Zombie Apocalypse (hungarian)

93.-Mindenki

Elnézést a késésért, ezt nem tudtam volna egy nap alatt megírni. Tudom, a vége túlságosan idealisztikus lett, de eleve így volt eltervezve.:)) Mindegy, nem magyarázkodom: kellemes olvasást mindenkinek!

Kijutni ebből a végeláthatatlan börtönrendszerből épp olyan nehéz volt, mint amennyire gondoltuk hogy lesz, sőt, talán kétszer nehezebb. Fülemben még mindig ott dübörgött a fegyver roppanó hangja, a fejemből meg nem tudtam kiverni azt a szörnyű jelenetet, Elizabeth vörös vérét, amely a két katonáéval együtt beterítette a padlót. Az ijedt nő, akit Karmának le kellett volna lőnie is velünk tartott, nem győzte meghálálni azt, hogy megkíméltük az életét.

Igazából csak most esett le miért láttunk alig kóborlókat ezalatt a néhány nap alatt: az Iron Castle teljesen bekerítette az erdő egy részét, nem engedve bejutást a kóborlók számára, szóval gyakorlatilag bármerre is mentünk volna, egy idő után úgyis elkapnak minket. Cseles társaság.

- Erre! - vezetett minket Yoonie, akinek bátor, elszánt viselkedése egyszerűen letaglózott. Szemrebbenés nélkül végzett Elizabethel, tettét cseppet sem megbánva. Szerettem volna én is ennyire erős lenni, de már nem ment. Azok után nem, ami az utóbbi napokban történt...

Visszatértünk arra az útvonalra, ahol elváltunk Bettyéktől, s ahogy kisétáltunk az ajtón amelyiken ők is korábban, meglepetten vettük észre, hogy mindannyian a túloldalán vannak: egy körben ácsorogtak, s láthatóan vitatkoztak valamin. Amint észre vettek minket, megnyugodni látszottak.

- Mi történt? - kérdezte Emily. - Miért nem mentetek tovább?

- Mert nem lehet - felelte  azonnal Tyler. - Az egész udvar emberektől és katonáktól hemzseg.

Aztán nyelt egyet és lesütötte a szemeit. Richard folytatta.

- Odakint... mészárlás zajlik - suttogta. - Minden második percben kivégeznek valakit valamilyen brutális módon. Férfiak, nők, gyerekek vannak odakint...

Be sem fejezte a mondatát, Karma az egyik ablakhoz rohant és kinézett rajta. Néhány pillanatig elidőzött a tekintete a kint zajló eseményeken, majd rémülten fordult vissza felénk.

- Segítenünk kell nekik! - jelentette ki. - Miattam teszik ezt, én vagyok a hibás. Én okoztam ezt...

- Már hogyan lennél te a hibás? - kérdezte Oli.

Karma csendben rá nézett, majd csak annyit suttogott.

- PHW011...

Olivér értetlenül nézett rá.

- Mit jelent? Miért félsz tőle ennyire? - kérdezte.

De Karma csak a fejét rázta. Hangja megremegett, ahogy a következőket mondta:

- Én vagyok az. Magamtól... félek. Most, hogy a kezükben vagyok, hogy fegyverként használhatnak... miért is lenne szükségük más emberekre? Egytől egyik kivégzik majd őket. Mindegyiküket.

Borzasztóan hangzott az egész. Mégis milyen szörnyetegek lennének képesek alaptalanul kioltani ennyi emberi életet? Mi hajtja őket, hogy ilyet tegyenek? A hatalom? A dicsőség? Vagy csak egyszerűen... élvezik?

- De nem értem... - szólalt meg hirtelen Dean -, akkor minket miért nem vittek ki az udvarra? Mindenki ott van, csupán mi maradtunk idebent. Miért?

Valóban jogos kérdés volt. Minket miért nem vittek ki?

Yoonie válaszolt neki végül.

- Gyanítom azért, mert mi lettünk volna a próbaalanyok. Karma képességeit rajtunk próbálták volna ki, egészen biztos vagyok benne.

Csend telepedett a teremre. Az Iron Castle minden egyes másodperccel rémisztőbbé vált, rosszabb volt mint bármilyen horrorfilm amit életemben láttam. Mindenáron azt akartam, hogy ennek a rémálomnak mihamarabb vége legyen és soha többé ne kelljen közöm legyen ezekhez az emberekhez. De ez nem lesz könnyű feladat.