Sziasztok, most egy Bosszúállók fanfiction-t hoztam nektek, remélem tetszik majd. Aki nem ismer annak csak annyit, hogy elé nagy a fantáziám.
- Valakit elvesztettél? - kérdi egy mély hang mögülem.
- Inkább valamit, a józan eszemet - erőltetetten...
A fény zavarta a szeme, tehát, kicsit pislogva, de kinyitottam a szeme. Szembe találtam magam egy apró lámpával, ami pontosan a szemembe világított, szóval arrébb toltam, majd felültem és meglepetten vettem észre ki van mellettem. Pietro aludt arra az asztalra dölve, amin én ülők. Haja kocsosan állt, arca pedig eldeformálodot, ahogy a kezén aludt. Akaratlanul is hozzá értem az arcához, de vissza is kaptam a kezem. Nagyon hideg! Mozgolodni kezdet, mire gyorsan vissza feküdtem. Hallottam, ahogy nyújtozkodik, majd feláll és elsuhan, majd visszajön két bögrével a kezébe. Leterszi valahova, majd csend lett. Csend. Csend. Már azon voltam, hogy kinyitom a szemem, amikor éreztem, hogy megigazítja a hajamat. Volt egy kósza tincs, ami az arcomba lógott. Mozdolodni kezdtem, mintha csak most ébredeznék, mire vissza kapta a kezét.
- Azt hittem ma már fel se kelsz – üdvözölt. – Hoztam neked meleg teát, mert Stark vissza rakta rád azt a vackot.
Eddig fel sem tűnt a bilincs. Most azonban más volt. Most inkább hasonlított két karperecre, mivel mindkét kezemmel hadonászhattam és fénylet is. Forgattam, feszegettem, vizsgálgattam. Na jó, ez tuti Stark új találmánya, mert ez nagyon király, még akkor is, ha arra van, hogy blokkolja a képességeimet. Felnéztem Pietrora, aki gyorsan elkapta a tekintetét, mire rámosolyogtam.
- Mi óta voltam kiütve?
- Csak 5 órára.
- Csak?
- Hát örülj, hogy nem volt több.
- És te mindvégig itt voltál?
- Nem – felvontam a szemöldököm, mire sóhajtott egyet. – Nem, de szemmel tartottalak, nehogy megfagy itt nekem, mert Tony elszart valamit.
- Ez kedves.
- Várj – kezdet méregetni. – Ez most komolyan egy bók volt? Csak nem beteg vagy? Vagy Stark szarja van rád ilyen hatással?
- Nem tudom, de igazad volt. Nem mindenki akarhat rosszat.
Rám mosolyog, amit viszonzok is, majd a földre pillantok, de valahogy muszály vissza néznem abba szemekbe. Szemével, szinte fogva tartja az enyéimet. Ha akartam sem tudtam volna máshova nézni, de az a furcsa, hogy nem is akartam. Teljesen zavarban voltam, a csöndtől és ettől a helyzet tőle, így szinte áldás ként tekintettem a nyíló ajtóra. Azonban azt nem láttam ki lépet be, mert még mindig nem eresztette a tekintetem.
- Remélem semmit nem zavartam meg – szólal meg Bruce hangja. – de, Alicenek velem kéne jönnie.
- Miért? – kérdem.
- Ellenőrzés, hogy minden rendben van-e magával és jól működik-e a bilincs.
- Jó – fordulok felé.
Azonnal el is indulok, de Bruce nem követ, gondolom, akkor egyedül kell mennem. Egyenesen a laborba megyek, ahol egy félmeztelen Steve vár engem. Nem zavartatva magam, bejebb megyek, majd csípőre vágom a kezem és várom, hogy Stark észrevegyen.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Hol van Bruce? – kérdezi végre.
- Lemaradt.
- Akkor befejezem a kapitányt, azton maga is jöhet. Addig élvezze a látványt.
- Hülye lennék nem – harapok a számba, amitől a kapitány a pólójáért nyúl.
- Mindegy, majd máskor folytatja, most úgyis dolgom van, de meg nem öljék egymást.
Azzal teljesen el is tűnt. Ez gyors volt. Felülők az asztalra, pont oda ahol az előbb Steve ült, majd várom az utasítást.
- Először is szeretném tisztázni, hogy ami történt az csak egy kísérlet volt és felkellett dühítenem, hogy elég kakaót adjon a ruhának, ami így is csődöt mondot.
- Nem haragsz, de elkezdjük még ma a vizsgálatot?
- Hát persze. Levennéd a pólód?
- Még az kéne! Nem élvezte a kapitány felső testét, az enyém is kell – nézek rá pimaszul.
- Hogy maga ilyen is tud lenni? – néz rám kihívóan.
- Jobb is.
- Na, de mielőtt Bruce így találna minket, talán elkéne kezdenünk.
