24. - HIHETETLENEK

5K 301 56
                                    

* Kim szemszöge *

Reggel volt, én pedig valami hihetetlenül ramatyul éreztem magam. Álmos voltam de nem bírtam aludni, fájt a fejem és egyszerűen borzasztó volt a közérzetem. A gyomrom üres volt és csak ekkor jutott eszembe az azelőtti éjszaka. Hirtelen óriásit dobbant a szívem és a mellettem lévő helyre néztem, ami ugyan üres volt, az ideiglenesen befogott vendég ágynemű - amit csak Shawn használt - mellettem​ volt. Kikeltem az ágyból és csak azután tűnt fel, hogy rajtam továbbra sincs más a csupasz bőrömön kívül. Szégyenkezve kaptam magamra a pizsamámat és úgy indultam a folyosó felé. Apa ajtaja nyitva volt, ez pedig mindenképp azt jelentette, hogy már nem alszik. A konyhából tányérok hangját hallottam, amiből azt is megtudtam, hogy már nem csak az ágyat, de az emeletet is elhagyta. Ahogy a konyhába értem, megláttam apát, aki nőkhöz hasonló kinézettel és lendülettel tevékenykedett a konyhában. Volt rajta minden szakácsnak való kellék, kötényt és hajhálót is viselt. Kezét sütőkesztyűk védték a forró tepsitől, amit éppen akkor vett ki a sütőből. Némán ültem le az egyik székre és félve néztem rá, Ő azonban csak egy pillantást pazarolt rám.

- Lehet látni téged ruhában is? - kérdezte nekem háttal, gúnyos hangsúllyal. Sóhajtva hajtottam le a fejem és tenyerembe temettem elnyűtt, álmos arcom - Megleptél éjjel... Ezt nem gondoltam volna rólad.

- Sajnálom... - súgtam, arcom pedig a szégyen vörös lángjában izzott. Égett a bőröm és lángolt a szívem attól, hogy tényleg mindennek vége lett

- Azt hiszem mondanom sem kell, mekkorát csalódtam benned. Egyszerűen... Te jó ég, egyszerűen nem bírom felfogni! - mondta, közben még a hideg is kirázta. Megfordult, így egymás szemébe nézve sóhajtottunk fel egyszerre - Shawn húsz éves... Te tízenhat vagy, Kim! Rohadtul csak tizenhat éves vagy, egy kislány! Meg egyáltalán... Ez valami unaloműző dolog volt, vagy szereted is Őt? És Ő téged?

- Szeretjük egymást! - mondtam idegesen, mire gúnyosan felnevetett

- Az ágyban, mi? Hogy a fenébe gondoltad, Kimberly Gertler!? Hogy juthatott ez az eszedbe? Ez borzasztóan szánalmas húzás volt tőled! Gusztustalan... Áhh, fujj! Annyira le akarlak érte szidni, annyira meg akarom mondani az igazak igazát, annyira meg akarlak büntetni, de nem megy. Túlságosan is lesokkoltál ezzel. Felhívtam Shawnt, pár perc múlva itt is lesz. Kicsit elbeszélgetünk...

* * *

- Nagyon félek! - súgtam remegve, mikor ajtót nyitottam neki. Látszólag Ő is ideges volt, ujjait tördelve rágcsálta ajkát, amin ha jobban megnéztem, látszott a kiserkenő vér

- Én is... - mondta halkan, majd megölelt és egy óriásit sóhajtott. Mintha megkönnyebbült volna és ez velem is így történt. Az ölelésében valahogy nyugtomat leltem, igazából egészen jól lettem tőle - Bármit is mond, mi együtt maradunk, ugye?

- Persze, Shawn! Ez természetes. - mondtam, majd együtt indultunk a nappali felé, ahol apa már várt minket

- Szia Andrew. - köszönt halkan Shawn, apa pedig üdvözlőn bólintott

- Óriási szerencsétek van, hogy már lenyugodtam... - mondta, miközben a kanapéra mutatott. Tényleg kezdtem úgy érezni magam, mintha vallatáson lennék - Mióta is vagytok együtt?

- Három hete. - mondta Shawn, mire bólintottam. Apa gúnyosan elmosolyodott

- Na most tisztázzuk, hogy nem vagyok ellenetek, az igazat megvallva annyira nagyon nem is zavar hogy együtt vagytok, még örülök is nektek. Csak a tegnap estével nagyon elvesztettétek a bizalmamat, egyszerűen nem fér a fejembe a dolog. Kim, tizenhat éves vagy, Shawn, neked pedig húsz éves létedre lehetett volna annyi eszed, hogy kontrolláld magatokat. Ha Kimet nem is, de magadat meg bírtad volna állítani, Kim pedig egyedül nem sok mindent tudott volna tenni. Lényeg a lényeg, óriásit csalódtam bennetek és érzem, hogy ezen egyhamar nem teszem túl magam, de mindenesetre gratulálok... - mondta, mire Shawnnal egyszerre hagyta el a szánkat egy megkönnyebbült sóhaj. Apa ezt látva kicsit megadóan elmosolyodott, de továbbra is szigorú tekintete azt jelezte, közel sem végzett a mondandójával és komolyan gondolta amit mondott, csak hogy az Ő szavaival éljek: óriásit csalódott bennünk - De nem mutatkozhattok nyilvánosan egy párként, esetleg a stúdióban, de még ott se nagyon kéne... Tudod milyenek a rajongóid, Shawn, rögtön Kim ellen fordulna mindenki, amit természetesen apja létére nem igazán szeretnék. Fokozatosan adagoljátok be nekik a kapcsolatotokat, először párszor csak sétáljatok, aztán már fogjátok egymás kezét, legközelebb puszi és így tovább. Így talán nem ugranak rá... Ja, és még valami! Shawn, megengedem hogy itt aludj, de nem minden nap és nem Kim szobájában, Kim, te pedig nem jössz le Shawnhoz a kanapéra! De csak hogy tudjátok, még mindig rettentően haragszom és egy ideig nem tudok majd úgy nézni rátok, mint eddig...

