AKA • 16+

6. - MEGSZEGNI SZABÁLYOKAT

- Jó reggelt! - álmosan fordultam meg és morogva húztam a fejemre a takarót, mire egy kéz óvatosan az engem fedő, vékony anyaghoz ért - Kim! - csak ekkor sikerült beazonosítanom, hogy aki mellettem van és éppen felébreszteni próbál, nagyon nem apa, mint ahogy azt azelőtt gondoltam - Kimberly! - Óh jaj...

- Shawn-Isten-Király-Császár-Mendes? - rekedt hangom engem is meglepett, pont mint Shawnt. Mindketten nevetve reagálunk, így jól indult a reggelem. Egy ilyen fiú nevetését hallani ébredés után csodás volt, szinte megtisztelő - Miért vagyok nálad? - kérdeztem zavartan, miután körbenéztem és láttam, hogy nem abban a tipikus, apa stílusát tükröző házban vagyok, hanem a falon logó gitárokkal és a hírességekkel készült képekkel teli szobában.

A Mendes-szoba.

- Bealudtál a hátamon és Andrew is dolgozik most, szóval abban egyeztünk meg, hogy vigyázok rád, de délutántól épségben és idézem: szüzen vissza kell juttatnom téged hozzá.

- Megint dolgozik?? - kérdeztem idegesen, bár az érzést hamar felváltotta a szomorúság és a csalódottság egyvelege. Sóhajtva húztam ismét a fejemre a takarót, ezzel jelezve Shawnnak, hogy tipli van, bár nem vette az erős célzást és továbbra is mellettem maradt, nem hallottam a távolodástól halkuló lépteit, sőt, mi több, a mellettem lévő hely besüppedt. Csodás... - Téged komolyan nem lehet lerázni?

- Hát látod. - mondta nevetve, majd hirtelen lehúzta rólam a takarót. A fény, ami azelőtt csak fokozatosan ért el hozzám, akkor hirtelen sütött a szemembe, így pupilláim apróra szűkültek. Le mertem volna fogadni, hogy megvakultam, de aztán megláttam Shawn önelégült, nevetéstől vöröslő arcát

Sajnos még mindig látok...

- Úgy érzem, meg akarsz halni! - mondtam összeszűkített szemekkel, majd minden erőmet beleadva a vállába ütöttem

- Remélem, csak szórakozol velem. Ennek most komolyan fájnia kellett volna? - kérdezte nevetve, mire felálltam mellőle és egyedül hagytam a szobájában. Csak nem akartam erőset ütni, nem is az, hogy gyenge vagyok... Én? Dehogy! A konyhába érve öntöttem magamnak kávét és a kanapéra ülve bekapcsoltam a tévét - Persze, szolgáld ki magad... - dünnyögte - Épp mondani akartam.

- Akkor jó. - mondtam vigyorogva, mire mellém sétált. Éppen kényelembe helyeztem magam és inni szerettem volna a kávéból, mire kivette a kezemből a számhoz közeledő csészét és a távirányítót is elvette mellőlem - Te meg mit csinálsz? - kérdeztem döbbenten, mire a tévét is kikapcsolta és leült mellém - Shawn!

- Shawn-Isten-Király-Császár-Mendes, vagy ha ez nem tetszik, szólíts Apucinak. - mondta vigyorogva, mire dühösen néztem rá. Hülye barom... - Csak unatkozom és beszélgetni szeretnék veled.

- Most?

- Most!

Kénytelen voltam maradni, mert bár meg bírtam volna fojtani, mégis szerettem a közelében lenni. Csupán a tudat, hogy ott van velem már annyi boldogsághormont szabadított fel belőlem, hogy az már szinte a mennyiség miatt mérgező volt.

Kimberly Gertler: élt tizenhat évet. Halálának oka: boldogsághormon túladagolás.

Shawn lassan ivott bele a kávéba, amit magamnak készítettem, bár az első korty után az asztalra is helyezte. A csésze és az üveglap találkozása fájdalmas koccanással tudatta velünk, hogy összeértek. A hang hatására összerezzentem, bár Shawn fejét látva elvigyorodtam és a telefonomat elővéve megnyitottam a kamerát.

- Mi van, nem ízlik? - kérdeztem mosolyogva, bár tudtam a választ. A grimaszba torzult arca mindent elárult. Nesze neked, te önelégült sztárocska! Megrázta a fejét és összeszorított szemekkel tátotta el a száját, amin kidugta a kávétól barnássá színeződött nyelvét, közben krákogó hangot adott ki - Nem tudom, Shawn-Isten-Király-Császár-Mendes, említettem már, hogy cukorbeteg vagyok? Ebből kifolyólag nem teszek cukrot a kávémba.

- Szólhattál volna... - mondta, közben még mindig rázta a hideg. Béénaa - Ez így rohadt keserű! Hogy bírod meginni?

- Minek szóljak, ha láthatom ezt? - kérdeztem nevetve, majd az orra alá nyomtam a telefont, ahol az Ő képe volt, ahogy majdhogynem öklendezve próbálja lenyelni a kávét

- Gyanús is volt, hogy nem ellenkeztél és hagytad, hogy elvegyem és igyak belőle...

* * *

- Köszönöm, finom volt. - mondtam, miközben teli hassal dőltem hátra a székben. Shawn lassan nézett fel rám, a tenyérja kémleléséből, a rágást is abbahagyta és épp, hogy nem köpte ki a szájában lévő ételt, mikor nevetni kezdett - Mi bajod van már?

- Köszönöm, finom volt? Bár a diétás kaját azután a kávé után nem akarom elképzelni, milyen isteni finom lehet... De Kimberly, te tudsz ilyet is? Most tényleg illedelmesen beszéltél és nem volt benne semmi rohadj meg vagy ilyenek?

- Túl sok időt töltöttem anyámmal. Tisztaság- és rendmániás, túl jómodorú nő. Valahogy nem hasonlítunk... Míg ő az az illedelmes, elegáns, túl komoly ember, engem inkább egy laza lánynak ismertek, amíg szabadon járkáltam ide apához, de anya mellett soha nem lehetek az, aki vagyok. Márpedig most, hogy sok év után először szabadulok meg tőle huzamosabb időre, hihetetlenül jó nyári szünetet tervezek. Visszatér az igazi, rossz és mocskos Kimberly Gertler. Shawn, én nem akarok jó kislány lenni, rossz dolgokat akarok csinálni, megszegni szabályokat, aztán büntetést kapni.

- Ebben segíthetek...

_______

Bár a résszel nem vagyok eléggé megelégedve, mégis úgy érzem, kezdek visszatérni. Mondhatni megoldódott az a dolog, ami miatt pár napig eltűntem és a részek is furák voltak, de most talán sikerült visszahozni azt a feeling-et, ami uralja a könyveimet.

Apropó, könyvek 😏
Új ötletem van, bővebben a "DÍJAK ÉS MIEGYMÁS"-ban tudsz utánaolvasni.

2018. 02. 22.
Csütörtök

// 2018. 08. 07.
Kedd