Monsters Around The World | monsta x

20.fejezet: Tintafekete

Sziasztok! Először is elnézést, hogy itt belerondítok a fejezet elejébe, de egy újabb kérdéssel fordulok hozzátok: szeretnétek megint játszani? Én úgy gondoltam, hogy most valami velem kapcsolatos dolgot is beletennék, mert a Szörnyek bedurciztak Babával az élen, és nem hajlandók nekem segíteni a játékban. Azért remélem így is lesz pár jelentkező😁
Jó olvasást! ^^

CHANGKYUN's POV

Két nap telt el azóta.

Fáradtan léptem a furgon ajtajához, sofőr, na meg a többiek híján nekem kellett vezetnem. Épp ültem volna be, amikor lépteket hallottam a hátam mögül. Meg se fordulva vettem egy mély lélegzetet, és visszacsuktam az ajtót.
-Daemin, tudom, hogy te vagy az - mondtam nyugodtan, hiszen ráértem.

Wonho tud várni.

Csend.
-Láttalak tegnap belopózni Jooheon mögött. Én nem vagyok süket, ha mást nem, a hátsó ajtó csapódását meghallottam volna - óvatosan oldalra pillantottam, de nem kellett attól tartanom, hogy meglépett. Ott állt, pár méterre tőlem, combközépig érő rövidnadrágban, és egy szál fekete pólóban.
-Meg fogsz fázni - böktem felé, de megrázta a fejét.
-Nyár van, Changkyun - felelte, majd az anyósülés felé vette az irányt.
-Héhéhé, lassan a testtel, ki mondta, hogy elviszlek? - kaptam utána, és megszorítva karját rántottam magam mellé. Szemei szikrákat szórtak, de nem sokkal később már bánatosan nézett rám.
-Nem bírom ki még egy percig odabent. Hallom a hangjukat, ahogy nevetnek, kiabálnak~
-És ezért inkább Hoseokot inzultálod? - förmedtem rá hirtelen felindulásból. Daemin összerezzent, és hátralépett egyet.
-Eddig nem vett észre - húzta el a száját.
-Eddig! De ő sem hülye, ahogy mi sem vagyunk azok - vágtam rá.
-Ezzel mégis mire célzol? - rántotta ki karját a markomból. Tekintetében felháborodottságot, meg egy kis szégyenkezést véltem felfedezni.

Bűntudata van.

-Arra - sóhajtottam - hogy nem kéne szórakoznod egyikünkkel sem. Egyik pillanatban Parkkal smárolsz a fotósok előtt, aztán Wonho után kajtatsz.
-Nem kajtatok én senki után!
-Engedd, hogy befejezzem. Lehet, hogy ez a módszer odahaza működött, de itt csak összezavarod az embereket.
-Tudom, hogy mit jelent a 'következmény' kifejezés - vágott közbe ismételten.
-Shownu kioktatott róla, tudom.
-Ha ilyen okos vagy, akkor azt is tudhatnád, miért akarok veled menni - karjait összefonta mellkasa előtt, egyik lábáról a másikra billegve rágcsálta alsó ajkát.
-Szállj be - forgattam a szemem, utat engedve neki. Daemin, hiába tűnt olyan fene magabiztosnak, idegesen ült mellettem végig, mintha valami sorsfordító történhetne velünk a pár percnyire lévő, kikölcsönzött próbaterembem.

Ki tudja.

Mikor leparkoltam az épület előtt, Daeminre pillantottam, aki várt. Várt, de csak ő tudja, hogy pontosan mire.
-Nem indulunk?
-Én arra várok, hogy kiszállj - nevetett fel kínosan, mire morgolódva kilöktem az ajtót. Nagyokat lépve siettem a bejárat felé, jóval magam mögött hagyva a lányt. Csak az kattogott az agyamban, hogy mégis hogyan fogom hazarángatni Hoseokot, ha Jooheonnak sem sikerült. Állítólag megdobálta, majd nemes egyszerűséggel kizárta a próbateremből.
-Te kint maradsz - böktem Daeminre, mikor már a folyosón meneteltünk az üvegajtó felé. Bólintott, de én még nem fejeztem be.
-Akármi történik, ne gyere be. Ha egymásnak esünk, akkor se. Lehet, hogy még eddig nem vett észre téged, nehogy most bukj le - daráltam le, idegesen babrálva a kilinccsel. Wonho odabent fekvőtámaszozott, pulóvere csupa izzadtság volt. Daemin ismét bólintott, de már nem rám figyelt - tekintetével Wonhot pásztázta, mintha a kivetnivalót keresné a fiúban.
Sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset. Hoseok azonnal felém kapta a fejét, de rögtön az után, hogy visszacsuktam az ajtót, fogcsikorgatva folytatta amit csinált.
-Neked is szia - léptem közelebb. Borzalmasan meleg volt odabent, Hoseok síri csendben edzett. Volt ebben valami ijesztő, valami nem normális.
-Tudod miért jöttem - tettem hozzá.
-Akkor akár sarkon is fordulhatsz. Az edzéstervemből még maradt fél óra, és a táncot sem gyakoroltam még - térdre ereszkedett, és lihegve rázta a fejét.
-Nem versz át, reggel nyolc óta itt vagy. Ha csak nem hat órás az edzésterved.... - kezdtem, mire a képembe nyomta a telefonját. Gondosan böngészni kezdtem a leírtakat, két oldalnyi feladatot adott neki az edzője.

