Határok nélkül (Baekyeol)

27.rész

Kikerekedett szemekkel néztem az előttem ülő fiúra, akinek komoly arca és magabiztos tekintete szinte egyáltalán nem hasonlított a mindig bolondozó, gyerekes Taehyungra. A felismerős erősen mellbe vágott, ez az egy hónap amit itt töltöttünk és persze Jungkook hatására ilyen sokat komolyodott.

- Értem . – nyögtem ki nagy nehezen. – Megtennéd hogy kicsit...egyedül hagysz? – nem mondott semmit csak felállt és az ajtóhoz sétált.

- Baekhyun , csak hogy tudd. – fordult vissza. – Mindig a legjobb barátom leszel bármi is történjen!

- Te is a legjobb barátom maradsz, bármi történjen . –immáron mosolyogva csukta be az ajtót így egyedül hagyott engem.

Taehyung nem fog velünk jönni egy év múlva, ő itt fog maradni és itt fog családot alapítani. Ahogy erre gondoltam lassan eluralkodott rajtam a szomorúság és könnyeimet szabadon engedve feküdtem az ágyban és sírtam, mint egy szerencsétlen kisgyerek. Utálom hogy ennyire tehetetlen vagyok!

Ma utazunk vissza. Csendesen ültem az ágyamon és már kezdtem sajnálni az ágy végében álló szobalányt, akit azért küldtek be hozzám hogy pakolja össze a cuccaimat. De én ezt nem engedtem neki.

- Uram, nemsokára indulnak. – szólalt meg halkan.

- tudom. – mosolyogtam rá. – Semmi baj, menj el nyugodtan! - intettem neki. – Nem lesz bajod ebből.

- Rendben! Uram! – hajol meg majd gyorsan kisietett a szobából. Az ablakhoz sétáltam ahol láttam hogy a kocsiba pakolják a cuccokat az alkalmazottak. Sóhajtottam majd lesétáltam a többiekhez.

- Baekhyun! Hol vannak a cuccaid? Nemsokára indulunk. – szökdelt hozzám mosolyogva Taehyung majd belém karolt.

- Nem pakoltam össze. – értetlenül nézett rám. – Seugjin és Changbin merre van?

- A ház előtt de... - nem vártam meg mondandóját az említettekhez siettem.

- Changbin, Seungi! - a két férfi felém fordult majd mosolyogva köszöntek egyszerre. - Ráértek egy pillanatra?

- Persze,de a csomagod merre van? – nézett be a kocsiba.

- Ezzel kapcsolatban én... megszeretném kérni hogy hadd maradhassak itt. – beállt a csend közénk majd Seungi szólalt meg először.

- Baekhyun, miért nem szeretnél velünk jönni? – tette vállaimra kezeit. – Haragszol ránk?

- Nem! Dehogy, isten ments! – ráztam meg hevesen a fejem. –Én...gondolkodtam és most az lenne a legjobb ha kicsit még itt maradnék . – a két férfi össze néztek majd halványan össze mosolyogtak.

- Addig maradsz ameddig szeretnél! – lépett másik oldalamra Chanybin. Hálásan néztem rá majd Seungira néztem aki össze borzolta a hajamat. Ezután ismét kettesben hagytam őket és vissza mentem az otthagyott Taehyunghoz akivel már a többiek is ott voltak.

- Fiúk! – álltam meg előttük. – Én itt maradok . – jelentettem ki.

- Micsoda? – húzta fel szemöldökeit Jimin. De nem csak ő a többiek is meglepetten néztek rám.

- Itt maradok Changbinéknál. Nem tudom még mennyi ideig, de nem örökre. – szántam vigaszképpen a könnyes szemű Taehyunggak.

- Miattam igaz? – fakadt ki barátom. - Mert nem megyek veletek vissza!

- Hogy mi? – kapkodta Jimin köztünk a fejét. És ahogy felfogta Taehyung mit is mondott szájára csapta kezét. – Te nem jössz velünk haza?

- Jimin, ez ...

- Nem! – vágott szavába. - Elegem van hogy ilyen önzők vagytok! Csak magatokra gondoltok! Nem elég hogy Baekhyun ilyen messze lesz tőlünk. erre fel te meg itt fogsz maradni !

- Jimin nyugodj meg! – nyújtottam felé kezemet de elcsapta azokat.

- Azt mondtátok együtt maradunk! Erre fel ha valami nem úgy alakul ahogy akarjátok elfuttok. – nézett rám lenézően. – És az ígéretünk? – fordult Taehyung felé .- Megfogadtuk hogy egy alfa miatt se hagyjuk el egymást.

- Sajnálom .– nézett a fiúra Taehyung szomorú szemekkel.

- Nem kel. – köpte a szavakat. - Talán így lesz a legjobb. – komorodott el arca. – Jobb most külön válni mint egy év múlva. – mosolyodott el.

- Jimin....hé várj! – kiáltottam utána de ő vissza se nézve ült be a kocsiba és a sofőrre rászólva haza is indultak. Annyi szerencse volt hogy Suga mindannyiunk közül a leggyorsabban kapcsolt és beugrott a fiú mellé a kocsiba így legalább tudjuk hogy nem lesz egyedül.

Taehyung teljesen kiakadt, sírva borult Jungkook nyakába aki vigasztalóan ölelte magához szerelme rázkódó testét. Én csak csendben álltam és vártam hátha vala csoda történik és elmúlik ez a szorító érzés a mellkasomban, de nem így történt. Fél órával ez az eset után indultak haza, elköszöntem mindenkitől és bár mosolyogtunk egyedül csak a két kisgyerek örült maradásomnak teljes szívvel.

- Baekhyun oppa velünk fog élni? – kiáltott fel izgatottan Yejin.

- egy kis idegi igen. Örülsz neki? – tette le a földre apja a kislányt aki egyből hozzám rohant és megölelt.

- igen,igen,igen! – nevetve kaptam fel a szélesen vigyorgó pöttömöt. Legalább van aki örül ennek.