Határok nélkül (Baekyeol)

8.rész

Mindent elmeséltünk nekik az elejétől kezdve, azt hogy miért indultunk el, a busz sofőrt, Yeongsi bácsit, a csónakos menekülést egészen addig, amíg meg nem találtak minket a fiúk.

- Örülök hogy a fiaim segítségeitekre lehettek. És sajnálom a történteket.

- Mi is.- mosolyodtam el szomorúan. - de mondja csak, mikor térhetünk majd haza?

Ahogy felettem a kérdést megváltozott a légkör.

- az a probléma hogy ahol maguk voltak és ahol át tudnának menni, az mind az a falka területe akikkel mi évtizedek óta rosszban vagyunk. Így lehetetlen hogy arról haza térjetek. A másik oldalról pedig útlevél kel és a papír munka is elég sok ideg eltart.

- nagyjából mennyi idei is ?

- olyan egy év,ha lassabban halad egy és fél.

Kikerekedett szemekkel néztünk rá.

- egy év? Sajnálom, mi nem maradhatunk itt ennyit! –állt fel egyből Jimin .

- haza kell mennünk, nem lehetünk ilyen távol a családunktól. - kétségbeesve szólalt meg Taehyung is.

- Sajnálom, de ezen nem tudok változtatni. - rázta meg a fejét az alfa. – addig itt kel maradnotok.

- kikel mennem ....- Jimin felállt az asztaltól és kiviharzott a teremből.

- jim-várj!- sietett utána Taehyung is.

- Suga! - az említett bólintott majd a két fiú után ment.

Legszívesebben én is elrohantam volna, nem akarok itt lenni. Haza kel mennünk , a szüleink aggodnak értünk.

- Miért akadtak ki ennyire? Nem olyan rossz ám itt lenni.- szólalt meg halkan a lány.

- Nem erről van szó. – mosolyogtam rá halványan. – nekünk most egy fontos kötelezettségünket kellene teljesítenünk nem itt lenni.

- Micsodát?

- párt választani

Csendesen álltam az erkélyemen, és ahogy meglátta Jimint és Taehyungot a fák alól kilépni , szétnéztem majd halkan lemásztam az emeletről. Ahogy leérkeztem a földre egyből az erdőbe siettünk és egy biztos távolságra a háztól megálltunk.

- most mi a szart csináljunk?- túrt hajába idegesen Jimin.

- nem tudom. –ráztam meg a fejem. – nem tudunk hamarabb haza menni, itt kell maradnunk amíg nem lesz más megoldás.

- én..haza akarok menni. - csuklott el Taehyung hangja majd halk sírása kezdett.

- jaj ne sírj!- fogtam meg arcát. - nem lesz semmi aj, oké? – szipogva bólintott egyet.

- anyáékat nem tudjuk felhívni?

- nem tudom hogy itt van e egyáltalán telefon, vagy hogy fel e vehetjük a kapcsolatot a határ miatt. – mondtam ki a sajnos igaz állításokat, amik később igazolódtak be.

- szegény Olívia! Nem fogom látni egy évig. - sírt fel majd karjaimba bújt.

- istenem!- nevetett fel Jimin majd átölelt minket. - Addig jó amíg csak a macskádért sírsz. – borzolta össze a fiú haját.

Az ágy nagyon kényelmes volt és a szoba is csodaszép. De életemben nem aludtam még olyan rosszul mint ma este. Kopogásra keltem fel majd miután kimorogtam egy igent , egy szobalány lépett be.

- jó reggelt! Elhoztam a mai ruháját, remélem megfelel. Fél óra múlva reggeli, kérem fáradjon majd le a kertbe.

A lány meg se várta válaszomat, kisietett a szobából így magamra hagyott. Szerencsére elhúzta a függönyt így a fény miatt nem tudtam vissza aludni. Nagy nehezen felálltam és felvettem a ruhát amit adott majd a fürdőmbe menve összekaptam magam. Ahogy a kert felé mentem az egyik szolgálóval, meglepetten néztem szét.

- Á , kedves!- intett nekem az alfa párja. – Foglalj helyet!

Bólintottam majd mellé érve leültem az asztalhoz, most nem tudom hogy az álmosságtól vagy a meglepettségtől kuksoltam így be. A tegnapiak után azt hittem ők minden nap az etikettet, szabályokat betartva élik az életüket. Ehhez képest most teljesen átlagos ruhákban állnak előttem , a fa asztalok egyszerű fehér terítővel vannak leterítve és a szolgálok és szinte közéjük vegyülve beszélgetnek egymással. Ahogy megpillantottam Jimin egyből felálltam és mellé siettem.

- kellemes meglepetés. - kapott fel egy almát az asztalról majd beleharapott. - legalább nem olyan karót nyeltek, mint ahogy gondoltuk.

- halkabban!- szóltam rá.- meg ne hallják. - erre csak vállat vont majd tovább ette az almáját.

- Jó reggelt!- lépett ki a házból Taehyung. Mosolyogva lépkedett hozzánk. – nem tök király ez a kinti reggeli?

- Olyan, mint otthon.- legszívesebben visszaszívtam volna mivel egyből eltűnt arcáról a mosoly és ránk nézett.

- sose lesz olyan, mint otthon.

Na Baekyhun ezt megcsináltad, gratulálok! Segítségkérően néztem Jiminre aki már ép mondani akart valamit amikor is két kisgyerek szalad felénk. Ahogy megálltak előttünk kíváncsi tekintettel néztek minket.

- Csókolom! – szólalt meg először a kisfiú. – Ti vagytok azok akik tegnap jöttek?

- Hyunji! Nem illik kérdezősködni. - szólt rá az alfa párja.

- Jaj hát nagyon zabálni való vagy! – kezdett el ájuldozni Taehyung. – Istenem hát láttatok már ilyen cuki pofikát. - vette karjaiba az 5 én körüli fiút.

- én nem vagyok cuki! A lányok a cukik én férfias vagyok! – húzta ki magát büszkén.

Erre már én is Jimin is szélesen elmosolyodtunk.

-Ó , elnézést kérek uram! – tette szája elé a kezét Taehyung. –Nagyon helyes fiú vagy. - erre a kisfiú szégyenlősen lesütötte a szemeit.

- te pedig szép vagy!

Itt bukott ki belőlünk a nevetés. A kisfiú egyből durcázni kezdett de Taehyung megnyugtatta így továbbra is a karjaiban tarthatta.

- és téged hogy hívnak?- guggoltam le a kislány elé.

- Yejin. – suttogta.

Ahogy nagy barna szemeibe néztem tudtam , szinte éreztem hogy én ezzel a kislánnyal nagyon sok mindent megfogok még élin.