Monsters Around The World | monsta x

10.fejezet: Kegyelmet!

Sziasztook! Fáradtan és önbizalomhiányosan, de megérkeztem az új résszel :D FONTOS: Kommentben ide, vagy az előzőleg kirakott JÁTÉKOS SZÖRNYEK című poszthoz írjátok meg, hogy szeretnétek-e játszani, mert vote-okból nem tudok rájönni :(

„Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyű világot annyira, hogy már néha nem is fáj - undorodom csak.”

Radnóti Miklós

HYUNGWON's POV

-Tudom, hogy nem alszol - huppantam le a nekem háttal fekvő Hoseok mellé. Már vagy fél órája folyamatosan hallottam a szipogását, és nem bírtam tovább tétlenül bámulni ki az éjszakába. Mikor megérkezett, valamit elzokogott nekem arról, hogy Daemin, meg Jimin, de a többit nem igazán értettem.
-Nem akarsz beszélgetni? Tudod, mint régen - simítottam meg a vállát.
-Már semmi sem olyan, mint régen - szipogta pulóvere ujját húzkodva. Nagyon-nagyon ki volt, és csak Isten tudja pontosan miért.
-Merre jártál? - ignorálva a megjegyzését, arcomra mosolyt erőltetve kérdeztem tőle, hátha megtörik a jég, és megered a nyelve.
-Csak sétáltam - felelte mogorván.
-És szép a táj? Sajnos nekünk nincs sok időnk várost nézni, gondoltam megkérdezem, ha már egész délután meg éjjel csak sétáltál!
-Ne kiabálj - kucorodott össze, és én csak ekkor vettem észre, hogy mennyire fölemeltem a hangom.

Megint.

-Csak aggódunk érted - sóhajtottam, kiengedve az aznap összegyűlt feszültséget. Nem szabad nekem is bántanom, hiszen a legjobb barátja vagyok.
-Találkoztál valakivel? - erre megrázta a fejét.
-Ne hazudj.
-Egy lánnyal - bökte ki végül.
-De ez jó, Hoseok! - bátorítón megszorítottam felkarját, mire fájdalmasan felszisszent.
-Mi van a karoddal? - kíváncsian értem hozzá újra, de elhúzódott.
-Semmi!
-Hoseok, tudod, hogy nekem bármit el~
-Hyungwon, ezt te sem értheted. Én magam sem értem, a rohadt életbe! - nyöszörgött, arcát tenyerébe temetve.
-Akkor csak meséld el, hogy mit láttál - mondtam, de azért feljegyeztem magamnak, hogy a karját meg kell néznem.
-Semmi különöset, oké? - a hangulata borzalmasan ingadozó volt, nem tudtam eldönteni, mikor melyik Hoseokkal beszélek.
-Én csak segíteni szeretnék.
-Én pedig megmondtam: nincs szükségem segítségre - morcos énje továbbra is vitát folytatott velem, amibe kezdtem belefáradni így éjnek évadján.
Épp felállni készültem, amikor megragadta a karom.
-Csak maradj velem - suttogta álmosan, mire halványan elmosolyodtam, és visszaültem mellé.
-Megígéred, hogy egyszer elmesélsz nekem mindent? - kérdeztem haját piszkálgatva. Éreztem, hogy akkor az összetört, bemocskolt Wonhot öleltem, akinek támogatásra és szeretetre van szüksége.
-Ígérem - és mint legjobb barát, én mindent meg fogok tenni, hogy megadhassam ezt neki.

Okok vagy miértek nélkül is.

Ígérem.

DAEMIN's POV

Mikor kinyitottam a szemem, szám mosolyra nyílt, boldogan fordultam oldalamra, hogy köszöntsem a mellettem alvót.

De az ágy üres volt.

Engem pedig fahéj édes illata lengett körbe.

-Már fel is ébredtél? Changkyun azt mondta, későn hoztak fel - egy fiú hangja szólt az egyik sarokból, kis híján halálra rémítve engem. Fekete sapkájától és szürke maszkjától nem láttam arcát, de a szemei barátságosan csillogtak. Később ráismertem, az egyik stábtag volt az.
-A fiúk hol vannak? - ültem fel, és meghökkenve vettem tudomásul, hogy nem is Wonhoék szobájában aludtam.
-Már rég elmentek koncertezni - felelte, majd előkapta a telefonját - Úgy fél órája kezdődhetett a koncert.
-Oh, értem - húztam el a szám. Még kérdezni akartam, megtudni, hogy mégis miért kerültem ide. Hiszen Wonho felhozott, akkor miért nem vitt magukhoz?