Sziasztok, most egy Bosszúállók fanfiction-t hoztam nektek, remélem tetszik majd. Aki nem ismer annak csak annyit, hogy elé nagy a fantáziám.
- Valakit elvesztettél? - kérdi egy mély hang mögülem.
- Inkább valamit, a józan eszemet - erőltetetten...
- Alice! Siess! - kiáltott rám a bátyám, mire még gyorsabban futottam, egyenesen a csata mezőre.
- Mi a feladat? - kérdem, mire gyorsan felvázolja, hogy a Bosszúállókat fel kell tartanunk, amíg a főnök ki nem jut az áruval. – Mennyi idő az?
- Az nem érdekes, de ne feledd a kiképzést, mindenkinek van gyenge pontja, de a legnagyobb veszteségük, hogy segítő készek.
- Értettem.
Nickkel összebólintottunk, majd bele vettem magamat a puskaropogástól hangos csatába. Egyenesen az egyik bosszúállót vettem célba. Vasembert találtam meg, mire elmosolyodtam. Tökéletes. Elkezdtem forrósítani a testemet, majd mikor már lángoltam, kiléptem a fa mögül, majd megérintettem, amitől az kigyulladt, ezzel magamra vonva a figyelmet. Stark rám nézet, majd a fára. Ártatlan pillantásokat idéztem felé, miközben oldalra billentettem a fejemet. Aztán elmosolyodtam és neki rontottam. Kezét felém tartva sugarat lövellt ki, ám a kiképzésen durvább felszerelése volt, szóval könnyen bukfenceztem el a sugár alatt. Elég közel értem hozzá. Hozzá értem, mire a vas váz melegedni kezdet. Már olvadni is elkezdet, amikor egy nyílvessző szelte át a levegőt. Gyors reflexeim szerencséjére át ugorva a páncélos férfit elkerültem a nyílt, ami egyenesen oda állt ahol az előbb én voltam. Az egy fa mögül Sólyomszem jelent meg és az idegen egy újabb vessző pihent.
- Engedd el! –kiáltotta, mire még gyorsabban forrósítottam a páncélt.
Mr. Stark ordított a fájdalomtól, amikor valami elsuhant mellettem engem fellökve, így kettőt szaltózva értem földet. Szemem szikrázott a dühtől és kerestem, ki lehetet. Azonban keresésemet, Sólyomszem zavarta meg, ugyan is a nyílvessző felsértette a vállamat. Felé fordultam, majd egy tűz labdát formáztam a kezeim között. Clint szemébe egy percre félelmet véltem felfedezni, de mikor felé dobtam a labdát, az a valami, ami az előbb is fellökött, szinte elkaptam, mert amikor megállt egy pár méterre Clinttől a kezébe tartotta, majd egyszerűen összenyomta és eltűnt. Értetlenül néztem a fiú kezeit, majd az arcát kezdtem vizsgálni, de nem volt ismerős. Amíg az új jövevényre figyeltem, oldalról egy újabb nyíl hasított végig a levegőn. Egy lépést hátráltam, mire a nyíl egyenesen előttem állt a földbe. A vesszőre, majd a fiú arcára, amin meglepettséget tudtam leolvasni. Hirtelen elkapott a szédülés, mire már nem tudtam a lángok közé bújni. Csak akkor történik ilyen amikor...
Mintha mi sem történt volna, újra fellángoltam és futni kezdtem arra, amerre az Nicket véltem. Amikor oda értem éppen Skarlát boszorkánnyal és Thorral harcolt, ám a boszi most éppen fojtogatta. Egyszerűen oda sétáltam, miközben kezeim között megformáztam a labdát. A boszi megérezte a jelenlétemet, de késő volt. A tűzlabda egyenesen telibe találta, így hátra repült, neki az egyik fának. Azonban az a srác már, mint megmentette, majd végig húzva a kezét a lány ruháján eloltotta.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nick a földön feküdt. Féltem mi történhetett vele, szóval, hogy ijesztőbbnek tűnjek, erősítettem a testet körül vevő lángok nagyságán. Igazam is lett, mindenki hátrált, legalább egy lépést. Oda mentem a testvéremhez.
- Nick! Nick, jól vagy? – suttogtam, de nem válaszolt. – Nick, kérlek, válaszolj az isten szerelmére!
