AKA • 16+

10. - KÉRLEK

Csalódottan álltam fel a lépcsőről és egy szánakozó pillantást vetettem Shawn felé. A fiú felemelte tekintetét a képernyőről, de persze nem szállt ki az autóból. Ugyan, mit is vártam egy elkényeztetett celebtől? Megfordultam és a kulcsomért nyúltam, mire a hátam mögül ajtócsapódást, majd gyors lépteket hallottam. A hangokat figyelmen kívül hagyva gyorsan nyitottam ki, majd zártam be az ajtót. Shawn dörömbölt, kiabált, de elhatároztam, hogy nem figyelek rá. Nehéz volt, tekintve, hogy úgy tűnk, soha nem adja fel, de egészen addig sikerült, amíg teljesen megadta magát és megsemmisülve, halkan mondott egy mondatot, amiről talán azt hihette, nem hallom.

- Tökre bírlak, de te ezt nem tudhatod... - mondta rettentő halkan, mire akaratomon kívül is nagyra nyíltak a szemeim

Hogy mi???

- Mivan?? - kérdeztem idegesen és ajtót nyitottam, mire a fiú rögtön hátrálni kezdett - Shawn?

- Kim, én... - a levegő megfagyott, és bár még nyárhoz képest is rettentő meleg volt, mégis kihűltem. Dermedten figyeltük egymást, mígnem végül megtörte a kínosaá vált csendet - Beszélnünk kell!

- Azt csináljuk.

- Bemehetnék?

- Nem. - mondtam egyszerűen, mire meglepetten vonta fel a szemöldökét - Mondd!

- Szóval... Öt éve ismerjük egymást és ugye mindig is jó barátok voltunk, persze azt az egy veszekedést leszámítva. De nekem ez egy-két éve más. Miután kibékültünk a veszekedés után, olyan boldog voltam. Mert azelőtt azt hittem, végleg elveszítettelek. És nem tudod, mit éreztem. Mintha az életemet vették volna el, én meg csak úgy ott maradtam volna. Kedvetlen voltam, folyton, minden nap. Akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen te az életem része vagy, te teszel azzá aki vagyok és nélküled én sem vagyok az a Shawn Mendes, aki lennék. Most is olyan, mintha ki akarnál lépni az életemből és ez annyira fáj. Meg kéne értened, hogy nem tehetem. Nem csak apád miatt, miattad és miattam is. Mert te még fiatal vagy, nagy köztünk a korkülönbség, nekem pedig itt van a karrierem. Kim, ha kiderülne, hogy egy kiskorúval bújok ágyba és egy kiskorú a barátnőm, na annak senki se örülne!

- De...de mi van azzal, hogy titkoljuk?

- Fiatal vagy. Két hónap múlva húsz éves leszek, te meg még csak most lettél tizenhat. Egy hónapja még csak tizenöt voltál, érted? És nehogy azt hidd, mert nekem ezzel semmi bajom, te vagy az egyik legjobb barátom és én úgy tekintek rád, mintha kortársak lennénk. De apukád ezen a téren nagyon szigorú, na meg a média... Talán még a karrierem is oda lenne. Azt meg nem szeretném, hogy egy egyszeri alkalommal kipróbáljuk egymást. És annyira nem is erősek az érzéseim, valójában nem is tudom, mit érzek pontosan. Többet jelentesz nekem mint egy barát, de egyáltalán nem vagyok beléd szerelmes.

És abban a pillanatban megtörtént... Össze tudott törni egy fiú. Fájdalmat okozott, én pedig éppen ezért nem engedtem be. Az ajtót rácsapva akjamba harapva tartottam vissza a sírást, majd a kanapéra dőlve magamba roskadtam. Mély sebet hagyott bennem, mintha csak egy kiskanállal kanalazták volna ki belőlem összetört szívem apró, szilánkos darabkáit. Üresnek éreztem magam. Végtelenül üresnek.

* * *

Két hét alatt annyi minden történt. Apa tudott rám időt szakítani, így végre, sok év után együtt tudtunk lenni. Keresett magának egy ideiglenes asszisztenst, aki gyakran tudta végezni helyette a munkát. Egy fiatal lány volt, amit természetesen nem néztem jó szemmel, főleg mikor a "Kísérd el Shawnt a mai koncertre!" utasítást kapta. És ha már Shawnnál tartunk... Vele nem voltam hajlandó beszélni, amióta úgy rácsaptam az ajtót. Erősen próbálkozott, beszélni akart velem, bár nekem más volt a véleményem. Csak el akartam felejteni. Dehát​ ez ugyebár elég nehéz, ha Shawn Peter Raul Mendesről beszél az ember és az apád a menedzsere.

- Figyu, elugrok vásárolni. Van kedved jönni, vagy a tegnapi programot húzod mára is? - kérdezte apa. Az azelőtti napon egész nap feküdtünk és beszélgettünk, hiányzott már az a kiadós apa-lánya beszélgetés

- Maradok, lusta vagyok kimenni a melegbe. - mondtam, mire nevetve megrázta a fejét és intett - Akkor pár óra és itthon vagyok. Pá.

- Pá.

Shawnie🙈💞: Szia

A szememet forgatva sóhajtottam, majd magam mellé tettem a telefont. Nem érdekelt. Azaz de, csak vágytam rá, hogy ne érdekeljen. Azonban nehéz dolgom volt, mert Shawn kitartóan minden nap írt.

Shawnie🙈💞: Igazán visszaírhatnál

Tényleg nem adta fel.

Shawnie🙈💞: Vagy nyisd ki az ajtót

Me: Te miről beszélsz?

Shawnie🙈💞: Hű, csoda történt. Tizennégy nap után visszaírtál

Shawnie🙈💞: Csak nézz ki az ablakon. És nem érdekel, ha Andrew haragudni fog vagy elküld. Csak látni akarlak, meg akarok bizonyosodni arról, hogy jól vagy-e

Me: Hagyj békén és ha itt vagy, ajánlom, hogy sürgősen menj haza!

Shawnie🙈💞: Kérlek

Sóhajtva álltam fel a kanapéról és célba vettem a bejárati ajtó melletti egyik ablakot. Borzasztóan bántott, hogy ismét Ő nyert, hiszen megadtam magam és engedelmeskedtem neki, merthogy megintcsak az volt, amit Ő akart.

Bár az ablakon kinézve nem láttam semmit és senkit.

Me: Hülye barom! Miért szivatsz?

Shawnie🙈💞: Mi? Nem is szivatlak!

Shawnie🙈💞: Másik ablak?

Egy szemforgatással indultam az ajtó másik oldalán lévő ablakhoz, elhúztam a függönyt és döbbenten néztem Shawnt, aki egy csokor vörös rózsával a kezében harapdálta ajkát, sarkán billegett és mikor meglátott, óvatosan elmosolyodott és felvonta az egyik szemöldökét. A fenébe már, ez még mindig nagyon cuki... Bár legnagyobb meglepetésére nem rohantam ki a házból, sőt, még az ablakot se nyitottam ki. A függönyt eredeti helyzetébe húztam, így Shawnt újra kizártam a látóteremből.

Shawnie🙈💞: Úristen, nem haragudhatsz ennyire!

Me: Én nem is... Szóval... Csak nem akarom, hogy sírni láss... Egy perc, rendesen felöltözök és kimegyek...

_______

Hozzám képest hosszú kihagyás után újra itt🙌

Remélem tetszett, véleményeket nagyon szívesen olvasok!!😅💞

2018. 03. 27.
Kedd

// 2018. 08. 10.
Péntek