Monsters Around The World | monsta x

14.fejezet: Nagyon magas

Sziasztok! Nagyon-nagyon bocsánat a sok késésért, csak mikor kigyógyultam volna a torokgyusziból, elkaptam ezt a hülye hányós izét >~< Jelenleg felállni sincs erőm, de azért megpróbáltam összehozni nektek valamit♥

~~~~~~~~~~~~~~~

Nem a magasságtól, a víztől, vagy a szerelemtől félsz.
Hanem az eséstől, a fulladástól, meg az összetört szívtől.

JOOHEON's POV

-Hangosítsd ki - böködtem Shownu vállát, aki éppen a menedzserünkkel beszélt. Alig fél órája ért véget a koncert, mi pedig úton voltunk a még be nem lakott hotel felé. London utcái tömve voltak emberekkel meg kocsikkal, így elég lassan haladtunk.
A leader bólogatva helyezte ölébe a kihangosított telefont.
-Mind itt vagytok? - szólt belőle a jól ismert öblös hang.
-Csak én, Minhyuk, Jooheon meg Hyungwon. A többiek alszanak - mondta Shownu.
-Nem is baj, kell nekik a pihenés. Az előbb beszéltem a szervezőkkel, el voltak ragadtatva tőletek! Nem elég, hogy teltházat csináltatok - de még milyen teltházat -, mindenki odáig volt az előadásotoktól. Gratulálok, ügyesek voltatok!
-Most komolyan megdícsért minket? - súgtam oda Minhyuknak, aki boldogan vigyorogva helyeselt.
-Igyekeztünk - felelte Hyungwon, akinek a szája sarkában szintén kis mosoly bújkált.
-Még holnap fogtok egy koncertet adni a város másik végében, addig pihenjetek, és fedezzétek fel a helyet! Jól jönne néhány polaroid kép is a rajongóknak - hallatszott rajta, hogy elégedett volt velünk. Ha pedig a főnök elégedett, akkor elengedhetjük egy kicsit magunkat.
-Rendben, észben fogjuk tartani.
-Hoseoknak pedig külön köszönet a belépőért! A rajongók meg voltak őrülve! - vihogott egy sort, aztán kinyomta.

Mintha mi nem tudnánk róla, ott sikítoztak az orrunk előtt.

-Daemin is alszik? - pillantottam hátra. A maradék három tag, meg a lány mélyen durmoltak, a kisbusz különböző pontjain elhelyezkedve.
-Remélem hamar odaérünk, nagyon éhes vagyok - nyújtózkodott Minhyuk, majd, elővéve a telefonját, csinált egy gyors képet Hyungwonnal.

Jobb a békesség.

HYUNGWON's POV

-Akkor másfél óra múlva a portán, addig nézzetek ki valami úticélt - intett nekünk Minhyuk, aztán Daeminékkel együtt távozott. Mi hárman pedig, Hoseok, Kihyun meg én, becsoszogtunk a szobánkba.

Wonhoból az ajtó csukódása után tört ki a zokogás.

-Hagyd - szóltam Kihyunra, aki aggódó arccal akart volna odamenni hozzá.
-Most úgy sem lenne közlésképes. Később beszélünk vele - motyogtam, ő pedig bólintott. Szívem szakadt meg attól, ahogy Hoseokot láttam.

Összetörve.

És tudtam, semmit nem tehetek érte. A segítséget elutasítja, makacs módon egymaga akar boldogulni. De mit tehetünk, ha bolond?

Szerelmes.

Vártunk pár percig, amíg sírása egy kicsit csillapodott, aztán egymásra néztünk. Egyikünknek sem akaródzott odamenni hozzá, pedig jaj, de keservesen sírt! Egészen kicsire kucorodva hevert az ágyon, mint aki az ütésektől, rúgásoktól akarja védeni magát, ujjaival kék tincseit morzsolgatta.
-Sosem leszek elég jó - szipogta.
-Mihez? - szólalt meg Kihyun hirtelen. Hoseok egy darabig csendben maradt, arra számítottam, hogy nem is fog válaszolni. De végül a hátára fordult, és nagyot sóhajtva így szólt:
-Semmihez.
-A semmi egy elég tág fogalom. Szűkítsd le.
-Minek? - törölgette a szemeit - Nem változtat semmit a nyomoromon.
-De ha félsz valamitől, nézz szembe vele. Ha nem tudod, mitől félsz, nehéz tenni ellene.