Zombie Apocalypse (hungarian)

98.-Az Alfa

Author's note

Elnézést, tudom, nagyon régen volt már rész, csak annyira el voltam foglalva a többi történetemmel amikor szabadidőm volt, hogy erre már nem igazán fordítottam figyelmet. Most viszont sikerült ide is írni, remélem tetszeni fog. :)

U.I.: Még csak most kezdődnek rendesen az egyetemi vizsgáim, szóval a következő rész nem tudom mikor jön, de valószínűleg majd csak februárban.

- Öhm... szóval gyerekek, ő itt Raven! - vakarta meg zavartan a tarkóját Betty, amint köré és az új jövevény köré gyűltünk. Karma közben a motorjának támaszkodva, távolról figyelte az eseményeket és csak vigyorogva bólogatott Betty minden szavára.

Mindannyian a Raven nevű jövevényre néztünk. Tejfölszőke, egyenes szálú haja volt, hatalmas, tengerkék szemei és olyan széles mosolya, mintha most nyerte volna meg a lottó főnyereményt. Bőre hófehér volt és látszólag makulátlan, úgy értve, hogy nem látszott rajta bármiféle seb. Egy fekete félhosszú ujjú blúzot, terepszínű nadrágot és fekete tornacsukát viselt, hátán egy kisebb méretű, szürke sporttáska virított, csuklóját pedig néhány karkötő és hajgumi volt látható.

- Miért nem lepődök meg? - sóhajtott fel hirtelen Dean, majd előre lépett és karba tette a kezeit. - Annyi embert összeszedtünk mostanában akit nem is ismerünk, miért ne jönne be még valaki? Nem rosszból, tényleg - fordult mosolyogva a többiek felé. - Csak ez így... fura. Vagyis inkább szokatlan, de...

- ...akár el is mehetek! - vont vállat a Raven nevű lány. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bátortalan lenne vagy önbizalomhiányos. Sőt! Már csak abból, ahogyan ott állt látni lehetett, hogy van benne kurázsi bőven.

- Nem, dehogy! - tiltakozott egyből Betty. - Srácok, az a helyzet, hogy én nem csak Tate-et, hanem Ravent is ismerem. Emlékeztek, amikor említettem, hogy egy bizonyos Farkasfalka nevű csapat befogadott engem egy kis időre? Na igen, Raven is a csapat tagja volt. Csak...

Vártuk, hogy befejezze a mondatát, de mintha a torkán akadt volna a szó. Helyette viszont válaszolt Raven, csak már az ő ajkán sem játszadozott az a nagy mosoly.

- Csak a többiek meghaltak - felelte. - Egy Iron Castle nevű banda mindegyikükkel végzett. Én csak azért úsztam meg épp bőrrel, mert nem vettek észre a magas fűben fekve, vagy csak azt hitték, halott vagyok. Nem volt nálam fegyver, nem tudtam megvédeni a többieket. Pedig szétlőttem volna a fejüket. Mindegyiknek egytől egyig. Mocskos gazemberek! - szorította ökölbe a kezeit, mire ismét fellángolt bennem is az Iron Castle iránti gyűlölet. Tényleg mocskos gazember mind, ahogyan Raven is fogalmazott. Miattuk veszítettük el Amandát, Greget és Edet. Miattuk haltak meg. És még alkalmunk sem volt megbosszulni...

- Teljesen egyetértek! - szólalt meg hirtelen Adam, akit csak akkor vettem észre, hogy már nem a busz lépcsőjén ücsörgött, hanem a hátunk mögött álldogált. - Mocskos, érzéketlen gazember az összes! Most szabadultunk el tőlük. Megölték három társunkat is. Egyikük a szerelmem volt, másikuk az unokatestvérem - szorította ökölbe a kezét, Ravenhez hasonlóan. - Az előtt felégették a korábbi táborunkat, egy csomó embert megöltek és... és büntetlenül odakint vannak még mindig...

- Azért nem egészen, most egy ideig nagy szarban lesznek! - szólt közbe Gwen. - Rájuk engedtük a zombi hordát.

- És szerinted azt nem élik túl? - kérdezte Oli. 

- Olinak igaza van, ezeket nem lehet megállítani! - rázta meg a fejét Yoonie is. - Sajnos túl erősek, túl kegyetlenek... a sors is egy mocsok, aki a mocsok embereknek kedvez. Sajnos ilyen az élet.