Határok nélkül (Baekyeol)

50.rész

-C-CHANYEOL!- könnyeim ismét előtörtek, nagyon fájnak folyamatos ütései és ahogy nadrágomat kezdte lerángatni rólam Omega védekezésem előjött.

Szemfogaim előbújtak így erősen ráharaptam engem szorító karjába amit fájdalmas kiáltása követett. Szabad lábammal sikerült megrúgnom de nem elég erősen, így csak megbillent egyensúlyából. Nem volt elég erős ruhás ahogy hogy hátra essen és eltudjak menekülni.

- Te kis rohadék! - megfordított és lenyomott a földre. Immáron hason voltam így még annyira se tudtam ellenkezni mint eddig. Érezte ahogy lehúzza rólam a nadrágot.

,, Chanyeol, kérlek segíts!"

- Ennyi volt! – nevetett fel Félix, majd a fülemhez hajolt. – Az enyém va...-

Nem tudta befejezni a mondatát mivel vérfagyasztó érzés fogta el mindkettőnket. Egyből az erdő felé kaptuk a fejünket ahonnan egyre hangosabb morgás és léptek hallatszottak.

- Nem hiszem el. – motyogta Félix majd még erősebben szorított. – Nem ér ide időben! – csípőmnél fogva felemelt és éreztem ahogy nemi szerve bejáratomhoz érinti, erősen összeszorítottam szemeimet a fájdalomra felkészülve. De szerencsére nem teljesült be. Mintha bomba robbant volna , úgy repült le rólam Félix. Egyből felálltam és miközben felhúztam nadrágomat megpillantottam az immáron farkas alakban lévő Félixel harcoló Chanyeolt. Teste még hatalmasabb volt mind eddig, hangja erősebb volt mint valaha, szemei félelmetesebbek mint eddig bármikor. Mintha egy teljesen más Chanyeol állna előttem, nem , nincs igazam. Nem Chanyeol állt előttem, hanem a keleti falka következő fő alfája.

Minden erőmet összeszedve elkezdtem a híd felé vonszolni magam, majdnem egy éve hogy ezen az oldalon ragadtunk. Yeongsi bácsi, Rose tanárnő, többiek, bár önszántamból áldoztam fel magam azért hogy ti megmeneküljetek, annyira kegyetlenek voltatok. Nekem is azon a csónakon kellet volna lennem mint nektek. Engem is a szüleimnek kellet volna nyugtatni ez után, úgy mint titeket is nyugtatnak.

Lihegve álltam meg a híd korlátának támaszkodva. El kell jutnom a végére, és ott már a régi életem vár, már csak egy kicsit kell mennem.

- BAEKHYUN! –nevemet hallva felkaptam a fejem. Chanyeol állt messzire tőlem, véres volt és látszódott rajta menyire fájdalmas is neki állnia. De mégis utánam kiáltott, és minden erejéből felém tart. – Baekhyun!

- Ne gyere ide!-kiáltottam neki. – Maradj ott! – megállt egy pillanatra. – Ne nehezítsd meg a dolgom! Engedj had menjek!

-NEM!- immáron gyorsabbra kapcsolta lépteit. Ahogy egyre jobban közeledett felém alakja, az agyam egyre jobban azt diktálta hogy menjek, rohanjak és meg se álljak a kapukig. De a testem nem mozdult, bármennyire is akartam nem tudtam megmozdulni.

- Nem akarok itt maradni! – zokogtam fel hangosan. – Nem akarok! Haza akarok menni! Anyát és apát akarom látni, velük lenni!- dühösen vertem bele öklömet a korlátnak.

- Baekhyun. - Chanyeol gyenge hangon szólalt meg. – Komolyan mondod ezt? El akarsz menni? – már csak pár méterre volt tőle így nem válaszoltam neki csak bólogattam. – Képes lennél itt hagyni? Ennyit ért neked ez az egész?

- Te ezt nem értheted! – kiáltottam rá.- Te sose vesztettél el semmit, nem kerültél egy teljesen más világba, nem vesztetted el a szeretteidet. Sose érezted azt amit én minden nap éreztem! – markoltam pólómba.

- De, éreztem! Most is értem, itt bent! – ütötte meg erősen mellhasát. – Féltem hogy nem talállak meg, hogy nem érek ide időben, hogy nem ölöm meg Félixet, hogy elhagyj engem!