AKA • 16+

37. - BAJ VAN?

- És most, hogy ismét itt kötöttünk ki - zihálta, miközben mellém feküdt. - arra gondoltam, gyakrabban ehetnénk pizzát - mondta nevetve, mire mosolyogva forgattam meg a szemem. - elvégre ez az egész abból indult.

- Teljesült a diáklányos álmod, Shawn - néztem rá vigyorogva, mire a fejét kezdte rázni.

- Az majd csak akkor lesz az igazi, mikor rajtad lesz az egyenruha.

- A mi?? - kérdeztem döbbenten, mire Shawn felvont szemöldökkel nézett rám. - Nálunk otthon olyan nem volt! Itt kell egyenruhát hordani? Mondd, hogy viccelsz!

- Nem vicc Bébi, már alig várom hogy felvedd - nevette el magát, mire nagyot nyelve fordítottam ültem fel és kikeltem az ágyból. - most mi a baj?

- Semmi, csak nem vagyok álmos. Nemrég keltem fel otthon, attól hogy itt ennyi az idő, nálunk még csak dél körül lenne - magyaráztam, miközben felvettem a köntösömet és lenéztem rá. Az ágyban fekve figyelt, a takaró pedig csak a derekáig fedte. Két keze behajlítva volt a feje alatt és éppen ásítani készült, mikor villámlott egyet. - jaaaj, Shawn - néztem rá rémülten, mire nevetve ült fel.

- Még mindig félsz a vihartól, igaz? - kérdezte nevetve, mire megdörrent az ég, én pedig talán kicsit eltúlozva a dolgot ugrottam be mellé az ágyba - Bébi, néha olyan vagy mint egy kislány - mondta mosolyogva, miközben magához ölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Te meg mintha a bátyám lennél - öleltem át én is, Ő azonban csak felnevetett. - mi ilyen vicces?

- Az ne legyek, mert annak vérfertőzés lenne a vége.

* * *

Habár maga az érzés nem volt kellemes, mégis jó volt arra ébredni, hogy Shawn keze a hasamra esik. Talán fordult egyet és nem volt tisztában azzal, hogy mellette alszom, de az is lehet, hogy éppen aludt és nem volt magánál. Miután pedig ránéztem és meghallottam a halk, szinte nem is hallható horkolását, már biztos voltam benne, hogy a második lehetőség a nyerő. Álmosan fordítottam el a fejem az éjjeliszekrény felé, amin a szürke óra volt. A kéken világító számok szerint nagyed négy múlt, bár mivel a szervezetem még nem állt át a chicagoi időre, így már abban a pillanatban szembesültem azzal, hogy én már nem fogok bírni visszaludni.

Shawn hasamon lévő kezére néztem, ami tenyérrel lefelé pihent a bőrömön. Elmosolyodtam a tetoválását figyelve, hisz eszembe jutott, mikor elküldte róla a képet, én pedig napokig piszkáltam azzal, hogy az bizony olyan mint egy repülő delfin vagy egy szárnyakkal megspékelt csónak, nem is hasonlít semmiféle madárra. Pedig első látásra gyönyörűnek tartottam, habár neki ezt azóta sem említettem.

Mutatóujjamat végighúztam a madár szárnyán, majd óvatosan kezdtem körberajzolni a tetoválást. Ujjam újra és újra végigsiklott a vonalakon, biztos voltam benne, hogy már csukott szemmel is át bírnám rajzolni, egy idő után azonban meguntam a fekvést és ki akartam kelni az ágyból, valami azonban visszatartott. Az a valami pedig Shawn volt és a hirtelen mozdulata, amivel magára rántott.

- Úristen, te ébren vagy!? - kérdeztem ijedten, bár nem reagált. - Megijedtem...

- Ne haragudj - morogta halkan, majd ásítva kezdett nyújtózkodni és csak ezután nyitotta ki a szemét. - mennyi az idő?

- Fél négy - mondtam, majd vigyorogva simítottam hátra a haját. - mától így kéne hordanod - nevettem fel lenyalt haját nézve, mire elmosolyodva megcsóválta a fejét. - limegyek inni - mondtam, majd leszálltam a combjáról és az ágyból kimászva indultam ki a szobából.

Már a gyomromban volt két pohár víz és indultam volna vissza Shawnhoz, mire megláttam a telefonját felvillanni az asztalon.

Alex: Tudom, hogy nem szereted azt a csajt, Édesem❤️ Csak féltékennyé akarsz tenni, bosszút állsz, amiért megcsaltalak. De tudod Shawnie, te is ezt tetted velem. Kvittek vagyunk, felejtsünk el mindent és legyünk újra egymásé