Zombie Apocalypse (hungarian)

72.-Örökké?

A kapunál lassan körvonalazódott néhány ember és egy tank alakja, akik befelé baktattak, rendes ütemben. Akkor realizáltam, hogy ez nem egy támadás. Ha az lenne, nem nyitották volna ki a kapukat és nem lenne ilyen nyugodtság.

A szívem automatikus módon gyorsabban kezdett el verni, aztán minden előzetes nélkül rohanni kezdtem.

- Alice, várj! - kiáltotta Oliver, majd ő is a nyomomba eredt.

Amikor elég közel értem ahhoz, hogy lássam a jövevényeket, megálltam. Megvártam, ameddig ő is észre vesz, s amikor ez megtörtént, egyikünk sem szakította meg a szemkontaktust.

Megígérte. Megígérte és... visszajött. Hihetetlen, hogy itt van újra.

- Szuper. A szerelmespár újra együtt! - jegyezte meg Oli szarkasztikusan, de nem szenteltem rá a figyelmemet.

Már messziről mosolygott rám, picit mintha feszült lett volna, de én is így éreztem. Visszamosolyogtam rá.

Aztán rohanni kezdtem, egyenesen a karjaiba és elsírtam magam.

- Hiányoztál! - suttogta Dylan, miközben megsimogatta a hajamat. - Nagyon hiányoztál, Alice! - szorított erősen magához.

- Te is nekem! - mondtam, majd elengedtem és megsimítottam az arcát. Volt egy kisebb karcolása a jobb szeme alatt, de ezen kívül nem láttam sebet rajta. - Mindenki jól van?

Dylan megrázta a fejét.

- Néhányan odavesztek, a nagy harc pedig odavonzotta a kóborlókat is és... hát miattuk is elestek páran. - felelte.

Elkerekedtek a szemeim.

- És Cody? - néztem körül, s nem láttam a fiút, de Dylan elmosolyodott és a hátam mögé mutatott.

Megfordultam és megnyugodtam, mivel Cody ott nevetett Olival. Szinte meg is feledkeztem róla, hogy ők ketten jóban vannak. Nagy kő esett le a szívemről.

- Itt vagy! - fordultam vissza Dylan felé.

- Itt vagyok. Hisz megígértem. Mindig visszatérek hozzád, Alice! Örökké.

- Örökké? - kérdeztem.

Mosolyogva bólintott, majd közelebb hajolt és megcsókolt.

Hiányzott már a csókja, az illata, az, hogy mellettem van. Dylan a harchoz képest boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt, s hamarosan megértettem, miért.

- Van egy jó hírem. Vagyis... több is.

Érdeklődve fürkésztem az arcát.

- Sikerült megnéznem mi van a pendrive-on. - jelentette ki.

- Micsoda? Hogyan?

- Az Iron Castle-nél voltak számítógépek, gondolom azokon dolgozott apa is. Olyasmi derült ki, ami teljesen lesokkolt.

- Mi? - kérdezte.

- Apám tudta, hogy meg fogják ölni egy idő után és készített benne egy búcsúüzenetet számomra. Úgy gondolta, talán a pendrive majd egyszer, valahogyan eljut hozzám. Ehhez is megvolt a maga terve, de ezt majd később. Előbb ezt a hírt szeretném közölni veled! - lélegzet visszafolytva vártam a mondanivalóját. - Van egy... öcsém. - suttogta.

Elkerekedtek a szemeim.

- Tessék? - kérdeztem.

- Van egy féltestvérem. - jelentette ki. - Apa bevallotta, hogy megcsalta anyámat, nem sokkal a születésem után. Még sem volt annyira harmonikus a kapcsolatuk mint ahogyan azt hittem. - jegyezte meg. - Persze, kibékültek meg minden, megbeszélték hogy ilyen nem lesz több, hogy rendesen fognak felnevelni engem és hogy soha többé nem beszélnek az esetről, nekem pedig főleg nem szólnak róla. De apám törődött vele is titokban. És... állítása szerint az öcsém, Pike még életben van. Őt is az Iron Castle-hez akarták hozni, de apa segített rajta és elmenekült.