Zombie Apocalypse (hungarian)

96.-"Mindig lesz helyed a szívemben"

Amikor visszaértünk Olival a buszhoz, meglepetten vettük észre, hogy kettő ember már ébren volt és egymás mellett ücsörögtek a busz lépcsőjén. Az egyikük Karma volt, aki egy véres kést tisztított éppen, amely valószínűleg ahhoz a kóborlóhoz tartozott, ami holtan hevert a lábaik előtt. A másikuk Dylan volt, aki pedig egyenesen a szemeimbe bámult, le sem véve rólam a tekintetét. Nem szólalt meg egyikünk sem, ameddig Karma fel nem nézett, s el nem mosolyodott.

- Látod, mondtam neked, hogy nem történt semmi baj! - jelentette ki, mire Dylan biccentett egyet. - Jól szórakoztatok, veszem észre - jegyezte meg Karma, majd a szíjába helyezte a megtisztított kést és felpattant. - Köszi Oli, nem kellett volna a maci! - vette volna el a hatalmas plüssállatot vigyorogva, de Oli megállította.

- Hátrább az agarakkal férjuram, ezt nem neked hoztam, hanem Melodynak és Yoonahnak! - vetette oda neki, mire Karma elszomorodott.

- És rám nem is gondoltál? - kérdezte. - Ha már megcsalsz Alice-el, legalább fájdalomdíjat hozhattál volna!

Oli elnevette magát.

- Nem csaltalak én meg senkivel és hoztunk egy csomó édességet, házsártos uraság! - mondta, majd fél kezével a macit fogta, másikkal pedig levette a hátizsákját és átadta Karmának. Az csillogó szemekkel cipzározta ki, majd nevetve halászott elő egy doboz Pop Tarts-ot.

- Imádlak! - jelentette ki.

Szórakozottan néztem őket, egészen addig, ameddig Dylan is fel nem pattant a lépcsőről és hozzám nem sietett.

- Tudunk beszélni két percet? - kérdezte, mélyen a szemeimbe nézve. - Fontos lenne!

Ezen szavak hallatán máris görcsbe rándult a gyomrom, de bólintottam.

Dylan hátat fordított nekem és elindult a fák közé. Én még egyszer elkaptam Oli tekintetét és szemében kisebb adag aggodalmat vettem észre, de végül mindketten hátat fordítottunk egymásnak. Ő követte Karmát fel a buszra, én pedig Dylan nyomát az erdőbe.

Nem mentünk nagyon messze. A fegyverem ott lapult a zsebemben és minden valószínűség szerint Dylannél is volt, ha netán egy kóborló tévedne az irányunkba. Bár szerencsére az erdőben nem igazán hemzsegnek sokan belőlük. 

Dylan megállt egy fánál, majd karba tette a kezeit, nekidőlt annak és egyenesen rám nézett. Picit deja vu érzésem volt, olyan, mint amikor azon a bizonyos éjszakán bevallottuk egymásnak az érzéseinket. A különbség ezúttal az volt, hogy nem ő volt pipa rám azért, mert nem voltam vele őszinte, hanem bennem volt még szálka az Elizabethes dolog miatt, illetve az is más volt, hogy itt hajnal volt és tudtam, hogy nem arról fogunk beszélni, hogy mennyire halálosan szeretjük a másikat. A változás szele beköszöntött, szinte éreztem, hogy ez a beszélgetés mindent meg fog változtatni. Mély levegőt vett, majd belekezdett:

- Azt hiszem, túlléptem az egészen - sóhajtotta, mire értetlen arcot vágtam.

- Micsodán? - kérdeztem.

Dylan elmosolyodott.

- Ami közöttünk volt, Alice. A kapcsolatunkon.

Feszülten a földre pillantottam.

- És tudom, hogy te is túl vagy rajta. Már nem úgy nézel rám, mint régen és soha többé nem is fogsz, ezzel is tisztában vagyok. Szóval ha Olival jársz, én nem bánom.

Felnéztem rá.

- Úgy értem, oka volt annak, hogy őt választottad. Erős, intelligens és nem mellesleg humora is van bőven. És törődik is veled. Tudom, hogy neked ezek mind fontosak.