Monsters Around The World | monsta x

26.fejezet: Pokol

Bántottál.

Bántani is foglak.

A szorítás a mellkasomon hirtelen enyhülni kezdett, fejfájásom is tompult. Még nem volt elég erőm ahhoz, hogy kinyissam a szemem, de már mindent tisztán érzékeltem magam körül.
Kéz simult a homlokomra, majd valami puha és nedves - a vízcseppek a rongyról versenyezve szánkáztak le arcomon.
-Már kevésbé piros a feje! - kiáltott fel valaki a közelemben. A frekvencia alapján Minhyuk lehetett.
-Kérlek, ne visíts, így is szétvet az ideg - Shownu morgolódva felelt az örömrikoltásra. Újabb vizes rongy került a csuklómra.
-Daemin hol van? - kérdezte Hyungwon, én pedig epekedve vártam a választ.

Hol van?

-Kint sétálgat Jooheonnal. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne bemennie -
az új hang gazdája Kihyun volt. Senki nem szólalt meg többet, volt egy olyan sejtésem, hogy elmentek.

Fáradt vagyok.

De fel kell kelnem, nem lehetek így örökké.

Résnyire nyitott szemeim végigvezettem a gyászos társaságon, egyiküknek sem tűnt fel, hogy ébren voltam. Zsibbadt kezemet óvatosan felemeltem, és megböktem az ágyam mellett ülő Shownut.
-Mi a...?! - pattant fel ijedten, de aztán sugárzó vigyorral az arcán fordult felém.
-Jobban vagy? - gyengéd bólintottam, de ezt egyikük sem hitte el igazán.
-Mi történt veled? - Changkyun aggódón vájta tekintetét az enyémbe, de elkaptam a fejem. Köhögtem egy sort, hátha a kérdés hirtelen elfelejtődik, de persze ez nem történt meg.
-Csak felment a lázam, semmi különös - miközben beszéltem, éreztem, ahogy töltődök fel energiával.

A Szörny visszavonult.

Egyenlőre.

Már annyi erőm is volt, hogy felüljek. Hiába próbáltak visszanyomni az ágyra, ellöktem magamtól a segítő kezeket.
-Jól vagyok, tényleg - bizonygattam, nyújtózva egyet. Mintha ezer hangya mászkált volna rajtam, úgy bizsergett mindenem.
-Ezt azért vedd be - nyújtott felém Minhyuk egy kis pirulát, meg vizet. Kis vonakodás után lenyeltem az orvosságot, bár nem láttam semmi értelmét. A Szörny mára szabadon engedett.

Sosem hagylak egyedül.

-Hyungwon, segíts visszamenni a szobánkba....kérlek - néztem barátomra, aki ártatlanul, mit sem sejtve bólintott.

Óvintézkedéseket kell tennem.

Hagytam, hogy felsegítsen, majd botladozva indultam meg az ajtó fele, a többiek értetlem pillantásaitól kísérve.
-Köszönöm - esetlenül elmosolyodtam, mielőtt bezártam volna az ajtót magunk mögött.
-Siessünk, mielőtt~ - ragadott vállon Hyungwon, ám befejezni sem tudta a mondatot, Daeminék felbukkantak a folyosó túlsó végén. Jooheon integetett, de Daemin csak lehajtotta a fejét - épp egy másodpercre elkaptam a tekintetét.

És szemeiben a poklot láttam.

-Most már mindegy - sóhajtottam, és lenyomtam a kilincset. Fejben már azt tervezgettem, hogyan rázzam le Hyungwont az estére.
-Egyedül szeretnél maradni? - kérdezte, s már akkor tudtam, hogy az elején is átlátott a szitán.
-Ne vágj olyan meglepett képet, ismerlek, mint a rossz pénzt - forgatta a szemét, majd körbenézett a lakásban, minden éles tárgyat eltávolított. Grimasszal az arcomon ültem le a jól ismert asztalhoz, s kezembe vettem egy üveget. Lényegtelen, hogy mi volt benne.

Aznap délután egy kortyot sem ittam.

DAEMIN's POV

Jooheonnal csatlakoztunk a többiekhez, s nem sokára Hyungwon is becsoszogott a hotelszobába. Kezében ott volt a hírhedt borotvapenge, amin még ott csillogott az én vérem.