* Shawn szemszöge *

- Akkor én elmegyek fürdeni, légyszi ne nyírjátok ki egymást addig! - mondta nevetve Kim, majd felállt az Andrew és köztem lévő helyről és el is ment. Andrew lassan rám nézett, majd közelebb ült

- Tegnap éjjel lefeküdtél a lányommal... - mondta, mire összeráncolt szemöldökkel lassan és félénken bólintottam - Rohadtul vigyázz rá, Mendes! Tudod, hogy a főnököd vagyok... Ne vedd fenyegetésnek, csak jó volt kimondani. - mondta nevetve, majd újra komolyan nézett rám - De tényleg Shawn, nagyon jól bánj vele! Ő a szemem fénye, az egyetlen kislányom akit nem szeretnék szomorkodni látni.

- Értem Andrew, nem lesz gond! Számomra Ő a tökéletes, hiszen vicces, jómodorú, kedves, gyönyörű és egyébként okos is. Hihetetlen, hogy ennyi mindenben jó, nem tudnék neki ártani. Ő olyan, mint egy angyal.

* Kim szemszöge *

- ...Ő olyan, mint egy angyal. - mondta Shawn, mire elmosolyodtam és elpirulva haraptam ajkamba - Nagyon ritka, hogy nem figyel a kis részletekre, bár ez jelen esetben megesett. Kimie, látszik az árnyékod. - nevetett fel, mire megláttam a nappaliba nyúló árnyékomat - Most jut eszembe! - csapta magát homlokon a fiú, mikor már én is melléjük sétáltam, immáron a pizsamámmal a kezemben - Azt hiszem, tudom mitől lett rosszul tegnap Kim... - kíváncsian néztem rá, pont mint apa - Szerintem Alex volt, nincsenek túl jóba Kimmel. - mondta apának, aki felvont szemöldökkel nézett rá - Kim mondta, hogy cukor nélkül kéri a kávét. Alex pedig bosszúból biztos rakott bele, a tegnapi rosszullétet elnézve nem is keveset.

- Holnap beszélek vele! - mondta döbbenten apa, én pedig egy újabb bosszút forralva indultam fürdeni

* Shawn szemszöge *

KimieCica😻: Kényelmes a kanapé, vagy szenvedsz még?😂

Me: Egész jó, már érzem, hogy mindjárt elalszom...

KimieCica😻: Akkor aludj nyugodtan, jó éjt!💞

Me: Jó éjt, Kimie💘

Leraktam a telefont a dohányzóasztal üveglapjára és befelé fordultam a kanapén, mire lépteket hallottam a lépcső felől, nem sokkal később pedig barátnőm álmosan mosolygós feje bukkant fel.

- Azt hittem, ma már nem zaklatsz többet. - nevettem halkan, mire vigyorogva megrázta a fejét és mellém feküdt, csak épp nem a kanapéra, hanem a bútor mellé - Nagyon szeretlek, de szerinte ez nem jó ötlet... Andrew haragudni fog.

- Nem, mert ezt nem tiltotta meg. Egy szóval sem mondta, hogy nem aludhatunk együtt, csak hogy te nem lehetsz a szobámban alvás közben, én pedig ne jöjjek le hozzád a kanapéra. Nem vagyok a kanapén. - mondta, mire elnevettem magam

Megint megtalálta a kiskaput...

- De akkor én is lemegyek hozzád. - mondtam, majd a földre fekve magamhoz öleltem - Az előszobában nagyobb hely lenne, nem megyünk oda?

- Nekem mindegy, csak veled legyek. - súgta, majd az említett helyre indult. Követtem, így hát az előszoba kövére terített huzatra fekve bújtunk össze

- Hihetetlenek vagyunk... - mondtam nevetve, majd szorosan magamhoz öleltem

Így történt, hogy a barátnőm és én a hideg kövön aludtunk, csak hogy össze tudjunk bújni és együtt lehessünk...

_______

Ehh... Ez se lett valami csodás, de már nagyon fáradt vagyok és mindenképp hozni akartam még egy részt, mert ugye holnaptól kb 5 napig nem leszek itthon... És most ezért fennmaradtam "sokáig" de így is késett egy órát a rész 😅

Szerintetek Andrew hogy fog reagálni reggel, mikor meglátja ezt a két szerelmes lükét az előszobában a cipők mellett aludni?😅

2018. 05. 13.
Vasárnap

// 2018. 09. 01.
Szombat

AKA • 16+Where stories live. Discover now