AKA • 16+

48. - BESZÉLNÜNK KÉNE

- Fujj, én ezt nem hiszem el - grimaszolt Tara, majd összeszorított szemekkel kezdett krákogni. - undorító! Tartsd már vissza - szólt rám, én azonban nem tudtam mit tenni, az út szélén, a térdemre támaszkodva adtam ki magamból gyomrom maradék tartalmát is.

- Matek-felmérő-undoritisz, mi - morogtam idegesen, majd táskámból elővéve az üvegemet kiöblítettem a számat. - Adok én neked olyan matek-felmérő-undoritiszt...

- Hajrá Kimberly - nevetett fel, majd tovább indult.

Semmi kedvem nem volt sétálni, főleg nem kettesben vele. Az azonban megnyugtatott, mikor az utcánkba befordulva megláttam a házunkat.

- Odáig már el tudok menni egyedül is - biccentettem a nagy ház felé, mire Tara vállat vont és megfordult. - szia.

- Kösz, hogy lóghattam, Kimberly. Többször lehetnél szarul.

Ribanc...

Me: Mikor érsz haza?

Shawnie🙈💞: Másik géppel megyek, az este ér oda. De sietek❤️

Me: Okés

Shawnie🙈💞: Baj van? Nagyon fura vagy!!! Milyen vizsgálat Kim, miért akarod ennyire, hogy veled menjek???

Me: Figyelj, majd később beszélünk, most megyek. Sziaa

Shawnie🙈💞: ISTENEM KIMBERLY MI VAN MÁR?????

Sóhajtva és idegesen dobtam le magam a kanapéra. Féltem a reakcióktól, rettegtem, hogy nagyon rosszul fogadják majd. Tudtam, hogy anya kis híján meg fog ölni, apa fejében pedig megfordul majd, hogy kirúgja Shawnt. Shawn pedig...őszintén szólva Ő volt az, akiről nem gondoltam semmit. Csak remélni mertem, hogy egy kicsit is talán örülni fog.

- Hát te? - kérdezte apa, aki éppen a konyhából lépett ki. Ijedten kaptam rá a tekintetem, Ő pedig kíváncsian figyelt. - Neked nem suliban kéne lenned?

- Rosszul lettem és Mrs Westmiller megengedte, hogy hazajöjjek - mondtam, mire sóhajtva sétált mellém. - de holnap már megyek.

- Ha rosszul leszel akkor ne menj. Most meg pihenj.

- Apa...Shawn ma jön haza. El tudunk érte menni a reptérre? Biztos fáradt lesz és nem szeretném, ha úgy vezetne - mondtam, miközben elhelyezkedtem a kanapén és lehunytam a szemem. - az esti géppel jön.

- Elmehetünk érte - mondta, majd lépteiből ítélve visszament a konyhába.

* * *

- Ébresztő - simított végig a vállamon apa. Lassan nyitottam ki a szemem és nyögve fordultam egyet. - indulhatnánk, megnéztem és a gép körülbelül negyedóra múlva száll le.

- Szólhattál volna hamarabb is - morogtam, majd felültem. Habár szédülni kezdtem, nem igazán figyeltem az érzésre, hiszen kezdtem hozzászokni.

A terhesség gondolata sem ijesztett már meg annyira, mint az elején, habár tulajdonképpen csak pár napja tudtam, ez az idő elég volt arra, hogy kissé hozzászokjak és még ha csak egy kicsit is, de örülni tudjak. Mollynak igaza volt, a nővére is hasonlóan járt, de így az idő múltán mindenki megszerette a kisfiút és senki sem haragszik a fiatal anyukára. Habár az én esetem egy kissé rosszabb volt... Tizenhat évesen teherbe esni nem volt éppen előnyös dolog, főleg a baba apjára nézve. Na meg ami a továbbtanulásomat illeti...tudtam, hogy annak egy ideig lőttek.