Jobb, mintha az övé lenne - gondoltam, miközben elvettem Hyungwon tenyeréről.
-Mi lenne, ha gyakorolnánk egy picit? A munka mindig felejttet - Minhyuk szomorkás hangja törte meg a kínos és feszült csendet, de egyben tette még kínosabbá is. Szinte hallottam, ahogy kattogtak a kerekek a fejekben.
-Hülyeség, felejtsétek el - rázta meg a fejét, de Kihyun és Shownu támogatták az ötletet.
-Igazad van! Na, gyerünk srácok, holnap is van nap - tapsolt Shownu, míg Kihyun beállította a zenét a telefonján. Én csendben felültem az ágyra, amin először én, majd Hoseok feküdt, és figyeltem az előkészületeket.
-Wonho nélkül nem az igazi - a többiek nem, de én hallottam Changkyun elkeseredett motyogását. Bátorítón rámosolyogtam a maknaere, de az sem segített.

Én itt tehetetlen vagyok.

Óvatosan megpróbáltam kisurranni, de mikor kinyitottam az ajtót, észrevettem, hogy valaki figyel. Shownu volt az, de amilyen gyorsan rámpillantott, olyan gyorsan táncolt is tovább, nem törődve az eltűnésemmel.
Vadul kalapáló szívvel lépkedtem a túloldalra, hezitálás nélkül nyitottam be Hoseokhoz. Szemem végigfuttattam a szobán, majd letelepedtem a hálórész ajtajában.

Kezdődhet minden elölről.

Ott ültem mögötte, és végignéztem  szenvedését - ahogy nyöszörögve a pohárért nyúlt, ami tele volt az isteni, ám mégis bűnös élvezettel, de végül mindig a józan esze győzött, és csak hárahajtott fejjel dünnyögött, lecsúszva a széken.

Nem, nem...

Sokáig vártam, bizonyos akartam lenni benne, hogy nem iszik egy kortyot sem. Az én hibám volt, hogy ilyen állapotba került, én is akartam helyre hozni. De ahhoz a józan Hoseokra volt szükségem, nem az őrjöngő Szörnyetegre.

Most már bizonyos volt....

Fél óra elteltével nem szóltam semmit, csak közelebb sétáltam hozzá. Egy ideje nem mozdult, lehetséges volt, hogy elaludt.
-Wonho? - kérdeztem, megsimítva vállát, de semmi válasz nem jött. Egyértelműen kiütötte saját magát, alkohol használata nélkül.
Nagy levegőt vettem, és igyekeztem nyugodttá tenni a légzésem, ami nehezen ment, miközben óvatosan az ölébe ültem, szemben vele. Arcára simítottam a kezem, puha bőrét cirógattam ujjbegyemmel. Kintről még behallatszott valamennyi a zenéből, de azt is elnyomta vérem ütemes dobolása a fülemben.
Nagyot nyeltem, ajkamat harapdálva néztem végig hófehér, meggyötört arcán, picit elnyíló ajkain, amik mágnesként vonzozták az enyémeket.

Még nem. Még nem szabad.

Folytattam a nézelődést, szabadon hagyott nyakán is végigfuttattam ujjaimat, mire tompán sóhajtott egyet.
-Ébren vagy? - suttogtam rémülten, kicsit kínos lett volna, ha felébred, én meg az ölében ülök.
Néhány másodperc leforgása alatt átgondoltam az egészet, hogy helyes lesz-e, amit teszek. Arra jutottam, hogy ez az egyetlen megoldás, hogy végre bebizonyítsuk érzéseinket.

Hogy elűzzük a Szörnyeket.

Kicsit közelebb húzódtam hozzá, mellkasunk már-már össze is ért, majd remegő kézzel hajába túrtam, és lassan, de biztosan birtokba vettem ajkait.

Legyen vége.

~~~~~~~~~~~~~~

Hát, ez....nem is tudom😂Nem ez az utolsó, nyugi, még lesz, mielőtt még kihalnátok szívinfarktusban. Elégedett is vagyok, meg nem is, remélem nektek jobban tetszett, mint nekem💕