Határok nélkül (Baekyeol)

33.rész

- Jimin..sose hittem volna hogy ilyet fogsz mondani . – néztem rá meglepetten. – De nagyon örülök, hogy így érzed magad. De azért hiányoztunk nem?

- el se mondhatom mennyire. – karolta át vállamat. – De nem csak nekem. – mosolyodott el olyan Jiminesen.

- Ezt hogy érted? –kérdeztem meg félve.

- Chanyeol is azért jött utánunk mert nem találta a helyét, hiányzott neki valami vagyis inkább valaki. - nevette le magát a végére.

- Remélem hogy ott megtalálta. – húztam el számat.

- Meg hát! – meglepetten néztem rá.

- Hogy érted? Van...valakije ? – barátom ahogy meglátta arcomat kissé elkomolyodott majd huncutul elmosolyodott.

- Hát valahogy úgy. – dőlt hátra a székén. – Elég jóba lett az egyik omega sráccal.

- Omega saráccal? – csaptam erősen az asztalra. Majd ahogy felfogtam mit is tetem zavaromban inkább zsebre dugtam a kezem. – Ne neves!

- Olyan kis szerencsétlen vagy hogy próbálod nem leleplezni magad. – fogta hasát miközben jóízűen nevetett.

- Halkabban, Taehyung fel ne keljen. – csitítottam le pár perc múlva.

- Jaj, de komolyan!– törölte meg a nevetéstől könnyes szemeit. – Meddig akartok még szenvedni?

- Én nem vagyok szerelmes belé.

- Hát persze! - forgatta meg szemeit. – Én meg hülye vagyok.

- Ebben egyet értünk. – böktem meg oldalát.

Persze nem hagyta ezt a témát és egészen addig zaklatott vele amíg fel nem álltam , azzal a szándékkal hogy itt hagyom a fenébe, de megállított.

- Jó, bocsi ! Befejezem! – húzott vissza a székekhez.

- Ajánlom is! Még egy szó és itt hagylak! – fenyegettem meg miközben leültem mellé.

- Jó,oké!- emelte fel kezeit . Pár percig csak csendben ültünk egymás mellet majd megszólalt. – Mi lesz ha meglesznek a leveleink? Furcsa bele gondolni hogy utána haza mehetünk.

- Te nem akarsz haza menni?

- De! – vágta rá egyből. – Vagyis, nyilván nagyon hiányoznak az otthoniak. De itt se olyan rossz mint ahogy gondoltuk. – halkult el a végére. – Elég fasza itt élni, hozzá lehet szokni.

- Igen, hozzá lehet. – meredtem magam elé .

- Baekhyun. – vonta magára a figyelmemet Jimin. – Én , lehet nem megyek vissza. – összepréselt ajkakkal figyelte arcomat.

- Most, egy kicsit kikel mennem. – álltam fel.

- várj Baek! – fogta meg a kezemet. – Még én se tudom! Csak...a francba már, olyan jó hogy itt olyan lehet amilyen akarok! – csapott mellkasára. – Otthon hol lenne esélyem harcot tanulni? Itt ha minden jól alakul a katonaságba is bevennének! Otthon meg az egyik nyomorék gazdag fasszopot kellene körbe ugrálnom! Én nem erre vágyok! Nem akarok még gyereket én élni akarok!

- Jimin . – néztem ledöbbenve a fiúra, nem sokszor látom így kifakadni. – Nyugodj meg jó? - simítok végig engem fogó karján, amivel elenged szorításából. – Nemsokára jövök. – a fiú csak bólint majd elfordul tőlem még mielőtt megpillantanám könnyes szemeit, aminek nem volt sok értelme mivel tudom jól mikor fog sírni. Így neki is jól jött hogy elhagytam a kis faházat és nekem is. Lassan sétáltam végig a kitaposott ösvényen, rendben volt tartva a környék így nem féltem hogy esetleg rossz irányba mennék, mint ahogy általában szoktam.