Monsters Around The World | monsta x

23.fejezet: Vérem

DAEMIN's POV

Nagyon, nagyon sötét volt.

-Ne nyúlj hozzá!

Ki ez? Ki....?

-Értsd meg, csak látni akarom!

Ki...

-Nem! Kis híján megölted, te~

Szörnyeteg.

-Nem bántottam volna, kérlek!

Könyörög. Miattam.

Kicsoda?

-Indulnunk kell.

Hova?

-Jimin, kérlek!

Park Jimin.

A koncert.

Wonho...

Mikor kinyitottam a szemem, egyből a veszekedőkkel találtam szembe magam. Jimin nekem háttal próbálta kitaszigálni Wonhot az ajtón, a folyosóról Shownu pillantgatott be idegesen.

Életben van.

-Daemin! - kiáltott fel a kék hajú, szemében szikrányi remény csillant. Jimin felém kapta a fejét, elmosolyodott, majd azonnal becsapta az ajtót a másik orra előtt.

A Szörnyeteg kinn rekedt.

-Itt biztonságban vagy - vigyorgott rám, miközben leült az ágyam végébe.
-Ezzel tudnék vitatkozni - sóhajtottam.
-Bántott? - nyúlt felém, de én automatikusan húzódtam el.
-Megmentetted? - tereltem el a figyelmét magamról, több-kevesebb sikerrel.

Megmentetted saját magadtól.

Tőlem.

-Bár ne tettem volna - nevetett fel.
-Ne mondj ilyet - förmedtem rá, magam sem tudom, hogy miért.

Hiszen tényleg bántott.

A fejem még most is fáj.

-Ugyanolyan naiv vagy, mint régen - rázta a fejét Jimin.
-Hova mentek Shownuék? - néztem ki az ablakon. Kihyun és I.M pont akkor kászálódott be a viseltes furgonba, Wonho pedig életunt arccal bámult

egyesen rám.

Inteni akartam neki, vagy szívet mutatni, esetleg kiáltani egy 'Fighting'-ot. Ezt tenném, ha normális baráti kapcsolatunk lenne. Ha nem lennénk Szörnyetegek, akik csak bántani tudnák egymást.
Így csak végignéztem, ahogy fáradtan megdörzsölte a szemét, majd ő is beszállt a többiekhez. Minhyuk észrevett, és hiperaktívan kalimpálni kezdett, de Hyungwon hátraszólt valamit, amivel még őt is sikerült elhallgattatni.

Biztos mind mérgesek rám.

Hagytam volna meghalni.

-Koncertezni - mondta ki azt, amit igazából én is tudtam, úgy, mintha valami hatalmas titok lenne. Nagy nehezen rá emeltem vásott tekintetem, és legszebb nézésemet felvéve kérleltem.
-Vigyél el.
-Te megbolondultál! - háborodott fel, majd felpattant, és járkálni kezdett.
-Lehet, hogy agyrázkódásod van, nem viszlek sehova. Meg amúgy is, a többiek szétszednének, ha meglátnák...
-Nem fogják meglátni! - vágtam rá magabiztosan.

Látnom kell.

Ott kell lennem vele.

-Miért csinálod ezt? Miért akarod ennyi idő után is támogatni őket? - Jimin feldúltan túrt bele ezüstös hajába, és közben hitetlenül nézett rám.
-Miért, mégis kit kéne támogatnom? Ők mindig ott voltak velem, segítettek és...
-Megkeserítették az életed! - kiáltott fel mérgesen.
-Ti is ugyanezt tettétek - csaptam a matracra, de hiába minden érv. Jimin hajthatatlan volt.
-Miért vinnélek el? - vállai megrogytak, ami azt jelentette, hogy ez ütött. Övön alul.
-Mert ez a minimum - tápászkodtam fel, és nyugtáztam, hogy a tegnapi ruhám maradt rajtam.
-Remélem tudod, hogy mik lesznek a következmények.
-Ne kezdd te is - szóltam rá, mielőtt ő is kioktatott volna, akár csak Shownu meg Changkyun. Értékelem, ha aggódnak értem, de nem most kéne.