AKA • 16+

28. - NEM FOGOM

A napok semmihez sem hasonlítható gyorsasággal teltek, én pedig már csak azon kaptam magam, hogy bőröndből öltözködöm és a szobám túl letisztult. Sehol egy több hetes szennyes, egy tiszta ruhakupac vagy egy kiürült üdítősdoboz, ez pedig csak azt jelenthette, hogy a szobám legalább egy évre ismét érintetlen terep marad. Bár tudtam, nehéz lesz megválni a számomra nyugodt Chicagotól és visszautazni a zavaros otthonomba, de azt is nagyon jól tudtam, hogy így lesz a legjobb. Tisztában voltam azzal, hogy rettentő nehéz lesz visszaállni a régi kerékvágásba és ismét iskolába járni. Titkon reméltem, hogy Shawn könnyebben boldogul majd és nem lesz olyan kilátástalan mint én. Mert már akkor láttam, hogy nekem nagyon nehéz lesz az első néhány hét, amíg megszokom, hogy reggel korán kell kelni, fel kell ülni az iskolabuszra, órákon figyelni kell, aztán tanulni, tanulni, tanulni és tanulni. Nem lesz az amit megszokhattam, hogy akkor kelek amikor akarok és Shawn karjai közt ébredhetek fel. Nem láthatom Őt nap mint nap és tulajdonképpen meg is kell vele szakítanom a kapcsolatot. Tudtam, hogy így mindkettőnknek jobb lesz...vagyis reméltem.

- Van még valami, amit meg szeretnél tenni, mielőtt hazamész? - kérdezte apa. Maga a kérdés nem volt rossz, hiszen az aznap volt az utolsó teljes nap amit ott töltöttem, egy éjszaka választott el az utazástól

- Nem, nincs. - mondtam, majd a hideg tejbe beleszórtam egy kiskanálnyi kakaóport. A bögrét a kezembe véve fordultam meg apa felé, majd ijedten vontam fel a szemöldököm - Jézusom! - nevettem fel apa arcát látva. Ijesztő volt a látvány, amit a zavart és ideges arca nyújtott

- Ugyan, Kimberly, biztos van valami! Mondd nyugodtan, de tényleg!

- Nem fogsz örülni... - sóhajtottam, majd az pultra tettem a bögrét, a kezemet pedig szürke melegítőm zsebébe dugtam

- Mondd csak. - bíztatott, én pedig már láttam a döbbenettől leeső állát, majd az idegesre váltó tekintetét

- Ígérd meg, hogy....

- Jó, mindent megígérek, csak mondjad már! - vágott a szavamba

- Beszélni akarok Shawnnal. - nyögtem ki végül, mire a vártnál nyugodtabb reakcióval találtam szembe magam

- Nem. - mondta egyszerűen. Nem lett ideges, vagy talán csak nem akarta kimutatni, de túl lazán akadályozta meg az egyetlen dolgot, amire vágytam - Ilyet nem játszunk!

- Mivan?? Milyet??? - kérdeztem idegesen, mire gúnyosan felnevetett - Te kérdezted! Válaszoltam és most már tényleg beszélni akarok vele!

- Mondom nem játszunk ilyet!

- Te jó ég, milyet?? - kérdeztem már szinte visítva. Nagyon rosszul esett és csalódott is voltam, amiért ilyen egyszerűen darabokra zúzta a tervemet. Apró, apró darabokra

- Szív összetörőset.

- Jézusom, te hallod magad? Miről beszélsz?

- Hallom magam és nem is olyan rég végzett a kicsi szíveddel. Te talán azt hiszed, de még nagyon nem vagy rendben. Hidd el, ez így jobb. Nem kell vele se találkoznod, se beszélned. Hagyd Őt békén, Kim, Shawn egy teljesen más világban él. - mondta, majd elpakolta maga után a tányérját

- Úgy beszélsz róla, mint egy pszichopatáról! Shawn nem rossz ember, csak nincs tisztában az érzéseivel. Vagyis nem volt, azóta már ez is megoldódott. A szívem mélyén már akaratlanul is megbocsátottam amit tett, de erről neki nem kell tudnia...egyelőre.

- A stúdióban ma délután. Ő az üvegfal egyik oldalán, te a másikon... - mondta, közben elővett még egy bögrét és töltött bele tejet - ...csak hogy még véletlenül se érjetek egymáshoz!