenére is csak az egyedül sétáló fiúra voltam képes koncentrálni.

Az említett hamarosan megfordult és összetalálkozott a tekintetünk. Kicsit zavarba jöttem, de ahogyan bűnbánó szemeibe néztem, nem tudtam mást tenni, mint egy mély levegőt venni és eldönteni magamban, hogy márpedig igenis beszélni fogok vele.

- Adam! - szakítottam félbe a mondandóját. - Tegyél le, beszélni szeretnék Dylan-el! - jelentettem ki és szinte biztos vagyok abban, hogy Adam ezért torpant meg.

- Mit mondtál? - kérdezte.

- Jól hallottad. És még mielőtt elítélnél, kérlek intézd el, hogy Elizabeth ne zavarhassa meg a beszélgetést. Megtennéd ezt, Adam?

Adam letett a hátáról, majd felsóhajtott és bólintott.

- Meg. De nem tartom helyénvalónak, csak hogy tudd! - jelentettem ki.

- Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára, majd mély levegőt vettem és megindultam Dylan felé.

A fiú igencsak meglepődött azon, hogy felé igyekszem és bevallom, nekem is gyomorgörcsöm volt ettől az egész beszélgetéstől - főleg, hogy a szívem még mindig érte dobogott.