Lehetetlen parancsok.

-Ó nézdd, itt azt írják, hogy reménytelen vagy! - kiáltottam fel szarkasztikusan, mire Hoseok csak felhorkant, és folytatta a felülésezést. Tudtam, nekem is ezt kéne tennem, mert feleannyi izmot sem pakoltam magamra az évek alatt mint Wonho, de semmi kedvem nem volt hozzá. Rapper vagyok, nem súlyemelő világbajnok, tőlem még csak el sem várják,hogy felhúzzam a pólómat.
Mert nehogy azt higgyétek, hogy Wonho magától csinálja. Sőt, néha már neki is elege van az állandó hímringyóskodásból, de nem mutatja ki. Az emberek ezt szeretik, Hoseok pedig szereti, ha szeretik.
-Először és utoljára kérlek meg arra, hogy gyere vissza velem. Rengeteg más dolgom is lenne, senki nem kötelez arra, hogy bébicsőszködjek feletted. Ha nem hiszed el, hogy a rajongóknak és nekünk tökéletes vagy így is, akkor vagy nagyon hülye vagy, vagy csak csökönyös - csípőre tett kézzel álltam előtte, vártam a kiakadást.
-Feldughatod magadnak a jótanácsaid - sziszegte két felülés között, mire bennem még jobban felment a pumpa.
-Te pedig ezt dughatod fel magadnak! - kaptam fel a földről a telefonját, amit a szónoklás hevében ledobtam oda.
-Azt hiszed, hogy ezzel bárkinek a problémáját megoldod? Nem, csak többet csinálsz! Azt hiszed, ha távol tartod magad Daemintől, akkor akármelyikőtöknek jobb lesz?! Hogy ha éhezteted, és halálra dolgozod magad, akkor bárki jobban fog szeretni? Ezzel csak nekünk ártasz! - kaptam hajamba mérgesen. Lehunytam a szememet pár másodpercre, hogy lenyugodjak, nehogy valami olyat vágjak a fejéhez, amit később megbánnék.
-Changkyun, menj el - mondta ridegen Wonho, de ebben a ridegségben volt valami, ami fájt.

Nekem is tud fájni.

-Nem, Hoseok, addig nem megyek el, amíg nem.... Istenem, miért is papolok én neked?! Úgyis elfelejted majd este, amikor depisen fogsz kucorogni valamelyik sarkoban, egy piásüveget szorongatva. Ha tényleg ennyire nyuszi vagy, akkor ott a helyed! - üvöltöttem, még mindig csukott szemmel. Hirtelen két kezet éreztem a mellkasomon, ahogy Hoseok rámarkolt a fölsőmre, és úgy kezdett el taszigálni.
-Én szóltam! Figyelmeztettelek! Kértem, hogy menj el, hogy ne tudjalak bántani! - zokogásban tört ki, miközben az ajtó felé ráncigált. Én a hallottaktól lefagyva hagytam, hogy kilökjön a folyosóra, csak az ajtó csapódásakor nyitottam ki a szemem.

Hogy ne tudjon bántani.

-Jól vagy? - ugrott oda hozzám Daemin, de én megráztam a fejem.
-Tűnjünk el innen - motyogtam, szemeim világa elveszett a tomboló Hoseok látványában. Wonho odabent nekiesett saját magának, tépte a haját, ruháját, és üvöltött, mint aki megveszett. Vadul cikázó tekintete ránk talált, és betegül felcsillant, mikor meglátta Daemint.
-Nem! - vonyította vicsorogva, és nemes egyszerűséggel letépte pulóverét.

I'm

Értelmet nyert az egész.

only

-Kulcsold be az ajtót! - kiáltottam Daeminre, aki remegve fordította el a kulcsot a zárban.

obsessed

Wonho megindult felénk.

with

-Menjünk, hívnunk kell segítséget - rángattam fel a földről Daemint, aki csak ült, és az üvegnek dőlő Hoseokot bámulta kerek szemekkel. A fiú sírva borult az ajtóra, ütötte, csapkodta, és közben artikulátlanul nyöszörgött.
-Daemin! - de a lány csak nem akart elindulni, lábai gyökeret vertek az ajtó előtt. Kezét óvatosan felemelte

csak a kulcsot ne!

és rátapasztotta az üvegre. Wonho hirtelen befejezte az őrjöngést, könnyektől csillogó szemekkel nyomta kezét Daeminéhez, csuklóján tisztán látszott a tintafekete írás.

You

~~~~~~~~~~~~

Remélem tetszett, ezen a héten a felvételi miatt már nagyon nem lehet tőlem részekre számítani :c 💕